Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)

Panuska Gyula: Frontélményeim

FROHTÉILMÉIIYEIII

írta : Panuska Gyula

Köteles katonai szolgálati időm alatti emlékeimet az 1991-es Magyar Számyak-ban már megírtam. 1941 őszén leszereltem. A Standard Villamossági Részvénytársaságnál szakmámnak megfelelő beosztásban helyezkedtem el. A vállalat hadiüzem volt, ennek ellenére fél év múlva újra be kellett vonulnom, de sérült térdem miatt két hónapi szolgálat után leszereltek.

Három hónappal később azonban újból behívtak, hátországi szolgálatra. Eltelt egy fél esztendő, mikor — 1943 januáijában — ffontszolgálatra osztottak be, Dákay Ferenc főhadnagy gépszemélyzetébe.

Nekünk, beosztott hajózóknak nagyon nem mindegy, hogy ki a gép parancsnoka és ki a pilótája. Megnyugvással vettem tudomásul, hogy mindkettő egyszemélyben Dákay főhadnagy, aki előzőleg a Légi Fényképező és Kiértékelő Csoportnál teljesített szolgálatot és ott közel 80 bevetést hajtott végre, nyílván nagy tapasztalattal rendelkezik. Megfigyelőnk Bajnóczy László hadnagy, a gyalogságtól átvett, megfigyelő tanfolyamot végzett hajózó, de gyakorlati tapasztalatra addig még nem tett szert. Hajózó lövészünk Bütös Mihály szakaszvezető, keménykötésű legény, akivel nyílván jól fogunk együttműködni.

1943. január 19-én Junkers Ju.52-es Vöröskeresztes géppel érkeztünk meg a Charkov-Osnava-i reptérre, az ott állomásozó m. kir. 1. önálló távolfelderítő osztály

1. századához, melynek parancsnoka Hollós János százados volt.

Frontszolgálatom alatt Dákay főhadnaggyal 50, későbbi századparancsnokommal, Mersich Adorján századossal pedig mintegy 30-40 bevetésen vettem részt, ami körülbelül 320-350 ellenséges légtérben repült órát és számtalan idegfeszítő élményt foglalt magában.

A legmélyebb nyomokat az első hónapokban — január-május — végzett bevetések élményei hagyták bennem, amikor a hadihelyzet kényszere diktálta, igen rossz időjárási viszonyok mellett erőszakos felderítéseket kellett végrehajtanunk. Elsősorban ezekről a bevetésekről írok, bár a későbbi bevetések sem voltak eseménytelenek, de az emberi természet sajátossága folytán az ismétlődő veszélyekkel szemben közömbösebbé válik az egyén és így az ilyen élmények mind kevesebb nyomot hagynak hátra.

Míg Dákay főhadnagy Junkers Ju.88-asra történő átképzése folyt és én a gép rádiós berendezésével ismerkedtem, személyzetünk többi tagjai — más-más "öreg" gépszemélyzetekhez beosztva — első bevetéseiken estek át

Január 31-én végre a teljes szervezetszerű személyzettel — Dákay-Bajnóczy-Panuska-Bütös — egy Heinkel He.l 11-es géppel indultunk bevetésre Sztarij Oszkol - Korotojak - Voronyezs térségében. Derült idő fogadott, no és néhány légvédelmi lövedék pamacsa a gép mögött. Irányt vettünk Voronyezs felé, de pár perc múlva visszafordultunk, mert a megfigyelő elvesztette a tájékozódást. Újra kezdtük a feladatot, s újra légvédelmi tűzbe kerültünk. Ez a "játék" még kétszer megismétlődött azzal a különbséggel, hogy gépünket minden alkalommal erősebb és erősebb légvédelmi tűz fogadta. Végül is, a feladatot maradéktalkanul elvégeztük.

Ez a bevetés két okból marad emlékezetes számomra

először azért, mert alaposan átestünk a tűzkeresztségen;

másodszor pedig azért, mert jövőbe mutató volt gépparancsnokunk mentalitását illetően : mese nincs, a feladatot végre kell hajtani.

Február 7-én áttelepülés Poltavára. Február 10-én további visszavonulás a Kiev-től kelet-délkeletre 35 km-re fekvő Borispol repülőterére. Február 16-án ötödik bevetésünket hajtottuk végre. Alacsony felhőzet alatt repülve az előnyomuló szovjet éleket derítettük föl. Belgorod légterében erős gyalogsági tűzben a gép hidraulikus berendezését találat érte. Hazatérve, a futóművet nem tudtuk kiengedni, így kénytelenek voltunk hasraszállni. A gép összetörött, de a személyzetnek semmi baja nem esett.

Február 25-én hatodik bevetésünket repültük. 05:30 órakor startoltunk. Az alacsony felhőzetet áttörve, 3- 4000 méteren közelítettük meg a felderítési területet. Jelentettem, hogy rádióm nem működik. Dákay főhadnagy úgy döntött, hogy rádió-összeköttetés nélkül is folytatjuk a bevetést. A működési terület felett jó idő volt, nagy magasságból derítettünk fel. Közben a törzsben elhelyezett üzemanyagtartály elektromos szivatytyúja felmondta a szolgálatot. Dákay főhadnagy a kéziszivattyúhoz rendelte Bütöst. Kis idő múlva a gép parancsnoka tájékoztatta a személyzetet:

— A kéziszivattyú teljesítménye nem pótolja teljesen azt az üzemanyag mennyiséget, amennyit a motorok felhasználnak. Ezért a feladat befejezése után nem repülünk vissza Borispolba, hanem leszállunk Poltaván, ami akkor még a németek kezén volt.

Közben eszembe jutott, hogy a "Zielflug" (repülőgépbe épített iránymérő) berendezést üzembe helyezzem. Ez a berendezés a megfigyelő ülésétől jobbra volt elhelyezve, de a megfigyelő nem volt jártas annak ke-199