Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)

Horváth Sándor: Vadászbombázók és csatarepülők

pott: Molnár főhadnagy és Sipos őrmester gépe kapott néhány találatot. Oldottak és hazarepültek.

Mi négyen együtt maradtunk és bombáinkat egymást követve oldottuk. Azok kapták őket, akik ránk tüzeltek. Közben befutott egy falka orosz vadász, de nem tudtak bennünket lövésre kapni. A ködben ők sem láttak. A légvédelem meg tüzelt. Volt ott cső bőven, mi is hazarepültünk.

A második bevetés 14:30 órakor indult. Minden gépet bevetettek. Ismét a Sió hidfőt támadtuk. Javult a látás. A bombák szétverték a ködöt. Tisztult a talaj. Pontos célt találtunk. Estek le a bombák, jöttek ránk a lövedékek is, de már kevesebb. Éppen elég. Timler és Sztrókay szakaszvezetők gépei több találatot kaptak, de szerencsésen elérték Börgöndöt, s ott leszálltak. Mi is. Megvártuk, míg gépeiket kijavítják, aztán együtt indultunk Tésre. Már jól alkonyodon. Sötétben a horizont, párában, ködben minden. Sok repülőteret megjártam, akadt némi élményem. De ilyen még nem adódott. Ide kell leszállni ? Látom a leszállójelet, de közvetlen előtte mély völgy húzódik. "Jelre kell szállni!" — ezt súgja ösztönöm. Oda is tettem a gépet, leült a leszállójel mellé. Szépen kifutott, majd balra kifordultam. Jöttek a többiek is szépen, sorjában. Másnap reggel körülnéztem, hová is érkeztünk ? Két domb mélyében É -D irányban 600 m hosszú és 60 m széles köves terep a repülőtér. A déli szegélyén 60°-os lejtő, az északin kőszikla szakadék. Aki hosszúra jön ki és leszáll, annak vége. Tévedni nem szabad.

A századot Tés községben szállásolták be. Jó helyet kaptunk. Este vacsorára érkeztünk. Sült krumpli volt töpörtyűvel.

December 5-én egésznapos készültségben várakoztunk. Egyre lestük hogyan szürkül az ég. Reméltük, hogy már nem lesz bevetés. Testünk-lelkünk nem kívánta. Tévedtünk. Késő délután volt már, de a bevetés még belefért abba a napba. Atyánk csak annyit közölt: "Hatvan". A többit a fantáziánkra bízta. És mi elképzeltük, mi lehet ott, 100 km-re a front mögött.

14:20 órakor indultunk teljes terheléssel, egyesével neki a dombnak. Az egyenetlen talaj rázta a gépeket. Azt hittem, kilyukadt a keréktömlő. De elugrott a gép, a futók bejöttek, a lámpa jelzett. Amikor indultunk, felhő feküdt a dombokra. Belerepültünk, más lehetőségünk nem volt. Alig láttunk. Köd, pára, felhő és a meredek domboldal. A gép nem gyorsul, az átesés határán lebegünk. Itt a vég ! — gondoltam. Lenéztem a fákra ... Teljes gáz, teljes terhelés és a sebesség 170 km/óra. Ha kifogok egy magasra nőtt fát, végem van. Nem húzhatok bele, nincs elég sebességem.

Sikerült, megúsztok, "kicentiztük" a dombot. Lassan elhagytuk, majd összezárkóztunk és elrepültünk Hatvan irányába. A feladatot még nem ismertük, talán csak Atya, esetleg ő sem.

De jó kis kirándulás. Tele repülőterekkel, vadászok-64

Eligazítás bevetés előtt. Várpalota, 1944 december. Balról : Kázár László főhadnagy (háttal), Balthazár József főhadnagy, Kishady Gábor Richard főhadnagy, Majoros István hadnagy, Demeter Károly hadnagy. (Kishady Gábor Richard gyűjteményéből.)

kai, légvédelemmel. Vacsora helyett ezt jól kifogtuk. Átrepültük a Dunát. Közeledtünk a célhoz, még tíz perc és ott leszünk. Vajon mit kell bombázni ? Mert falura nem dobunk, csak erdőre, mezőre.

Megérkeztünk. 4500 m-en repülünk. Most fordul alá egy Stuka század. De igen sokan vannak, lehet egy osztály is. A vasútállomás a cél, azt támadják. Hadtáp kirakodás. Ezt az utánpótlási gócot kell szétverni.

Lent felcsapnak az ismert lángok, tüzek. Égnek a vagonok, ég ott a föld is. Ahova ennyi Stuka lerakodik, ott minden pusztul.

Több vasúti célt bombáztam, sok hasonlót láttam, de ez borzalmas volt. És ezt a támadást mi biztosítottuk. Saját vadászok nem voltak. A Stukák meg nyomták. Küldték alá az áldást, majd gyülekeztek s elindultak haza. Mi következtünk. Alattunk ég a pályaudvar, de más is. Kapott a város is. Atyánk tépelődik, hova dobjunk ? Övé a felelősség. A bombákat nem vihetjük vissza. Oldani muszáj. De hova ? Bele a közepébe ! Ott már mindennek mindegy. Aláfordulunk. Ä légvédelem erre várt, most már lőni kezd. Eddig hallgattak. Látjuk honnan lőnek és célbafogjuk őket. ök kapják a bombákat is. Ebből elég volt, indulás haza. — Sorakozó ! — int az Atya. Hazaértünk. Mindenki leszállt. Senki sem beszél. Az arcokon még a döbbenet.

Mikor a faluba értünk az ügyelet közölte, hogy költözünk : csomagjaink az új szálláson, az iskolában. Hideg a terem. Elfogyott az ebéd-vacsora. Bevetésünknek ez a jutalma. N. N. tiszt úr nagyon kedvel bennünket. De nem esünk kétségbe, még van a krasznói "száj-