Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Majoros Lászlóné, sz. Medveczky Gabriella: Ejtőernyős ugrásom története
írta :Majoros Lászlóné, sz. Medveczky Gabriella Leközlésre beküldte : Fehér Endre akkor ................................ és most Majoros Lászlóné, Medveczky Gabriella (Fehér Endre gyűjteményéből) 1937-ben a Gyáli úti honvéd kórházban teljesítettem szolgálatot mint vöröskeresztes testvér. A Vörös Kereszt akkori igazgatói: dr. Simon Elelmér és Apor Gizella főnöknő kezdeményezésére vöröskeresztes testvéreket képeztek ki légi úton szállított sebesültek kísérésére és ellátására. Ebbe a csoportba önkéntes jelentkezés, majd sikeres orvosi vizsgálat alapján húszán nyertünk felvételt. A kiképzés végén merült fel az a gondolat, hogy a testvérek közül néhányat ejtőernyős kiképzésben kellene részesíteni azzal a céllal, hogy béke időben természeti csapás (árvíz, erdőtűz, földrengés, stb.) következtében körülzárt lakosságnak, háborúban pedig bekerített csapatoknak egy ejtőernyős egészségügyi csoport repülőgépből ugorva segítséget nyújthasson. A terv megszületésében az is közrejátszott, hogy abban az időben készült a Vörös Kereszt egy nagyszabású nemzetközi bemutatóra és a rendezők azon egy ejtőernyős gyakorlatot kívántak bemutatni. Az ejtőernyős kiképzésre többen is jelentkeztünk, de az arra újból elrendelt szigorú orvosi vizsgálaton csak ketten feleltünk meg : Tatár Margit vöröskeresztes testvér és én. Még különleges alkalmassági vizsgákon is meg kellett felelnünk. Ilyen hosszú idő — 37 esztendő — eltelte után már csak kevésre emlékszem viszsza : egy forgószékre, melyből szédületes forgás után kiszállva egy kijelölt egyenes vonalon kellett megindulni. Karikát emeltünk le egy fémrúdról úgy, hogy a kettő ne érintkezzék. Szinpróbák is voltak. Végül egy sportrepülőgéppel ismerkedtünk meg. Egy pilóta felszállt velünk és a levegőben egyszerűbb gyakorlatokat hajtott végre. Mind a ketten sikeresen kiálltuk a próbát és elkezdődött a kiképzésünk. Az ejtőernyő kezelésére katonák tanítottak meg. Elmagyarázták a működését, azonkívül azt többször fel- és lecsatolták rólunk. Hátunkon az ejtőernyővel csapatszállító repülőgépen sokat repültünk. Eközben elmagyarázták, hogy hogyan kell felkészülni és kiugrani a gépből. Közben kialakult a létszám és összeállították a felszerelésünket is. Egy orvos, két vöröskeresztes testvér és egy egészségügyi katona alkotott egy ejtőernyős csoportot. Egészségügyi sátor, tábori sebészeti felszerelés, gyógyszer, kötszer, hordágy és víz tartozott a felszerelésünkhöz. Ezek több csomagban voltak összeállítva és minden csomag ejtőernyővel volt ellátva. A sátor felállítását, valamint a be- és kicsomagolást is gyakorolnunk kellett. A nemzetközi bemutató, amelyen szerepeltünk, 1937 június 11-e és 13-a között folyt le. A szemlén svájciak, franciák, olaszok, osztrákok, németek és más nemzetek képviseltették magukat, ők is az elsősegélynyújtás területéből állították össze gyakorlatukat, de ejtőernyősöket csak mi, magyarok mutattunk be. Feladatunk az volt, hogy 1000 m magasságból kijelölt helyre dobjuk ki a sátrat és a felszerelést, majd mi is ugorjunk le oda. Leérkezésünk után állítsuk fel a sátrat és szereljük fel a tábori műtőt. Utolsó számként 1000 m magasságba emelkedett a fehér, Vörös Kereszttel ellátott gép és a kijelölt hely felett többször elszállva, kidobáltuk a felszerelést. Majd a kiképző pilóta vezényszavára sorban kiléptünk a gépből. Ahhoz képest, hogy a csoportnak ez volt az első és egyetlen ugrása, nagyon jól megközelítettük a célt. Leg-124