Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)

Horváth Sándor: Vadászbombázók és csatarepülők

lést számoljuk fel — szólt a parancs.

Ettől a bevetési parancstól nem lett jó kedvünk. Hiszen az orosz egészen a közelünkbe jött! Bevetettek akit csak lehetett. Egymást követően 12 gép emelkedett a levegőbe. Felhőalap 3100 m. Laza kötelékben úsztunk keletnek. A célhoz közelebb érve megláttuk a vizen átkelőket Elkaptuk őket. Igen sokan voltak. Előbb közéjük löktük bombáinkat. Megfigyeltük milyen a hatás. Aki nem úszott jól, most leckét vehetett. Letisztult a Duna, halotti csend lett.

Volt azonban az orosznak katonája bőven. Az hogy néhány csónak, ember a másvilágra úszott, náluk nem számított. Ott sürögtek a Duna partján, mikor az áldás éppen rájuk szállt. Be lehettek rúgva, a mámor vitte őket. A lecsapó bombákra nem nagyon figyeltek, csak mentek előre, neki a víznek.

A látványból a szemlélő arra következtetett, hogy az átkelés nagyon fontos akció volt. Rengeteg ember feküdt a parton. Még volt lőszerünk, hát oda soroztunk. De ők sem voltak restek : ontották felfelé a kézifegyvertüzet. Hol itt, hol ott csörrent egy sorozat. Nemes géprészt azonban nem ért találat. A légvédelem is jól eregetett. A hosszú sorozatok egyre közelebb jöttek. Majd váratlanul a saját partról kaptunk tüzet: megelőztek minket a ruszkik, mégis átkeltek a Dunán. Mi is megláttuk, honnan tüzelnek. Gyors fordulóval szembe kaptuk a tűzfészket. Ami lőszerünk még maradt, azt oda engedtük. Igazi harc alakult ki, amit nagyon élveztünk — és ami fontos — saját veszteség nélkül. Ezt a támadást Kázár László főhadnagy, az új századparancsnok vezette. Neki is tetszett a század harci kedve.

Ezt az ákelést most felszámoltuk, az orosz csapatokat a Dunába nyomtuk. Aki vízbe ugrott és úgy igyekezett menekülni, az — ha partot ért — életet nyert. Az úszó katonákra nem lőttünk.

November 23-án már korán reggel indultunk tíz géppel Csepel szigethez, az előzőnapi bevetési céltól délre. Ahogy számítottuk, éjjel átúsztak a Dunán és csapatainkat visszaszorították. Nagy a túlerő, ezek nem félnek. Nem fekszenek le, csak rohannak előre, sietnek nyugatnak. Mi meg taroljuk őket. Talán a holtak is felkelnek, mert egyre csak jönnek. Borzalmas látvány, nem tudom elfelejteni.

Kúsznak felénk a sárga-vörös csíkok : a légvédelem veszettül tüzel. Már messze bent járunk, földközelben jobbra forgunk. Megkeressük honnan lőnek. A bombákat most oldjuk le. Megfordulunk. Füstben van minden. Gyerünk haza.

Talán fél kettő lehetett, mikor új parancs érkezett. Nyolc gépet indítottak, irány Kiskőszeg. Rossz a látás, párában a talaj. Az oroszok hidfőt alkottak. Mi a partszakaszt bombáztuk. Ott bőven volt jármű, utánpótlás. Megjelent a fekete füst, a találat jele.

De jönnek a lövedékek. A légvédelem oltalmazza a átkelést. Ontják a tüzet, ők jól látnak minket. A lövedéksor egyre közelebb ér. Gyerünk haza, mert ezek nagyon tudnak, hamar lelőnek.

Mégegyszer fordultunk. Alattunk egyenes útszakasz, tele járművel. A légvédelem nem tüzel. Oldunk. Robbannak a bombák, söprik, tisztítják az utat. Ezeket jól elkaptuk.

Igyekszünk haza, mert igen megkéstünk. Börgöndön pára, köd várt, de símán leszálltunk.

November 26-án az amerikai gépek ismét megérkeztek. Lightningek voltak, végiglőtték a repülőteret, majd elrepültek a kastély felett. Az egyik, a kötelék végén repülő pilóta gépének szárnyát billegette, jelezve, hogy látta a jelet, amit a szobalány minden reggel kitett. A grófnő eképp tudatta, hogy a családnak nincs semmi baja.

Beállt a késő őszi pocsék idő. Köd, sár és havaseső. Nyomasztó az ilyen idő. Egész nap a repülőtéren voltunk. Este a hideg, fűtetlen szállás várt. Az ebéd elhűlt, az oroszok meg jöttek, egyre jöttek. A Dunapartot birtokba vették. Nem álltak meg, nyomultak nyugatnak. Már közel a kertek alatt jártak. Veszélyesen közel értek.

December 4-én kora hajnalban riadóztattak bennünket. Az a hír járta, hogy az oroszok a Szőlőhegyig nyomultak előre, ami azonban később hamisnak bizonyult. Gyakori volt az ilyen eset. Gyorsan pakoltunk és autóra szórtuk a málhát. Indultunk a repülőtérre. Köd feküdt a talajon, felette alacsonyan kúszó esőfelhők. Nem pilóta álom. Aki repült ilyenben, az tudja mit jelent. Nem az orosztól féltünk, hanem az ilyen nyomasztó ködtől. De repülni kellett, mert igen hajtott az orosz. Nagy erőket vontak össze, azután előre, előre. "Sztálin, Sztálin !" — ordították és nyomultak nyugatnak. Ezt a támadó erőt kellett lassítani, megállítani.

— Áttelepülünk ! —jött a parancs. A földi rész elindult Tésre, új állomáshelyünkre. Mi pedig végigcsináltunk két bevetést. Az elsőt 13:10 órakor indították. Tíz gépből nyolc indult, célterület a Sió csatorna volt. Ott nyomott az orosz. A hídfőt kellett támadni és lehetőleg szétverni.

Már a felszállásnál baj történt. A pilóták küszködtek a sárral. A gépek ragadtak a földhöz. Alig tudtunk sebességet nyerni. Ekkor csapott le közénk négy orosz Jak. A föld alól jöttek. Ott teremtek és lőtték az elejét. Loós Sándor szakaszvezető gépét eltalálták. Nem égett, csak a motorja állt le. Bombával hasraszállt. A gép összetört, de ő sértetlen maradt.

A többi gép tovább repült bevetésre. Lementünk közvetlen földközelbe, de így is alig láttunk. A baj nem jár egyedül: kifogtuk a légvédelmet is. Szinte húztak maguk felé. Amikor közel értünk tüzet nyitottak. Belerepültünk a csövekbe, telibe kaptuk a sorozatokat.

Azt sem tudtuk, mit csináljunk : oldjunk, vagy meneküljünk. A bombák még a gépeken voltak. Á talajra nyomtam a gépemet, benyomtam a teljes gázt és pucoltam. Négyen megúsztuk találat nélkül, de az eleje ka63