Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Tanyasi: Barangolás a múltban
A kesernyés ötvenes évek első felében még volt a MALÉV-nek repülőjárata Szombathelyre. Arra azonban már nem emlékszem, hogy milyen típusú masina járt-kelt oda-vissza meglehetősen nagy motorzajjal, de annál mérsékeltebb sebességgel. Öreg orosz alumínium madár volt az, melynek rokonai a háború végén csellengtek Hazánk fölött éjszakánkint egymagukban, találomra pottyantva le egy-egy bombát. Nagy kárt nem okoztak ezek a szerkezetek, mert ha föl is robbant némelyikük, olyan helyre esett, ahol nemhogy katonai célpont nem volt, de még a kutya sem járt arra. Mi annak idején csotrogányoknak neveztük ezeket az inkább ijesztegetésre, mint rombolásra szánt masinákat. Szóval, valami hasonlóval utaztam egy ízben Szombathelyre, ahol huszonévesen felejthetetlen három évet töltöttem el azokban a — később oly sokat szidott — békeévekben. így aztán nem csoda, hogy némi szívdobogást éreztem, amikor masinánk a Söpte-i út felől siklott, az öreg víztornyot balkézre hagyva, a jól ismert füves "A": reptérre. Amikor kiszálltam zörgő masinánkból, meglepődve kellett tapasztalnom, hogy az összes, egykor otthonunkul szolgáló kedves épület : a nagytiszti, a kistiszti, az altiszti, a legénységi és a hangárok is földig le vannak bontva. Nem lerombolva, hanem szisztematikusan bontva. Talán a mi köveinkhez nem méltó, innen nem messze fekvő ÁVH-s laktanya lett belőle ? ... Csak a kis kockaköves bekötő út volt a régi, két oldalán a vízlevezető árokkal, mely a víztorony után kis "S" kanyart leírva haladt el a parancsnoki épület előtt az egykori hangárok irányába. Ez a legföljebb két kis Balilla kocsira méretezett út úgy festett most is, mint ahogyan az emlékezetemben élt. Utitársaim csodálkozására nem mentem velük a városba a MALÉV autóbuszán, hanem a reptéren maradtam és leültem a lebontott parancsnoki épület egyik épen maradt sarokkövére. Ott a múltba szívesen viszszajáró lélek behúnyt szemmel is fel tudta építeni az egykori falakat úgy, ahogyan azok eredetileg állottak, amikor még élet volt bennük. A varázslat elmúltával azonban úgy nézett ki a körülöttem heverő épületmaradvány, mint Aquincumban az épületek alapjainak gondosan őrzött csonka maradékai. A reptéri épületromokból is ki lehetett venni a bejárattól jobbra Orosz Béla ezredes úr birodalmának alaprajzát, balra pedig a kaszinó és az étterem alakját, formáját. Ezredparancsnokunk egyébként Galamb Bandi keresztelő szertartásában a "Vödör" becenevet nyerte el. Ugyanis még őrnagy korában azt a Kenese Waldemárt követte a trónon, akit kérlelhetetlen szigorúsága miatt az alattvalók nem sűrű könnyhullatás közepette búcsúztattak el. Az utód — bár be kell vallani — mindenkor és mindenkivel szemben egyenes, igazságos és becsületes volt, de ő sem bánt kesztyűs kézzel a gondjaira bízott, nehezen kezelhető népével. így aztán ennek a betyárkodásra mindig kész gárdának rövidesen rá kellett jönnie, hogy új parancsnokával sem lehet kukoricázni: ennek megfelelően Csöbörből — Vödörbe jutott. A sarokkövön ülő ábrándozó ember a kaszinót is visszaálmodta olyannak, amilyen az fiatal korában volt. Látta a három nagy ablakon a földig érő csipkefüggönyöket, kétoldalon a nehéz bársony stórokkal, a hat masszív tölgyfa asztalt, körülöttük négy-négy mély fotellel. Látta a terem rövidebb falához támaszkodó komódot, rajta az akkor modern Orion rádióval. Látta a cserépkályha tövében álló kártya-asztalt, mely mellett négyesben bridzsezett Némethy Jenőkével — akit megingathatatlan jelleméért, minden körülmények között becsületes magatartásáért mindannyian tiszteltünk —, Galamb Tubival — aki egészséges humorával a gúny-, vagy inkább mondjuk, hogy a beceneveket gyártotta mindannyiunk neve mellé — és Bánhidi Palival — aki a Pelikán névre hallgatott és testvéröccse volt a nemrégiben elhúnyt, mind nemzetközileg, mind országosan ismert és elismert repülő szaktekintélynek, Bánhidi Tóni bácsinak. Volt idő, amikor Buday Lajos — Lajos bácsi — is a kártyásokhoz csatlakozott, ő egy szerfölött ügyesnek látszó trükkje miatt költözött "száműzetésbe" Szombathelyre, ahol a szigorúnak tartott Gersy János Ju.86-os bombázó századánál nyert beosztást. Előzőleg Lajos bá'-nak Budán, a Hunyadi János úton, az akkor még Légügyi Hivatal néven működő székház egyik egyszemélyes szobájában volt kényelmes, karosszékes íróasztala. Egy meleg júliusi napon — megúnva a mégis csak kötelezettségekkel járó különszobát — gondolt egy nagyot : kitett szobájának ajtajára egy cédulát "Rögtön jövök" felirattal. Ennek a kiírásnak a vélt védelmében leutazott Siófokra vitorlázni. Ha netán kereste is őt valaki, az "na majd máskor" jelszóval otthagyta az üres szobát. Lajos bá' "pech"-jére, egy alkalommal a legmagasabb parancsnok kívánt vele értekezni. Ez okból leküldte segédtisztjét és — mert a "Nagy Főnök" némi "fülest" is kaphatott — megjegyezte, hogy addig ne hagyja ott Lajos bá' szobáját, míg lakója vissza nem jön. A parancs teljesítéséhez szokott segédtiszt hiába 108
