Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)

Halottaink

Ferenc baj társunk Kőszegen született, Szombathely közelsége vonzotta a repüléshez. így lett már fiatal ko­rában pilóta és oktatóija sok száz szárnyát bontogató Fi­atal sasnak. Növendékei körében csendes, közvetlen modorával nagy népszerűségre tett szert, mindenki sze­rette, becsülte. Repülő karrierje alatt életútja a bombá­zókhoz, felderítőkhöz, majd az éjjelivadászokhoz vitte, s mindenütt a legnagyobb megbecsülésben részesült. Isten Veled Ferenc baj társunk, béke poraidra ! Szerkesztő Fábián István 1920 — 1993 Nevét mindenki ismerte a volt m. kir. honvéd Légi­erőknél. Szentgyörgyi Dezső jó barátja, harcostársa az ő jellegzetesen szerény csendes, senkit sem zavarni akaró modorában itthagyott bennünket. Ki ne hallott volna a népszerű "Koponya" fényes helytállásáról a Magyarország feletti védelmi légihar­cok folyamán ? Mindenki aki ismerte, szerette, becsülte ezt az igazán kivételesen tehetséges, bátor vadász­­pilótát, akinek repülő tudását, rámenősségét csak sze­rénysége múlta felül. Sajnos, igen keveset tudunk háború utáni sorsáról, hiszen csak néhány esztendővel ezelőtt — véletlen folytán — tudtuk meg, hogy jóformán a Magyar Aero Múzeum tőszomszédságában, az Ontario tartománybeli Hamilton városában élt. Levélben felkerestem Koponyát, s kértem : írjon háborús emlékeiről a Magyar Szárnyakba. Udvariasan, szerényen, de határozottan kitért kérésem elől. Kerülő úton tudtam meg, hogy akkor már a gyilkos kór ki­kezdte hajdan oly ellenálló egészségét, s már nem voll olyan állapotban, hogy emlékeit megörökítse az utókor számára, pedig tudott volna mit mesélni közel húsz lé­­gigyőzleméről... Kedves Koponya ! Régi bajtársaid búcsúznak Tő­led. Lélekben Veled vagyunk! 40 Szerkesztő Annak ellenére, hogy számos bevetésen voltam "Koponya" géppár kísérője, hónapokon keresztül vele osztottam meg a veszprémi várban Engelhart kanonok egyik vendégszobáját, majd a háború után Nagyatádról elindulva kettesben verekedtük át magunkat számtalan akadályon papírok és fillér nélkül Brazíliáig, mégsem tudok mást írni róla, mint azt, hogy senkitől annyi jóta­nácsot nem kaptam, mint Tőle. Kevesen tudtak barát­ságába férkőzni, de bármelyik bajtársa megmentéséért tűzbe ment volna, hőstetteit szerényen elhallgatta, egy­­egy légigyőzelme után egyszerűen "bebillegtetett", de már arról beszélt, hogy mit lehetett volna még tökélete­sebben csinálni, vagy legközelebb mit kell jobban szem előtt tartani. Meglepő volt önbizalma. Mint kísérőjének, nekem kellett volna hátát biztosítanom támadás alatt, de ő er­ről másképpen nyilatkozott: "Amikor támadok, ne ve­lem törődj, hanem támadj és lőjj te is. Tudok én vigyáz­ni magamra egyedül is. Látok én hátra is." Mi sem bi­zonyítja ezt jobban, hogy még találatot sem kapott számtalan bevetése közben. Gépet soha sem tört, még kényszerleszállást sem kellett végeznie, ugrásra sem kényszerült, gépét sértetlenül vitte vissza kiinduló pont­jára, mind az orosz fronton, mind hazai támaszpontján. Kiképzését 1938-ban Olaszországban kezdte mint DRT-s növendék. Később bárki büszke lehetett arra, ha az ő növendékei sorába került, mert Tőle aztán lehe­tett tanulni tökéletes gépvezetést. 1943 júniusában már az orosz fronton teljesít szol­gálatot az 1/1 vadászszázadnál, ahol június 17-én első légigyőzelmét aratja. Szinte lehetetlen felkutatni beveté­seinek számát. Egy azonban biztos : 1943 júniusa óta egyfolytában végigharcolta a háborút egészen Raffel­­dingig. A háború után nem akart az oroszok által megszállt hazájába visszatérni, mégis rászánta magát, hogy egy rövid Isten hozzád-ot mondjon barátainak, akiket szí­vük visszahívott, de azonnal vissza is indult nyugatra, hiszen már nem védhette tovább szülőföldjét számya­­szegett sasként. Hihetetlen könnyedséggel tanult nyelveket. Jól be-

Next

/
Thumbnails
Contents