Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Horváth Sándor: Vadászbombázók és csatarepülők
a történet, az ő példaadó, önfeláldozó, bátor cselekedetét örökíti meg. Nekünk ilyen szerelőink, fegyvereseink voltak. Forró nyárban, hideg télben helytálltak. Kiváló műszaki tudással, nagy szakmai ismeretekkel rendelkeztek és ha úgy adódott, páratlan bátorságról tettek tanúbizonyságot. A századparancsnok, Kázár főhadnagy égési sebei nehezen gyógyultak. Velünk többé nem repült. Nagyon sajnáltuk, mert jól repült, könnyű volt követni. Ekkor vette át a századot Molnár Vilmos Ferenc főhadnagy úr. Február 4-én éjjel a Dunántúlon havazott, de később kiderült Vasárnap lévén, azt reméltük, hogy elmarad a bevetés. Nekünk is szól a vasárnapi harang. A háború azonban másképpen határozott. Kitisztult az ég. Elvonultak a felhők, mi is velük keletnek. Székesfehérvártól északra 16-an repültünk 4500 m magasságban. Már messziről láttuk, hogy odalenn nagy mérkőzés folyik : páncélos és tüzércsata. A végtelen fehér tájban van egy terület, ahol bevágódnak a tüzérségi lövedékek. Olyannak tetszik így a magasból, mint amikor a rétestésztát megszórják mákkal. Csak az a sok fekete lyuk egy-egy becsapódás, robbanás helye. Óriás harc folyik. Ebben jöttünk segíteni. Igen, de hogyan ? Sokat megélt pilóta vagyok, de ilyet még nem láttam. Hova kell itt dobni ? Saját csapataink felismertek bennünket, kirakták az első vonalat mutató jeleket, jelezték, hol bújnak meg. Jól van gyerekek, látjuk, hol vagytok . . . Bújjatok a bunker fenekére. A légvédelem tüzet nyitott, de még milyet! Tűzfüggönyt húztak. Mindjárt odaérünk, aztán kapjátok az áldást ... Ma AB bombát hoztunk, ezt az átkozott apróságot. Ezt a szörnyűséget. Ez lesz a sírotok — biztattam őket magamban. Már fordulunk alá. Gyorsulnak a gépek. Nyílnak ketté az anyabombák, hull alá az átok. Az első gépek bombái már villognak. Gyerünk kissé balra. Erős a szél, eltolja a bombát... most jó ... Húzom fel a gépem. Elmegy mellettem egy sorozat, az előttem lévőt lövi. Nem talál. Ráfordítok . . . azután meggondolom, nem lövök rá. Hadd menjen, ő sem talált. Kevés a benzin. Nem maradhatok le. De az igazi ok az a szőke női fej. Engem az zavar. Ha férfi lenne, az más dolog, de nőre nem lövök. Életveszélyben más a helyzet. Muszáj lenne védekeznem... beszállunk, begurulok a helyemre. Máris emelik fel a bombát. Sürgős lehet. Jönnek az oroszok. — Nem lőttem, tele a tár — szólok a fegyvermesternek. Hálás mosoly a köszönet. Sokat dolgoznak és jók a fegyvereim, mindig működnek. így köszönöm meg munkájukat. Befalunk néhány kekszet, egy dextrint, iszunk rá egy nagyot és indulunk. Ismét Fehérvárhoz, Seregélyes-Jánosmajorhoz. Egy páncélos ék ott vert tanyát. Látom a célt. Molnár főhadnagy is látja. Régi stukás, már kiismeri magát. A földiek is segítik. Már van rádiónk, beszélgetnek. Pontos célt adnak. Nagyon kell vigyázni. AB bomba van felfüggesztve több gépre. Ha hibázunk, könnyen beteríthetjük a sajátokat. Oldunk. Süvítenek a romboló bombák, majd robbannak. Az AB bombák szétnyíltak. A sok apró légcsavar forog, majd leválik. A 2-3 kg-os bomba robbanásképes. Beterítenek egy 100 m x 100 m-es területet. Onnan gép vagy ember nem menekülhet. Megállt a front. A tél mintha felengedett volna, napközben enyhült. Ha elolvad a hó, az árterületen fekvő hadirepülőterünk nem lesz használható. Napokon át nincs bevetés. Állnak a frontok, csak felderítés folyik. Pihenünk. Ránk fér. Nehéz szolgálat a téli repülés, kiváltképpen bombával. Február 12-re megenyhült az idő. A talaj 5-10 cm mélységben fellazult. Molnár főhadnagy átvágódott. Sérülést nem szenvedett, gépe javítható. Ráfékezett, durván csinálta. A repülőtér használhatatlan. A gépeket nem lehet elrepülni. Ezért az erdőn át utat irtottak és szánokon vontatták a gépeket a Várkesző melletti faborítású repülőtérre. A földi személyzet hatalmas, nagyon fárasztó munkát végzett. Kimentették gépeinket. Február 14-én áttelepültünk Vaszarra. Vaszarról nem repültünk bevetést. Az időjárás ismét télire fordult. A frontok álltak. De a legnagyobb gondot a benzinhiány jelentette. Vaszaron unatkoztunk, tétlenkedtünk. Hiányzott a repülés. Március közepe hozott változást. 13-án előretelepültünk Várpalotára, a tési repülőtérre. Az idő gyorsan javult. A talaj felszáradt. Lehetett repülni. Március 11-én a németek nagy támadást indítottak. Ezt segítettük, de kevés volt a benzin, vagy meg sem érkezett. A finomítókat hetente, az utánpótlást naponta támadta a Szövetséges Légierő. Március 16-án sűrű köd feküdt a környékre. Felette zárt felhőzet. Talán 15:00 óra lehetett, amikor a reptér keleti oldalán átrepült egy Jak-9-es géppár. A helyi légvédelem a kísérőt lelőtte. A másik hírét vitte, hogy megérkeztünk. Este bombatámadást kaptunk. Megérkeztek a Mari nénik és ledobták bombáikat. Majd befutottak az éjszakai bombázók. Kiszórtak néhány Sztalingyertyát, kivilágították a falut. Majd folyamatosan érkezett az áldás 50-100 kg-os romboló bombák formájában. Mi meg bújtunk, mint a patkányok. Sztrókay, Loós és én, hármasban a házigazda udvarának trágyadombján feküdtünk sátorlapokon. Lestük az eget. A bombák meg hullottak. A becsapódás várható helyét a sivító hangból Ítéltük meg. Egy 50 kg-os nagyot sivított. Lapítottunk a lószarban. Szerencsére kissé — vagy 5 m-rel — odébb ment, be az istállóba. A zsupptető kinyílt, a két szeren-73
