Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Halottaink
Ferenc baj társunk Kőszegen született, Szombathely közelsége vonzotta a repüléshez. így lett már fiatal korában pilóta és oktatóija sok száz szárnyát bontogató Fiatal sasnak. Növendékei körében csendes, közvetlen modorával nagy népszerűségre tett szert, mindenki szerette, becsülte. Repülő karrierje alatt életútja a bombázókhoz, felderítőkhöz, majd az éjjelivadászokhoz vitte, s mindenütt a legnagyobb megbecsülésben részesült. Isten Veled Ferenc baj társunk, béke poraidra ! Szerkesztő Fábián István 1920 — 1993 Nevét mindenki ismerte a volt m. kir. honvéd Légierőknél. Szentgyörgyi Dezső jó barátja, harcostársa az ő jellegzetesen szerény csendes, senkit sem zavarni akaró modorában itthagyott bennünket. Ki ne hallott volna a népszerű "Koponya" fényes helytállásáról a Magyarország feletti védelmi légiharcok folyamán ? Mindenki aki ismerte, szerette, becsülte ezt az igazán kivételesen tehetséges, bátor vadászpilótát, akinek repülő tudását, rámenősségét csak szerénysége múlta felül. Sajnos, igen keveset tudunk háború utáni sorsáról, hiszen csak néhány esztendővel ezelőtt — véletlen folytán — tudtuk meg, hogy jóformán a Magyar Aero Múzeum tőszomszédságában, az Ontario tartománybeli Hamilton városában élt. Levélben felkerestem Koponyát, s kértem : írjon háborús emlékeiről a Magyar Szárnyakba. Udvariasan, szerényen, de határozottan kitért kérésem elől. Kerülő úton tudtam meg, hogy akkor már a gyilkos kór kikezdte hajdan oly ellenálló egészségét, s már nem voll olyan állapotban, hogy emlékeit megörökítse az utókor számára, pedig tudott volna mit mesélni közel húsz légigyőzleméről... Kedves Koponya ! Régi bajtársaid búcsúznak Tőled. Lélekben Veled vagyunk! 40 Szerkesztő Annak ellenére, hogy számos bevetésen voltam "Koponya" géppár kísérője, hónapokon keresztül vele osztottam meg a veszprémi várban Engelhart kanonok egyik vendégszobáját, majd a háború után Nagyatádról elindulva kettesben verekedtük át magunkat számtalan akadályon papírok és fillér nélkül Brazíliáig, mégsem tudok mást írni róla, mint azt, hogy senkitől annyi jótanácsot nem kaptam, mint Tőle. Kevesen tudtak barátságába férkőzni, de bármelyik bajtársa megmentéséért tűzbe ment volna, hőstetteit szerényen elhallgatta, egyegy légigyőzelme után egyszerűen "bebillegtetett", de már arról beszélt, hogy mit lehetett volna még tökéletesebben csinálni, vagy legközelebb mit kell jobban szem előtt tartani. Meglepő volt önbizalma. Mint kísérőjének, nekem kellett volna hátát biztosítanom támadás alatt, de ő erről másképpen nyilatkozott: "Amikor támadok, ne velem törődj, hanem támadj és lőjj te is. Tudok én vigyázni magamra egyedül is. Látok én hátra is." Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy még találatot sem kapott számtalan bevetése közben. Gépet soha sem tört, még kényszerleszállást sem kellett végeznie, ugrásra sem kényszerült, gépét sértetlenül vitte vissza kiinduló pontjára, mind az orosz fronton, mind hazai támaszpontján. Kiképzését 1938-ban Olaszországban kezdte mint DRT-s növendék. Később bárki büszke lehetett arra, ha az ő növendékei sorába került, mert Tőle aztán lehetett tanulni tökéletes gépvezetést. 1943 júniusában már az orosz fronton teljesít szolgálatot az 1/1 vadászszázadnál, ahol június 17-én első légigyőzelmét aratja. Szinte lehetetlen felkutatni bevetéseinek számát. Egy azonban biztos : 1943 júniusa óta egyfolytában végigharcolta a háborút egészen Raffeldingig. A háború után nem akart az oroszok által megszállt hazájába visszatérni, mégis rászánta magát, hogy egy rövid Isten hozzád-ot mondjon barátainak, akiket szívük visszahívott, de azonnal vissza is indult nyugatra, hiszen már nem védhette tovább szülőföldjét számyaszegett sasként. Hihetetlen könnyedséggel tanult nyelveket. Jól be-
