Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)

Gaál Gyula: Közelfelderítők 1943: adalékok

nem repült bevetést, legalábbis nem együtt, illetve nem a rendelkezésre álló bevetési jelentések szerint. Ezért meglehetősen nehéz a visszaemlékezés egyes epizódjait a történésekbe beleillesztem. Az alábbiakban adunk egy ilyen részletet:

"Visszatérve az erdőre, a szovjet parancsnokság a német offenzíva megkezdése után pár nappal szándékozott megindítani páncélosait. A Luftwaffe azonban készen állt: egy zuhanóbombázó ezred, egy páncélvadász ezred, egy bombázó osztály és egy közelfelderítő század várt erre szigorú készültségben. Az egyik este a 3/1 század jelentette, hogy a szovjet vonalak mögött 30 km-re szovjet páncélos egységek tartanak nyugat felé. Másnap tovább folyt a felvonulás, majd a harmadik nap hajnalán 03:30 órakor Tömő százados gépe emelkedett a levegőbe az erdő felderítésére, amit 04:05 órakor fejezett be és indult vissza bázisára. Ekkor szemben találta magát egy Charkov irányából közeledő zuhanóbombázó kötelékkel. Az ezred három hullámban repült 3500-4000 m magasságban. Tömőék kitértek ezek útjából és visszatekintve látták, amint az első osztály 250, 500 és 1000 kg-os bombákkal megkezdte a támadást. Ehhez hasonlót sem előtte, sem utána nem láttak. A Stukák századonként zuhanva 1000 m-es magasság körül oldottak, s a becsapódások helyét vörös lángoszlopok, majd fekete füstfelhők jelezték. Kb. 10 perc múlva a Junkers Ju.87-esek Charkov felé fordultak, mialatt Tömőék lefényképezték munkájuk eredményét. Alig végeztek ezzel, amikor megjelentek a magasbombázók Junkers Ju.88-asai, közöttük a magyar század, őket a Henschel Hs.l29-es páncélvadászok követték. Azok a szovjet páncélosok, amelyek túlélték a bombázást, megpróbáltak az erdőből kitörni, de már várták őket a Hs.l29-esek, amelyek egész nap ott keringtek, áldozatokat keresve. Délután — a nap harmadik bevetésén — Tömő százados látta, amint a szovjet légvédelem lelőtt egy magyar Ju.88-ast. Megsebezve és fokozatosan magasságot vesztve igyekezett a gép saját terület felé, amikor a kegyelemdöfést a földről egy géppuska adta meg. így esett el Vasváry József főhadnagy és személyzete."

Csupán röviden reagálva a fentiekre :

Tömő előadása szerint a hajnali bevetésre 03:30 órakor szálltak fel. Ehhez a bevetési jelentésekből a július 3-i bevetés áll a legközelebb 03:20 óra felszállási idővel. Ez azonban két nappal a július 5-én megindított offenzíva előtt volt, s e napon Tömőék csupán egy bevetést repültek, nem pedig hármat. Csak egy alkalommal repültek három bevetést — egyet reggel, kettőt délután —, de ez augusztus 6-án volt, más körülmények között. Vasváry József főhadnagy hősi halálának időpontja sem segít, mert azt biztosan nem ismerjük. (Az egyetlen valószínű dátum július 14-e, de ez megerősítésre vár. Viszont ezen a napon Tömő személyzete nem repült.) Mindezek ellenére a július közepi dátum

látszik elfogadhatónak, mert ebben az időben indult meg egy helyi szovjet ellentámadás páncélosokkal ezen a szakaszon. A fentiek tehát tisztázásra szorulnak

Az augusztus 4-i bevetés eseményeihez azonban nem fér kétség, mert két forrásunk is van. Jelentésében Tömő így rögzítette:

"04:25 órakor Volcsanszktól délre Ukrajnika légterében, 2000 m magasságban, a napból jőve egy gép csapott ránk. Támadása elől kitértünk, mögéje kerültünk és a pilóta a gépet tűz alá vette. Ekkor észleltük, hogy a gép kéttörzsű. Ellenséges terület felé zuhant és eltűnt a talajködben."

Czigány Endre zászlós a MSZ 1989 évi kiadásának 75/76-ik oldalán, szintén beszámolt az eseményekről. A németek felhívták figyelmüket egy szovjet területen lekényszerített FW.189-esre, amelyet kijavítottak és felderítésre használtak, természeten a német oldalon. Érthető, hogy erősen pályáztak erre a gépre.

Ennek a napnak a hajnalán, feladatuk elvégzése után a gép hazafelé vette útját, amikor Szente szakaszvezető hajózó távirász kelet felől Bel Ami-t jelentett, mintegy 400 m-rel magasabban. A gép rájuk csapott, de Czigány erősen húzott bal fordulóval kiugrott előle és pillanatok alatt mögéje került. Három rövid sorozata a kabint érte, de a támadott FW.189-es személyzete vadul viszonozta a tüzet, majd meredek zuhanással eltűnt a hajnali ködben.

A repülőtéren mindenki gratulált a valószínű légigyőzelemhez, amikor kiderült, hogy nem a "keleti FW.189-est" lőtték le, hanem egyet a német osztálytól, ami a felderítési te-rületükre tévedt! Úgy látszott, hogy mindketten a "renegát gépnek" nézték egymást. Örömmel hallották, hogy a személyzet "csak" megsebesült. Meglátogatták őket a kórházban és némi folyékony ajándékkal sikerült velük elfeledtetni azt, hogy mi történhetett volna, ha éppen nem lett volna talajköd.

Augusztus 23-áról a jelentés így foglalta össze az eseményeket:

"Közepes és nehéz légvédelmi tüzet kaptunk. A jobb vezérsíkon légvédelmi telitalálat, a gép a továbbiakban csak csűrővei volt kormányozható. Feladatot tovább folytami nem tudtam. Leszállás saját reptéren."

Nem valószínű, hogy egy jelentés szűkszavúságáról és a bevetés alatt átléltek jelentésének csökkentéséről ennél jobb példát tudnánk bemutatni. De hasonlítsuk össze ezt a négy mondatot azzal, ami valóban történt. Czigány Endre pilóta visszaemlékezését a "Top Gun" folyóirat 1992./4. száma a valóság erejével tomácsolta. Az egyetlen hiba benne az, hogy nem augusztus 22-én, hanem 23-án történt. Ezúttal Tömő százados szavaival mondjuk el.

E napon foglaltákalták el az oroszok a várost (Charkov-ot). Meg kellett állapítani az előrenyomuló páncélosok éleit, felvonulási útvonalát és általában a csapatok mozgását. Ahogy elértük az első vonalat, erős közepes

101