Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Életrajzok
CSONTOS FERENC vitéz Csontos Ferenc alezredes post mortem ezredes — 1892. február 14-én született Sopronban Cserich Ferencként. A kőszegi katonai reáliskola után Bécsújhelyen végezte a közös Akadémiát. Avatása után fűimében a 32. közös gyalogezred hadnagyaként szolgált. Pilótakiképzését Bécsújhelyen kapta. Az olasz fronton három évet teljesített. Egy alkalommal számytörés miatt lezuhant és megsebesült. A háború végén — vaskeresztjének indoklása szerint — vadászszázad parancsnokként tűnt ki. Szerették, nagyon népszerű, ismert repülőtiszt volt. A kommün idején a vörös parancsnokság alatt működő kaposvári reptérről Eperjessy főhadnaggyal együtt "elkötöttek" egy gépet, amivel Szegedre repültek a Nemzeti Hadsereg főparancsnokságához. Szegeden akkor ez volt az első repülőgép. Trianon után, 1921 és 1930 között — tényleges szolgálatát megszakítva —, Szabadbattyánban gróf Batthyány Lajos birtokán uradalmi számadó tisztként élt csalkádjával. Csontos Ferencet 1929-ben avatták vitézzé. Az 1930-ban meginduló félkatonai repülő kiképzés során mint "légügyi főellenőr" teljesített szolgálatot Szegeden és oktatta a pilótanövendékeket. rtsi 1935-től 1938-ig Székesfehérvárott szerzett elévülhetetlen érdemeket a fiatal repülőgárda kiképzésében. 1939-ben a Kassán megalakuló Repülő Akadémiához osztották be mint tanulmánycsoportvezetőt. Mikor 1941-ben a Honvédelmi Minisztérium elrendelte a hadapródiskolák felállítását, a hűvösvölgyi Bólyai Műszaki Akadémia területén kapott otthont a Repülő Hadapród Iskola, melynek parancsnokául vitéz Csontos Ferenc őrnagyot nevezték ki. Azonban alig egy év múltán a felsőbb vezetés belátta, hogy a "hadapródiskola" elgondolás a repülő fegyvernemre vonatkoztatva nem volt helyénvaló. A Repülő Hadapród Iskola 1942 nyarán feloszlott, a növendékek nagyrészét a marosvásárhelyi Gyorshadapród Iskola vette át. Csontos Ferenc így visszakerült a Repülő Akadémiához, amely már akkoriban főleg Szombathelyen és Veszprémben működött, ő — akkor már mint alezredes — Szombathelyen lett az 1944. augusztus 20-i avatási évfolyam főnöke. A második világháború utolsó hónapjaiban epeműtétet hajtottak végre rajta, ami után betegszabadságra ment (Ezen az oldalon, valamint a túloldalon látható fényképek Csontos Ferenc hagyatékából valók, azokat veje, Kapuváry Jenő tartalékos repülő zászlós bajtársunk adományozta. Sajnos azonban a nagyszámú fényképhez nem maradt vissza magyarázat, így csak olyanokat közlünk, melyen Csontos bajtársunk jól felismerhető, 232