Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Halottaink
Buda György 1919 — 1992 Buda György elment... A Soproni Hírlap múltheti számának első oldaláról sok szeretettel és baráti érzéssel tekint az olvasóra, a hetedik oldalon kiállításáról ír a kritikus. Ezt a lapot még jóleső érzéssel olvasta; szülőhelye, Brennbergbánya és ifjúságának városa, Sopron elismerő üzenetét érezte belőle. Néhány órával később, november 14-én hajnalban, Sopronban, httelen megszűnt dobogni három infarktust már leküzdött szíve. Buda Györgynek, akit soproni reálista korában országoshírű diákatlétaként csodáltak a fiatalok, nehéz életsors jutott. Erdőmémök-hallgató, repülőhadnagy, majd bányamunkás, favágó, vasbetonszerelő, olajipari technikus, úttervező foglalkozások után 1956-ban forradalmi tevékenysége távozásra kényszerítette. Hatvanéves korában lett két ország festője. A stájer Alpok, a szomszédos Rozália hegység, de főleg a brennbergi táj és a Fertő környéke jelentek meg leggyakrabban képein. Rendkívül termékeny volt. "Sietek — amig még időm engedi —, azt a sok szépet, amit láttam, másoknak is szeretném megmutatni." Harmincnyolc kiállításának mintegy felét Magyarországon maga szervezte, készítette elő. A megnyitók szerte az országban az elköltözött soproniak, volt diák- és katonatársak népes, nagy baráti találkozóivá nőtték ki magukat. Valami különös összetartó erő áradt belőle. Szinte állandóan ott volt a kiállítótermekben, és a látogatóknak részletesen mesélt a festmények, rajzok té-44 máiról, a művészi alkotás fázisairól. Buda György elment. Magával vitte a titkot, hogy miként lehetünk saját magunk, függetlenül a körülöttünk lévő világ történéseitől, minden nyűgétől. Emlékét barátságos lénye, művészi tevékenysége, soha meg nem szűnő magyar hazafisága, soproni lokálpatriotizmusa felejthetetlenné teszi számunkra. Molnár László A temetés. (Dósai József gyűjteményéből.)
