Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Bajtársi levelek
közelmúltban ......................................................................... ötven éve Nagy-Kunsági Pál után — mentek a dolgukra, legtöbbjük a 8. ezredparancsnokságon teljesített szolgálatot. Négy tiszti szoba rendbentartásáért voltam felelős. Három szobában ké-két tiszt volt elszállásolva, a negyedikben az öreg Scott ezredes. Iparkodtam, ügyeskedtem. Úgy vettem észre : valamennyien meg voltak elégedve velem. Felruháztak jó állapotban lévő alsó- és felső ruhadarabokkal, cipővel, miegymással, sőt még cigarettával is elláttak bőségesen — ami bizony azokban az időkben "valuta" volt Ausztriában. Történt egy szép napon, hogy Bartfoot kapitány a hármas szobából magához hivatott. Közölte (csak minden ötödik szavát értettem), hogy visszaküldték Angliába leszerelni. Megkért, hogy csomagoljam útra készre a holmiját. Munkám befejeztével egy zsinórral átkötött cipődobozt nyomott a kezembe azzal, hogy adjam át annak a valakinek, aki majd keresni fogja őt a napokban. Mivel a kapitány semmi személyleírást nem adott, megkérdeztem: — Ki az illető, nő vagy férfi, alacsony vagy magas, kövér vagy sovány ? Kérdésemre ő sem tudott választ adni, de gyorsan véget vetett kiváncsiskodásomnak, mondván : annak adjam át, aki majd őt keresni fogja és mondjam neki: "Bitte schön !" Mindebbe belenyugodva válaszoltam : "OK ! Sir !" — s kis híján hogy le nem tisztelegtem. Ebéd után berobogott egy Jeep, levittem a kapitány cókmókját, majd ő "lelapátolt" velem egy "Chirio Paul" kíséretében és elment. Rohantam fel a második emeletre, szemlét tartani a holmik felett, amiket a kapitány távozásakor nekem adott. Csak később jutott eszembe a cipődoboz. Óvatosan kinyitottam (bár ne tettem volna !), s amit a dobozban láttam, attól elsápadtam : az újonnan kibocsátott osztrák Schillingek tömege tárult szemeim elé, 100-as, 50-es, 20-as, 10-es és 5-ös címletekben, gondosan csoportosítva, gumiszalaggal átfogva és egy kis cédulán összegezve : 114,215 Schilling ! A cédulán még fel volt tüntetve a német és olasz átváltási érték (utóbbi milliókban). Gyorsan visszacsomagoltam a bankjegyeket, újra átkötöttem a cipődobozt és az ágy alá tettem. Nem is szóltam erről senkinek! Majd' egy hónapig vártam a jelzett "kapitány keresőt", aki bizony nem igen iparkodott a csomagot átvenni. Egy szép napon aztán megismétlődött a segítséghívás az útra-csomagolásra. Ezúttal Hansford kapitány utazott haza Angliába. Megragadtam az alkalmat. Munkám befejeztével átadtam neki egy cédulácskát, azzal, hogy továbbítsa azt Bartfoot kapitánynak. A cédulára ezt írtam angolul:" A csomagért még nem jött senki, mit csináljak vele ?" Mivel az üzenet "túl magyarosan" volt megírva, Hansford nem sokat értett abból. Meg is kérdezte, hogy miféle csomagról van szó ? Erre én nagy bölcsen kezeimmel meg is mutattam neki a csomag méreteit, ő viszont megkérdezte: — Szabadna látnom azt a csomagot ? Örömmel — válaszoltam és bevittem hozzá a cipődobozt. Rátettem a már üres ágyra, szétteregettem a bankókat és mutatóujjammal oda bökögetve, minden angol tudásomat összeszedve "Money !" — mondtam. Azt hittem, Hansford kapitány szemei egyből kiugranak gödrükből. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy végre megszabadultam Krisztus kínjaitól, amiket az állandó dugdosások és tolvajoktól való félelem váltott ki belőlem. Azt nem is gondoltam, hogy csak ezután jön a valódi kereztrefeszítés! A kapitány — láthatólag — nem tudott szóhoz jutni. Csak percek múlva tört föl belőle a kérdés: —Hogy került ez magához ? Elmondtam az esetet, viszont abból ő nem értett meg semmit, mert hiányos német tudásom csődöt mondott. Kituszkolt a szobájából és rám parancsolt, hogy oda senkit be ne engedjek. Az ajtót bezárta. Lerobogott az első emeletre — csak ott volt telefon — és riasztotta a tiszteket, Scott ezredest beleértve. Jöttek is azok nagy sietve. Hosszú perceken át gyűléseztek a csukott ajtó mögött. Egyszer csak kinyílt az ajtó, abban megjelent az öreg Scott és beinvitált. A cipődobozra mutatva keményen rámparancsolt, imigyen: "Diese putzen alles!" Itt ki kell térjek az öreg Scott trükkjeire, ő mindenkivel el akarta hitetni, hogy tud németül, pedig ő sem tudott, akárcsak én. Ismervén az öreget, nagyon is jól tudtam, hogy parancsa nem azt jelenti: pucoljam el ezt 187
