Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Halottaink
In okai András 1909 — 1993 megértésére, segítségére és barátságára. Bizonyára mondhatjuk, hogy mindenki, aki ismerte, már régen a szívébe fogadta és büszke volt barátságára. Emlékét megőrizzük és igyekezünk példás magatartása, fehérkesztyűs becsületessége nyomába lépni. Ez úgy hiszem az, amit ránk akart hagyni, így szeretne tőlünk elbúcsúzni és emlékezetünkben maradni. Barna Kornél v. Ghyczy Tihamér búcsúztatója . A magyar veterán repülő társadalmat végtelen nagy veszteség érte. Itt hagyott bennünket az az ember, aki élete utolsó percéig utólérhetetlen példaképünk volt, rajongásig szeretett parancsnokunk, minden körülmények között hű bajtársunk és akik olyan szerencsések voltunk, hogy közelről ismerhettük őt, ideális barátja mindnyájunknak. Sárika felesége által rendelkezésemre bocsátott és főleg a repülő történészek számára írott levelezése alapján sikerült életútját — ha talán nem is hiánytalanul, de hűen — összeállítanom. Most nem is a szép és megbecsültrepülő pályafutásáról, hanem emberi mivoltáról szeretnék megemlékezni. Amilyen nagyszerűen jó ember volt Inokai András, oly megérdemelten szép volt a halála. Álmában, csendben vitte el őt az a szíve, melyből 84 esztendőn keresztül szakadatlanul és mérték nélkül árasztotta, sugározta és szórta a szeretetét családjára, bajtársaira és barátaira. Hosszú életem során kevés férfivel találkoztam, aki olyan egyértelműen, törések és bizonytalanságok nélkül szerette családját, mint ő! Sok éven keresztül nehéz fizikai földmíves munkával kellett gondoskodnia hat gyermekig szaporodó családjáról, de kiegyensúlyozott lelkivilágát, érzékét az élet humoros oldala iránt és pozitív hitét mégsem vesztette el soha. A repüléshez haláláig hű szívének végtelen nagy örömet és a magyar repülés jövőjében teljes megbékélést és hitet jelentett számára, amikor a taszári 1. vadászbombázó század tisztikara nevében parancsnokuk azzal a kéréssel fordult kettőnkhöz, adjuk hozzájárulásunkat ahhoz, hogy az ő százada felvehesse a mi régi századunk "Boszorkány" nevét és használhassa annak jelvényét. Emberi, de főleg repülő lelki békénk teljesen kimélyült, amikor a névadó ünnepségen, 1991 nyarán Taszáron, majd a következő nyár folyamán két alkalommal is együtt voltunk a fiatalokkal és kétségek nélkül megállapíthattuk, hogy a félévszázados idegen uralom sem volt képes megrontani a magyar fiatalság, de mindenesetre a repülő generáció mentalitását. Zökkenőmentesen simult a miénkhez. Előrebocsátva azt, hogy elküldtem neki Inokai Bandinak azt a levelét, melyet halála előtt két nappal írt nekem s már postára sem tudta adni, jellemzésképpen idézek gondolatokat a század parancsnokának, Pinkóczi József repülő alezredesnek Bandi halálával kapcsolatosan nekem írott leveléből: "Kedves Tiha ! Többszöri elolvasás után is alig tudom felfogni ezt a lesújtóan szomorú hírt és a megdöbbenéstől alig találok szavakat. Most, amikor már itthon is kezdett elfogadható légkör uralkodni a veterán pilóták dolgainak megítélésében, amikor végre egymásra találtunk veterán és fiatal 'boszorkányok', a Sors kiszámíthatatlanul beleszól terveinkbe. A másolatban megküldött utolsó Neked szóló levelét természetesen bizalmasan kezelem és miután az egész század állománya elolvasta, ha nem haragszol meg, beteszem a többi levél közé, mert én ezt történelmi jelentőségűnek értékelem, hogy Inokai Bandi bátyánk a halála előtti napokban milyen szellemi frissességről tanúskodik a környezetét és a politikát illetően is. Ezek a levelek így együtt alkotnak egy egészet, így teszik teljessé levélgyűjteményemet. Nehezen tudom elhinni, hogy nincs többé az 'öreg boszorkány', — elsőszámú keresztapánk, ahogy Te írtad — és nem fogunk vele többé találkozni, hogy nem hallom többé aggódó kérdéseit kiképzésünkkel kapcsolatban és a fiatalok sem veszik körül elbeszéléseit hallgatva. Kedves Tiha 1 Levelemet befejezem, mert bármenynyié is próbálom gondolataimat más irányba terelni, egyszerűen nem megy. Nem tudok napirendre térni a történtek felett és így arra az elhatározásra jutottam, hogy pár nap múlva, mikor kissé nyugodtabb leszek, írok egy másik levelet. Jó egészséget kívánva Neked és Jelma asszonynak, Pinkó"" 37
