Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Halottaink
tegsége miatt osztályt kellett ismételnie és amikor 1939 őszén a Ludovika Akadémia П. Főcsoportjának repülő akadémikusai az akkor felavatott kassai "Horthy Miklós" repülő Akadémián folytatták tanulmányaikat, Pali ott az első évfolyammal kezdett. Kitűnt szép kézírásával és ezért őrá bízták a rep. leírások vezetését. 1942. június 18-án avatták hadnaggyá és a debreceni 4. bombázó repülő osztályhoz nyert beosztást, előzőleg azonban Veszprémben elvégezte a bombaiskolát. 1943 kora tavaszán alakulatával együtt a franciaországi Istres repülőterén a Junkers Ju. 88-as típusra képezték át, majd egyenesen a keleti frontra utazott, ahol a 4/1 zuhanóbombázó század pilótájaként május végétől kezdve hajtott végre bombázó bevetéseket. Júniusban, egyik bevetésen gépét találat érte, de sikerült saját területen kényszerleszállnia, ő, megfigyelője és rádiósa súlyosan sebesült, hajózó szerelője, Panda Pál szakaszvezető hősi halált halt. Sebesülésből való felgyógyulása után Pali a 102. gyorsbombázó osztály kötelékében folytatta bevetéseit Me.210-es géppel a háború végéig, ami Linz-ben érte őt, ahonnan a Pocking-i táborba települt át. Pockingból való hazatérése után beiratkozott a Jogtudományi Egyetem bölcsészkarára, ledoktorált és mint ügyvéd és jogtanácsos dolgozott Szombathelyen nyugdíjbameneteléig. Nyugdíjas éveiben sokat betegeskedett, majd egy agyvérzést követően sokáig lakásához kötötten élt 1991 novemberi haláláig. Hűséges feleségével, Alice-val együtt mi is siratjuk a kedves, jó bajtárs és barát Osskó Palit. Béke poraira ' Szerkesztő vitéz Kelemen Dezső 1923 — 1994 Sízés közben kapott egy erős szívrohamot — már másodszor és 1994. január 22-én örökre itthagyta a hegyeket, melyeknek szerelmese volt és a kék eget, melynek egész életében vándora volt. Itthagyta feleségét, Valikát, akivel alig négy éve kötött házasságot és itthagyott minket, repülő bajtársait. Dezső 1923 novemberében született katona családból. Édesapja, aki az első világháborúban szerezte vitézségét, már gyermekkorában katonaiskolába adta fiát, aki a pécsi "Zrínyi Miklós" m. kir. honvéd reáliskolai nevelőintézet növendéke lett. Nem nagyon lelkesedett a katonaéletért — inkább pap szeretett volna lenni — de szerencséjére 15 éves korában Pécsett megismerkedett a vitorlázó repüléssel és azóta a repülés szerelmese lett. A főreál elvégzése után a Légierőkhöz kérte felvételét és 1943-ban vonult be a Repülő Akadémiára. Nemcsak kiváló repülőérzéke, hanem szorgalma és a repülő tantárgyak iránti érdeklődése is évfolyamában az elsők közé vitte fel. 1944. november 15-én avatták hadnaggyá Szentkirályszabadján. Sajnos az akkori súlyos gép- és üzemanyaghiány miatt nem fejezhette be vadász kiképzését. Háború után a Műegyetemre iratkozott be, ahol két évet végzett el. Felettesei javasolták, hogy lépjen be a kommunista pártba. Miután ezt visszautasította, tandíját annyira felemelték, hogy tanulmányait abba kellett hagynia. Évekig dolgozott különböző gyárakban, míg helyzete 1954-ben annyira tűrhetetlenné vált, hogy nem maradt más választása, mint elhagyni az országot. Erre 1954 telén került sor (amiről külön regényt lehetne írni), amikor kivárt egy erős hóvihart és sível átlécelt az aknamezők és drótakadályok felett. Néhány hónapos ausztriai tartózkodás után Kanadába vándorolt ki. Tanulmányait 1959-ben, a Toronto-i Egyetem mérnöki karán fejezte be. Közben vett magának egy Ka 6-os vitorlázógépet és végre újra repülhetett "szabadon". 1965-ben a Boeing repülőgépgyár állást ajánlott fel neki, amit ő elfogadott és áttelepült Seattle-be. Évekkel később ő is beleesett a nagy leépítésbe és egy kisebb vállalamál mint darutervező mérnök helyezkedett el. Itt dolgozott élete végéig. Megismerve Washington állam vitorlázó repülés szemszögéből nyújtott adottságait, eladta К 6-os gépét és vett egy modem ASK 15-ös teljesítmény vitorlázót. Kiváló repülő érzékét és tehetségét nemcsak azzal bizonyította, hogy megszerezte a legmagasabb teljesítmény jelvényt: aranykoszorújához a három gyémántot, hanem olyan fantasztikus, szinte hihetetlen repüléseket végzett, melyek kivívták az egész repülő társadalom csodálatát. Halálával a magyar sportrepülés egy csillaga hullott alá az égről. Nem jelenik meg többé gépének árnyéka a hófedte sziklákon, nem zavarja többet gépének suhogása a zergéket, de hiányolni fogják a termikekben köröző héják és sasok is Dezső társaságát. Főleg azonban mi, repülő bajtársai nélkülözzük őt, akik abban a szerencsében részesültünk, hogy ismerhettük őt, repülhettünk vele. Hiányoljuk majd suhanó gépét, szeretetreméltó és nagyon is szerény személyiségét. Dezsőkém ! Üres az égbolt Nélküled, tudjuk Te már az örökkévalóságban vitorlázol. Készíts helyet nekünk is. Isten veled! Hefty Frigyes 11 Frankhauser Imre 1924 — 1994 Egy veterán ejtőernyős halálára Párizs mellett élt egy kedves francia falucskában, melynek lakói nagy bizalommal viseltettek iránta. Időnként ellátogatott ahhoz a közelben levő légiós emlékműhöz, amely pontos mása volt annak, amelyet Algériában hagytak kivonulásuk alkalmával a francia idegenlégió katonái. Itt halott bajtársaira emlékezett. Mikor a falucska polgármesterének megválasztására került sor, őt jelölték. Egyetlen ellenző akadt, aki azt vetette a szemére,
