Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Halottaink
vitéz Elekes Jenő katonacsaládból szármaxzott, öccse László is repülőtiszt volt 1939. augusztus 20-án avatták hadnaggyá és — hasonlóan évfolyamának többségéhez — Kecskeméten, a m. kir. 1. honvéd önálló távolfelderítő osztálynál kezdte meg szolgálatát. A székesfehérvári Felderítő Iskola elvégzése után mintegy fél évet töltött a távolfelderítőknél, ahonnan 1940 őszén Kaposvárra, a közelfeldserítőkhöz helyezték át. A légifényképezés szakértőjévé nőtte ki magát, s mint ilyen, repülő körökben általános elismerésre és tekintélyre tett szert 1942-től kezdve Szombathelyen a Repülő Akadémián adta át tudását az akadémikusoknak mint tanár. Volt növendékei mindig szeretettel és elismeréssel emlékeznek vissza rá. 1943. július 27-én nősült, házasságából egy fiúgyermek született. A háború végén a Repülő Anyagszertárban kapott fontos beosztást az anyagok biztonságbahelyezésének végrehajtására. Alakulatával Nyugatra távozott, ahonnan kora 1946-ban tért haza. Itthon nem sok jó várt rá és családjára. Tanárnő felesége állását vesztette, ő maga — állás nélkül — sokat küzdött, hogy saját családja mellett szüleit is eltartsa. Sok viszontagság után Jenő mint esztergályos kapott munkát, feleségének pedig sikerült tanári állásba jutnia. Sok zaklatásnak voltak kitéve Jenő katonai múltja miatt. Végül is Jenő az egri főiskolán tanári diplomát szerzett és mint fizika-matematika-technológia tanár tanított. Nyugdíjas éveit nem sokáig élvezhette, mert a gyilkos kór elragadta sorainkból. vitéz Elekes Jenő nagyszerű ember volt: szerény, okos, korrekt, szorgalmas és elveihez haláláig hű ! Péterdi A. János Kakuszi József 1925 — 1992 ben élő, egymásról évtizedekig mit sem tudó repülő barátok, bajtársak ölelhették meg egymást ezeken a találkozókon. Felejthetetlenül szép, csodálatos élményekben volt részünk. Ezt köszönöm most meg — tudom, minden repülő társam nevében is — Jóskának, kedves barátomnak. Hiszem, hogy itt tiszta szívvel mondhatjuk : míg élünk, emlékét úgy őrizzük, mintha most is velünk lenne. Összeszorul a szívünk, amikor egy repülő barátunktól, baj társunktól végső búcsút kell vennünk. Mi a veteránok között is a legidősebbek — és ezt kortárs repülő bajtársaim nevében is mondhatom — mikor búcsúzunk a legtöbbször nálunk fiatalabb bajtársunktól, azt érezzük, hogy a mi testünkből, lelkűnkből is kiszakadt valami. Minden repülő barátunk elvesztése fájdalmas, sorolhatnám az évenkénti egyre több nevet, most mégis csak egy barátról emlékezem, a szegedi Kakuszi Józsefről. ő volt az, aki 1985-ben kezdeményezte a volt szegedi és algyői repülők találkozóját, melyet ezután minden évben megszervezett s amely a kezdet után két-három évre már minden repülő kedves ünnepévé lett. Egymástól rég elszakadt, gyakran a világ másik végé-35 dr. Kunszeri Béla Részlet Csapó Béla bajtársunknak a Szerkesztőhöz írt leveléből * "... Meghalt egy ízig-véríg repülő bajtárs, barát, mozgatója, ereje egy veterán bajtárs-baráti egyesületnek. Nem is tudom miért írom le így az eseményeket, talán mert fiatalon, 68 évesen ragadta el a kegyetlen sors, a halál. Nem engedte befejezni vállalt életcélját: Szeged repüléstörténetét, amiért olyan sokat tett. Vagy talán az fáj, hogy elvesztettem egy jóbarátot és nem tudom elviselni a hiányát egyedül ? Hagyatékát becsülettel meg kívánjuk őrizni. Emlékezünk rá. Temetésén 1992. november20-án 13 órakor
