Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Horváth Sándor: Vadászbombázók és csatarepülők
Bár az időjárás párás, ködös volt, az utánpótlást ez alkalommal elkaptuk. A második bevetést 11:10 órakor indították Balassagyarmat-Vácszentlászlóhoz. Ismét páncélosok ellen. Irgalmatlanul rossz volt a látás. Néha hófelhőn repültünk át. A célterület fölött nem voltak vadászok. A légvédelem is csendben maradt, vagy nem létezett. Ráfordultunk a célra és oldottunk. Felhúzás után felzárkóztunk. Ekkor csaptak közénk az oroszok. Rövid, de kemény légiharcot vívtunk. Nagy volt a túlerő. Több gépüket eltaláltuk, de ők is Balthazár főhadnagy gépét. Erre abból következtettünk, mert rossz irányba, Csallóköznek fordult és a hófelhőben rövidesen eltűnt. Gépe füstölt, de nem lánggal égett. (Kishady Gábor Richard: Balthazár József főhadnagy osztálytársam Vadásziskolát végzett kitüntetéssel második helyen, Altoray Harry főhadnagy után. Mindkettő Budapest környékén légiharcban hősi halált halt.) Sorsáról nem tudtunk meg semmit, de a háború után nem érkezett haza. Ha kiugrott és elfogták, akkor a sorsa esetleg kihallgatás, majd kivégzés lehetett. Közülünk nem hagytak meg életben senkit sem. Azok közül, akik a front túlsó oldalán tűntek el, senki sem jött haza a háború után. A másik két bevetést Balatonföldvár-Kőröshegy útszakaszra repültük. Elhárítás nem volt. A második bevetésnél bombavetés után lemaradtam. Kőröshegy felett egy kört repültem. Máris bemértek. A lövedékek velem egymagasságban, tőlem mintegy 30 m-re robbantak. — Az anyátok ! — mondtam és egyből lenyomtam, rá a Balatonra. Irány haza. December 22-én rendkívül rossz időjárás uralkodott. Köd feküdt mindenen. Ma nem lesz bevetés. Tévedtünk. Később felszállt a köd, de a látási viszonyok nem voltak jók. Ez mit sem számított. Ha parancs érkezett, indultunk. Ma kivételesen az osztályparacsnoki raj repül: Lévay százados, Kázár főhadnagy, Kishady főhadnagy és Sipos őrmester. Rudel ezredes Stukáit kísérik. Rudel páncélos specialista. Közvetlen a földközelben repül és aki vele találkozik, az egyből lángra kap. Fantasztikus ember. A neve fogalom. A németek áldják, az oroszok átkozzák. A feje — élve vagy halva — félmillió rubel. Lévayék ma őt kísérik, őt biztosítják. Lovasberényhez indultak. Ott összetalálkoztak egy II- 2-esekből és Jak-9-esekből álló kötelékkel. A kialakult légiharcban Lévay százados egy Il-2-est, Kázár főhadnagy egy Jak-9-est lőtt le. Találatot ők is kaptak. Kishady főhadnagy Győrben szállt le. Ez a légiharc is igazolta, hogy kiváló vadászgép a Fóka, csak tudni és merni kell vele repülni. A front még közelebb került, ezért egységünket hátra irányították. Késő délután minden üzemképes gépet Kemenesszentpéterre repültünk. Ezt követően hideg, havas időjárás következett. Hófúvás az utakon. Naponta utaztunk gépkocsin a reptérre és vissza, de bevetésre nem emlékszem. Karácsony után új gépek érkeztek. Én a W-21 lajstromjelűt kaptam. Ez nyerőszám, ez engem kiszolgál ! A véletlen úgy hozta, hogy igen jó gépet kaptam : rohant, száguldott, könnyű volt vezetni. Még Kolozsvárott minden pilóta választott magának szerelőt. Hivatásos őrmesterek, továbbszolgáló szakaszvezetők mellőzésével egy tartalékost választottam. Olyan esendően nézett rám, szinte szuggerált: engem válassz ! Megtetszett, őt szólítottam. Ezt nagyon meghálálta. Kiváló szerelő volt, polgári életben autószerelő mester. Az én gépeim mindig rendben voltak. Szerelőm ezt az újat is átvizsgálta. Rendbetette és új jelzéseit ráfestette. Mindenhez értett, mindent megcsinált. Kovács Lajos tartalékos szakaszvezető aranyat ért. Karácsonykor ingben, gatyában és csizmában a páli futballpályán nagy meccset rendeztünk. Hideg volt, de mi, katonák lévén edzettek, kemények voltunk és nem fáztunk. Bár az arra járókat a látványra kilelte a hideg. Ránk köszöntött az újév. 12 gép állt bevetésre készen. Január 2-án beindult a csapat. Ez a nap nagyon emlékezetes. Az oroszok igencsak nyomták a Felvidéket, törtek Komárom irányába. Az első bevetést oda hajtottuk végre. A táj tiszta fehér volt, előző nap havazott. A nyomokat jól lehetett látni. Csillogott, ragyogott a hó. Napsütéses, gyönyörű volt az idő. A Dunát átrepülve az első faluból északra kivezető útra dobtuk bombáinkat. Odalenn páncélosok voltak. Zuhantunk a nyakukba. Füst vert fel a magasba. Az úton hadtáp vonult. Keresem a tankkocsit de nem találom. Gyerünk haza, kevés az üzemanyag, nem szabad lövöldözni. Kemenesszentpéter is tiszta fehér. Aki nem tudja, nem is sejti, hogy ott repülőtér fekszik. Jelre érkezünk. A gépek szépen kifutnak. Tankolás, bombákat fel és indul újra négy repülőgép. így megy ez egész nap. Egymást váltjuk. Hordjuk a bombát. Elhárítás nincs. Nyugodtan tudunk célozni. Komáromnál megállt a front. De máshol is hajt az orosz. Még karácsony előtt történt: Kantinárút kaptunk. Akadt abban minden. A németek ilyesmivel kedveskedtek. Válogattunk a sok vacak között. Megláttam egy tükröt, de nyúlt érte Sipos őrmester is. Mindkettőnknek megtetszett. Most kié legyen ? Nekem illett volna lemondani róla, de nem tettem. ő nem élt vissza a rangjával: — Húzzunk sorsot! — Jól van, húzzunk ! Ekkor már mindenki odafigyelt. Mi lesz ebből ? Sejtették, hogy előállók valamivel... A kétoldalas tükör homorú-domború volt. — Aki a domborút húzza, az nemsokára meghal — mondtam ki a végszót. Reméltem, hogy Ubus — ez volt a beceneve — visszalép. 67
