Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Horváth Sándor: Vadászbombázók és csatarepülők
Nem ijedt be, nem lépett vissza. Egy papírszeletre ráirták : "Domború", a másikra : "Homorú", majd a papírszeleteket egy zacskóba tették. Ubus húzott. Belenyúlt a zacskóba, megkeverte a tartalmát és kivette az egyik papírgalacsint. Kinyitotta. — "Domború" — olvastuk le. Hirtelen csend lett. Ubus is elnémult, én is. Felvettem a tükröt, majd letettem. Nekem sem kellett. A karácsonyi hangulat odalett. Olyan udvariasak, előzékenyek, figyelmesek lettünk egymáshoz, mint tán soha azelőtt. Ilyen előzmények után köszöntött ránk 1945. január 2-a. Kora délután, 13:30 órakor négyen indultunk : Molnár főhadnagy, Róza szakaszvezető, Majoros hadnagy és én, a bicskei útra Bicske és Mány falvak közé. Páncélosok és más földi erők ellen támadtunk. Ragyogó napsütésben oldottunk. A bombák jó helyre estek. Nyugodtan céloztunk, mert elhárítást nem kaptunk. Támadás után felhúztunk 3000 m-re és elindultunk haza. Taiján felett repültünk. Kinéztem a havas, dombos tájra ... Milyen jó lenne egyet vadászni!... álmodoztam a ragyogó időben. Elfelejtkeztem arról, hogy háború van. Nagy zörgés zökkentett vissza a valóságba. Engem lőnek ! — ébredtem fel. Ketten soroztak. Belöktem a gázt. A gépet kissé balra bebillentettem, majd jobbra felrántottam. Repült felfelé vagy 800 m-t. Ott éles, szűk hátfordulóval visszapördültem. Nem követtek. Zuhanok lefelé, hirtelen elém kerül egy gép. Majoros ? Nem ! Orosz La-5-ös, vagy Jak-9-es, nem láttam jól. Rámegyek, követem, majd minden fegyveremből tüzet zúdítok. A kabin két oldalán nyújtózik a sorozat, szabja a szárnyat. — Lehet ugrani ! — biztatom magamban az oroszt. Túlrepültem rajta. A beteljesülést nem láttam. De szétlőtt szárnyával biztos nem repült haza. A front irányába repültem, Gyorsan megfordultam. Gyerünk haza ! Kinézek jobbra, balra, felfelé, előre — magam alá nem láttam. Sehol senki. Egyedül maradtam. Ismét kinéztem balra, majd jobbra. Úgy megijedtem, hogy eltévedtem. Egy Jak-9-es repült mellettem. Oldalán a félelmetes vörös csillag, ő is megijedt. Felismerte, hogy rossz helyre állt be. Talán nem is a géptől, hanem a vezetőjétől rettentem meg. Csinos, szőkésbarna kislány vezette. Nálam fiatalabb. Rácsodálkoztam. Mélák képet vághattam, mert lefordult alám, eltűnt Elgondolkodtam a látványon. Jól láttam ? Vagy rémkép jelent meg előttem ? De lassan megnyugodtam. Én egy kislányt láttam. Önmagámmal ebben maradtam. Akit lelőttem, az is nő lehetett. A körülményekből ítélve a kislány parancsnoka. Az összelőtt géppel egyedül, késve érkeztem vissza. Óvatosan, vigyázva tettem le gépemet, de a hidraulika jól működött. Beálltam a helyemre. A szerelőim csak lestek. 68 Balról : Majoros István hadnagy (feje félig eltakarva), Demeter János hadnagy, Boucek József hadnagy és Sípos János őrmester. (Kishady Gábor Richard gyűjteményéből.) Elkaptak ! —, de egyet én is leszedtem — mondtam nekik. Mentem jelentkezni. A lelövést jelentettem, de a kislányról hallgattam. Alapos okom volt rá : jóslataimért és látomásaimért már figyelmeztetést kaptam és N. N. úr nagyon rámfigyelt. Nem akartam fogdába kerülni. Este azonban társaimnak mégis elmondtam esetemet az orosz kislánnyal. Persze egyből rámszálltak : fogjam be, de gyorsan a pofámat! Ne nézzem őket hülyének ! Byesmi nem létezik hogy orosz női pilóták legyenek és éppen ellenünk harcoljanak! Bizonyítékom nem lévén, elhalgattam, visszakoztam. Hogy azonban mennyire jól láttam, az később igazolódott be. Bizonyítékkal Szőr Atya szolgált "Még a levegőben is üldöztek a nők" c. cikkében. (1983-as MSZ 29-ik old.) Abban az időben a mi frontszakaszunkon az 586. szovjet Gárda vadászezred harcolt, amelynek kizárólag női pilótái voltak. Ha ezt akkor tudom, nem nyitok tüzet, de a történelem megelőzött. Még a gatyám rojtjai is nedvesek voltak, úgy beleizzadtam. A fejvédőmet nem vettem le, mert a fejem merő nedvben úszott. Egy tölgyfának támaszkodva száritkoztam. Lajos lépett elém, — Gyere, mutatok valamit. A géphez sétáltunk. Feltolta a csomagtartó ajtaját — Odanézz! — mondta. Sok volt a lyuk. Jól megsoroztak. 36 lövedék csapódott be. Szerencsém volt. — Te jó Isten ! — sóhajtottam nagyot. A tankfalban egy lövedék nyugszik. Nem robbant. A tank falát fél
