Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Repülő emlékmorzsák
Ш Ш ш Ф ш iiissil írta : Fóris Elemér Csupán egy kis mozaikkockát szeretnék nyújtani azokról a légiharcokról, melyeknek én is tanúja voltam. 1944 májusában a 2. légvédelmi dandár tisztiiskola növendéke voltam, amikor több tüzérosztály hadapródjait Fertőszéplakra vonták össze éleslövészet céljából. Előtte való hónapban már mindnyájan résztvettünk fővárosunk védelmében vívott légvédelmi harcokban, így hát eleinte nem tudtuk, hogy tudnak-e még nekünk újat mutatni...? Hát bizony tudtak ! 132 hadapród volt jelen, köztünk két Nimród típusú páncélvadász szakasz, akiknek ugyanolyan 40 mm-es légvédelmi gépágyújuk volt a harckocsiba építve, mint amilyen a légvédelmi tüzéreknek volt. Fertőszéplakon a szérűskertek alján, a falu szélén, négy légvédelmi ágyú (Bofors típusú) és hat Juhász-Gamma gyártmányú gépágyú volt felállítva gyakorlat céljából. A lövegek nem voltak beásva. A falu apraja-nagyja ott helyezkedett el tőlünk mintegy 50 méterre, az árok partján, akiket elzavarni sem lehetett, oly nagy volt az érdeklődés minden alkalommal. A lőtér parancsnoka Gömbös Ernő főhadnagy volt. Naponta reggel 8-ra kivonultunk a lövegekhez és egy sportgép által vontatott célzsákra lövöldöztünk, de rendszerint csak 9 óráig, mert akkor legtöbb esetben riadót rendeltek el. Sportgépünk leszállt, mi pedig a pótgránátok rákászait kicseréltük a már előre odakészített éles gránátokra, mind az ágyúknál, mind a gépágyúknál. Bőven be voltunk készletezve éles lőszerrel. Ez volt az egyetlen hely a háború alatt, ahol nem kellett a lőszerrel takarékoskodni. Az a körzet ahol lövegeink állottak, Bécsújhely külső gyűrűjéhez tartozott, az ottani tűzrendszerben. A légvédelem részéről innen kezdődött a tűzmegnyitás a felvonuló ellenséges légierő gépeire. Tőlünk északnyugatra kb. 1.5 km-re egy német és egy magyar üteg volt rendszeresen beépített tüzelőállásban. Bécsújhelyen sok olajtároló volt és a Messerschmitt Müvek egyik gyáregysége is itt működött. Erre vonultak fel tehát az USA 15. légihadtest bombázói ottlétünk alatt, úgyszólván nap mint nap. így lett a mi lőiskolánk igazi háborús iskola. Ilyen tapasztalatokat szerezni sem azelőtt, sem azután nem volt módja senkinek. Egy bizonyos: megtanultuk a "szakmát" ! Reggel 9 óra után a felvonuló amerikai légierő szinte elborította a napsugaras égboltot. Lényegesen nagyobb egységek vonultak át felettünk, mint Budapest bombázása alkalmával. Amikor ágyúsütegünk leadta az első tűzcsapást, az amerikai gépek azonnal feljebb húztak. Viszont a tőlünk távolabb tüzelő 8.8-as Flakkok elől nem mindig tudott az ellenség eredményesen manőverezni. A németek naponta lőttek le ágyúikkal 1-2 gépet, de volt olyan nap is, amikor négyet sikerült lelőniük. Mi sem voltunk tétlenek, de szerényebb eredményekkel dicsekedhettünk. A magyar Légierő általában egy-két századdal vett részt a németek mellett a légiharcokban, mert nekünk több üzemképes vadászunk erre a légtérre nem jutott — mondotta Heppes Aladár repülő őrnagy, a "Pumák" legendáshírű parancsnoka egy alkalmazó megbeszélésen. Általában egy magyar vadásznak öt Mustanggal kellett számolni harc közben. Ez volt az arány. Amikor az ellenség azt látta, hogy egy magyar vadász lelőtt egy bombázót, vagy egy Lightning-et, egy egész vadász felhő csapott le rá. Sajnos tűzvezetőink és a vadászrepülőink között nem jöhetett létre egy közös alkalmazó megbeszélés, mert sem idő, sem ember nem jutott rá. Minden elfogultság nélkül állítom, hogy repülő hajózóink kiválóan képzett katonák voltak. Repülőinket eleinte a Ludovika П-őn, a későbbi Bólyai Akadémián, majd Kassán a m. kir. vtéz nagybányai Horthy István Repülőakadémián képezték ki, négy-, később három éves tanulmányi idő alatt. A német véderőnél másféléves gyakorlat után már harcba küldték pilótáikat. A nyugati hadseregekben is csak erősen profilírozott volt a kiképzés és a képzési idő is lényegesen rövidebb volt. Repülőtisztjeink mindazon gépeket repülték, amelyeket a háború alatt a német-olasz-magyar repülőgépgyárak rendelkezésre bocsátottak. Hans Friessner vezérezredes könyvében azt írja, hogy "nagyon jó volt a magyar tüzérség és légierő". A németektől dicséretet kapni abban az időben nem volt mindennapi dolog. Honvédségünknél csupán a repülőgépek száma volt nagyon kevés, ezért volt a sok hősi halott. Élvonalbeli gépekkel harcoltunk abban az időben: Me-109-G., FW.190 stb. típusokkal. Honvédségünk a nyugati hadrend szerint volt szervezve. Légierőnk mellett a Fertő tó ezen részén (Eszterháza, Fertőszéplak, Sarród, Süttör) a magyar Boforsok és a 40 mm.-es Juhász-Gamma féle gépágyúk védték a légteret. A magyar gépágyúsok és a német Vierlingek ritkán bocsátkoztak harcba, de ha megtámadták őket, eredményesen harcoltak. A német légierő hadosztály nagyságú vadászerővel tudta fevenni a harcot az amerikai légierővel szemben, mely mely 6-800 bombázót és a hozzávaló vadászkíséretet jelentett. Kötelékenként 26-28 gép alkotott egy "Bund"-ot, mely egy századnak felelt meg. Mindegyik kötelék takarta a mellette lévő kötelék határsávját, bombázás alkalmával így jött létre a "szőnyegbombázás". A vezérgéphez igazodva repültek, s a kötelékek 259
