Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Repülő emlékmorzsák
vagy B.17-es típusú "Flying Frortress"-ekből, vagy B.24-es típusú "Liberator"-okból tevődtek össze. A Lightning-ek és a Mustang-ok üzemanyag póttartályt vittek magukkal, melyet légiharc előtt leoldottak. így volt elég részükre az üzemanyag vissza a bázis repülőterére. Olyan légiharcok alakultak ki fölöttünk, melyet a kívülállók még elképzelni sem tudtak. A magyar vadászok mindig ott voltak a harcok sünijében. Percenként láttunk égő fáklyaként lezuhanó gépeket, németet, magyart és amerikait vegyesen. Azt is vallom, mert láttam, hogy dicstelenül egyik gépünk sem hagyta el a légteret. Egyedül rácsapásszejiien támadta egyik vadászunk a Liberator köteléket és sikerült kilőnie egy bombázót, melyből egymásután ugrált ki a személyzet; azután ezt a kis hősünket is lelőtték. Úgy emlékszem, hogy a fiúnak sikerült a gépből kiugrania. Az amerikai gépekből kiugráló személyzetet a csendőrség szedte össze, a hadifoglyokat Eszterházára szállították az ott lévő laktanyába. Olyan eset is volt, amikor az ejtőernyőn himbálózó pilótát lelőtték. A zsombékos talajra zuhanása után volt alkalmam a helyszínre menni, ahol már csak húscafatokat találtam, lába nem volt a német fiúnak, felismerhetetlenségig össze volt törve. Egyik nap reggelén én voltam a soros ütegbeli bajtársaimmal, akik a gépágyú kezelőerkélyén beülhettünk. Délelőtt 10 óra felé fejünk felett vonult az amerikai légierő végelláthatatlan mennyiségben. Tőlünk mintegy 800 méterre, egy paraszt dolgozott kint a földjén, amikor három Mustang lecsapott rá. Mindkét lovát kilőtték, majd darázsrepüléssel rámentek a parasztra is. Szemcséden polgár egy patak hidja alatt talált menedéket, így ő megúszta. Oly nagy volt az USA légifölény, hogy még a földön lévő egyes emberekre is rámentek pusztán "szórakozásból". Hát mi ezekre a Mustangokra tüzet nyitottunk mind a hat lövegből. Egyszer csak azt láttuk, hogy az egyik gép meglógott, a másik kettő egészen mélyen repül, leszállást keres, majd mindkettőből sötét füstfelhő tört elő s a látóhatáron eltűntek. Volt szerencsém végignézni egy Me-321 típusú hatmotoros Gigant német szállítógép kimúlását, mely egészen földközelben repült, minthogy fent nagy magasságban légiharcok dúltak, öt Mustang csapott le rá s három perc alatt végeztek a hatalmas Giganttal. Pedig a Gigant is védekezett minden tűzfegyverével. A nagy szállítógép földhöz csapódott és felrobbant. Nem tudtunk neki segíteni, mert ahhoz messze volt tőlünk. A következő napokban megszerveztük az ejtőernyővel kiugrók védelmét. Ahol lőtávolságon belül ejtőernyős szállt le, ott teljes erővel védtük a légteret és tűzcsapásainkkal távol tudtuk tartani az ellenséges vadászokat. 1944 május utolsó hetében nyugodt nap ígérkezett. Szünetben kifeküdtünk a rétre napozni. Berepülés állandóan volt, a légtér nem volt üres, csak kósza harcigépek szállingóztak hazatérőben, miket a saját vadászvédelmünk szétszórt. Egyik barátom egyszcsak elkiáltotta magát : Vigyázzatok...! De már ott is volt két Lightning egészen a nádas tetejére mély repüléssel lehúzva, s minden fegyverükből ontották ránk a tüzet. Úgy durrogtak a becsapódó lövedékek mint egy kanászostor. Pillanatok alatt szétugrottunk fedezéket keresve. Közülünk nem volt sebesült, a lövedékek egy gazdasági udvarban tettek kárt s egy öreg nénit eltaláltak. Amikor elvitte a mentő még élt- A mi életünket pedig a nádasban újonnan telepített Vierling (20 mm.-es, négycsövű gépágyú) mentette meg, mert egy percen belül lelőtték mindkét Lightninget. Azon csodálkoztunk, hogy még eddig nem dobtak bombát az "amik" közibénk. Ügyanis két bombával elintézhették volna a magyar légvédelmi tüzértiszti utánpótlást két évre. Feltételezhető, hogy nem tudták kik s mennyien vannak ott ? Az utolsó szombati délutánon jött egy törzsőrmester gépkocsival, kérdezte tőlünk, hogy ki tud angolul ? Sejtettük, hogy miről lehet szó, hárman jelentkeztünk. Bevittek bennünket Eszterházára a laktanyába. Bent az udvaron éppen ebédosztás volt. Az udvar sarkában amerikai hadifoglyokat láttunk, akik ott remegtek mint a nyárfalevél. Nem tudom nekik otthon milyen maszlagot mondhattak rólunk...? 43-an voltak összesen, három tiszt, a többi legénységi állományú katona. Ez kétnapi "termés" volt a Fertő tó magyarlakta oldalán. Az udvaron közölték velünk, hogy a kihallgatás elmarad, mert azt a német parancsnokság végzi. Egyébként szabad beszélgetés volt a foglyokkal, ők már nem ellenség, ők már foglyok. Megkínálták a foglyokat is babgulyással, amit eleinte nem akartak elfogadni, de miután látták, hogy a magyarok is ugyanabból a kondérból kapnak enni, mégis elfogadták a felkínált csajkát. Furcsa volt, amikor megszólítottam angolul az egyik foglyot, mindig egy másik válaszolt helyette. Miután végétért az ebéd, megoldódott az "én emberem" nyelve is. Jó magyarsággal megszólalt: "Az édesanyám is szokott ilyet főzni otthon". Kisült, hogy magyar származású fiú volt, de már kint született Pennsylvaniaban. Volt még egy magyar a csoportban. Pillanatok alatt megindult a beszélgetés. Előkerültek a cigaretták és katonáink részéről a "hazai sütik". Most már nem féltek az amik. Mesélték, hogy 25 bevetés után kapnak tízezer dollárt s mehetnek haza. Aki több pénzt akar, az újból aláír 25 bevetést. Kérdésemre azt válaszolták, hogy Magyarország nem Németország, de helyileg fogalmuk sincs róla, hogy hol vannak. Csodálkoztak, hogy nem "zsákmányoltunk " tőlük semmit. Megmagyaráztuk nekik, hogy a magyar Légierőknél ilyen nem szokás, mi nem ismerjük a rablást! Nyakláncot, bicskát, gyűrűt, mindent náluk hagytunk, a magyar szervek semmit nem vettek el tőlük. Fegyver már nem volt náluk, a többi nem volt érdekes. Egy óra múlva jött két autóbusz értük s elvitték őket valamelyik 260
