Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)

Gaál Gyula: Közelfelderítők 1941: Élmények

káljak, az biztos. Az ezredes látta, hogy tétovázom, s azonnal nekem szegezte a Szolgálati Szabályzatot. így elfogadtam, de azzal, hogy a gépben mindenki egyenruhát visel, a gépen magyar felségjelvény és teljes fegyverzet, s ha a románok megtámadnak, akkor harcolni fogunk. Az ezredes pár pillanatig habozott. — Rendben van — mondta azután —, ön a gép parancsnoka, a legjobb belátására bízom."

"Értettem, magamra voltam utalva. Vegyes érzelmekkel mentem ki a repülőtérre, de ott kellemes meglepetés fogadott. Ott állt előttem a felderítők álma : egy szép, új Domier Do.217-es, minden csillogott, ragyogott rajta, nem régen jöhetett ki a gyárból. Küllemét csupán az rontotta, hogy mindenféle számok és betűk voltak rajta, amelyekből senki sem tudta volna megállapítani, hogy hová tartozik. Azonnal terepszínűre festtettem és rá a magyar felségjelet és a kiszerelt fegyverzetét is visszatetettem. Csodálkoztak is a szerelők, hogy hadműveleti területre megyek-e; rájuk hagytam, hogy igen. Másnap próbarepülést csináltunk. Sebesség 10,000 méteren egy varióval nyomva (lm másodpercenkénti süllyedéssel. Szerk.) és teljes gázzal közel 600 km/óra; egy kétmotoros géptől nem is lehet többet kívánni. Ilyen géppel érdemes kockáztatni."

"Úgy látszik a románok nem vették a határsértéseket túl komolyan és nem szaladtak mindjárt a külügyminisztériumba. Ellenben állandó készültséget tartottak a levegőben, és ők is gyakran átjöttek. Egyszer a Kolozsvár-Marosvásárhely közötti utasgépet lekényszerítették, amire a kereskedelmi miniszterünk hördült fel, hogy miért nem lőttük le a (lekényszerítő) gépet. Már egy hónapja jártam át fényképezni, nap-nap után fogócskázni a román vadászokkal, de gépem sokkal gyorsabb volt, nem tudtak utólémi. Ugyanekkor Kecskemétről egy Bücker Jungmann típusú gép Gyuris István hadnagy pilótával eltévedt és Arad mellett szállt le. A románok kikérdezték, udvariasak voltak, s még aznap a géppel együtt elengedték. Sőt volt még annyi humorérzékük, hogy nekem is küldtek vele egy nem éppen kellemes üzenetet."

"Egy napon a román Heinkel He.ll2-es vadászok ismét megzavartak munkámban. Benzinemet kirepülve igyekeztem hazafelé, nyomomban az ellenséges gépekkel. Könnyen magam mögött hagytam őket, de a benzinóra piros lámpája kigyulladt, mutatva hogy tíz percre való üzemanyagom maradt. Alig értem át saját területre, amikor a magyar légvédelem tüzet nyitott. Azt hittem, hogy a vadászok még mindig mögöttem vannak és őket lövik, de a légtér üres volt. Előttem és mellettem robbantak a lövedékek, kétségtelen, hogy a meleg fogadtatás nekem szólt. Zuhanásba dobtam a gépet és sikerült épségben leszállnom a kolozsvári repülőtéren. Azonnal bementem a hadtestparancsnokságra, de ott azzal fogadtak, hogy új parancsnokunk van, aki minden gépet lelövet, ami nem jelentkezik be szabályszerűen időben —, amiért hadbíróság elé állít, nem is említve az általam elkövetett határsértést ! Nem csoda, hogy a guta kerülgetett."

"A hadbíróságtól azonban megmenekültem, de a "priuszom" állandóan a fejem felett lebegett. Egy más alkalommal a hadtestnél leadtam egy terület felvételt, amit úgy eldugtak, hogy maguk sem találták. Ekkor is feljött a hadbíróság, hogy hol a fénykép ? Végül egy páncélszekrényben megtalálták."

Ezzel a "békebeli" történettel átjutottunk 1942-be, és Tömő százados pályafutásának ezt a szakaszát tragikus eseménnyel zárjuk. Augusztus 20-án tagja volt annak a Légierő küldöttségnek, amley részt vett a hagyományos Szent István-napi körmeneten Budapesten. A körmenet a Szent Jobbal a várból indult ki. A kápolna előtt a testőrség és a díszszázad, a rövid istentisztelet után megindult a menet, közvetlenül a Szent Jobb után fedetlen fővel Magyarország Kormányzója.

"Pár lépésre tőlem haladt el a Kormányzó Úr, feszes tisztelgésünkre mosolyogva intett felénk. Utána a tiszti küldöttség tagjai zárkóztak fel és követték a díszmisére a koronázó templomba. Ekkor még nem tudtuk, hogy az első magyar király ereklyéjét kisérte az utolsó törvényesen választott magyar államfő. A díszmise megkezdődött, de nem sokkal utána Kállay Miklós miniszterelnök falfehér arccal a Kormányzó Úrhoz lépett és valamit mondott neki. Ekkor a Kormányzó Úr elhagyta a templomot, de a mise ment tovább. Mindenki kérdően tekintett egymásra : mi történhetett ? A külföldi diplomaták között alig észrevehető nesz támadt és valami megnevezhetetlen feszültség kerítette hatalmába a megjelenteket. A mise végén a körmenet újra megindult a Szent Jobbal, de valami történt, mert motorkerékpáros rendőrök állították meg a menetet, mögöttük a Kormányzó Úr gépkocsija. Most már mindenki felfigyelt. A körmenet továbbindult, de az emberek egymással tárgyalták a történteket. Rövidesen megtudtuk a hírt, ami gyorsan szaladt tovább a sorokon : vitéz Horthy István repülő főhadnagy ma reggel hősi halált halt a keleti arcvonalon."

A honvéd Vezérkar Főnöke háromnapos gyászt rendelt el. Augusztus 27-én külön vonat hozta a Kormányzóhelyettes földi maradványait a Déli pályaudvarra, ahol hatalmas szótlan tömeg fogadta. A koporsót ágyútalpra helyezték, előtte repülő díszszázad haladt, mögötte az országos méltóságok követték. A pályaudvarról a gyászmenet az Országházához ért, ahol a kupolacsarnokban állt a ravatal. Az ország gyásza őszinte volt; nem régen a Kormányzó Úr a leányát, most pedig idősebb fiát vesztette el. Az út két oldalán férfiak, nők, gyermekek álltak, ilyen hatalmas tömeget sohasem láttam ilyen csendben. Csupán a menetelők léptei hallatszottak."

127