Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)

Tarlós József: Utolsó felvonás

Utolsó fényképünk Pénzes Gyulával. Túloldalt segédszerelőnk, akinek a beceneve "Deres" volt, vezetéknevére — sajnos —már nem emlékszem. Középen Gyuszi, jobboldalt én. (Szerző gyűjteményéből.)

neki, de a szám tele van valamivel ... Ki kell köpnöm.

— Gyuszi! .. . Gyuszi ! Mi van veled ?

Nincs felelet. Csak ez az átkozott méhzümmögés időnként. Minden alkalommal hangosabb lesz. Kezd elviselhetetlen lenni. .. Úgy látszik hallucinálok.

Több levegőt kell beengedni. Most már tudatosan bővítem a nyílást. Kezdek látni magam körül is. Fejjel lógok lefelé. A jobb vállam még mindig a földben van. Annak is helyet csinálok. A földet most már kétkézzel nyomom kifelé. Visszahullik. Balkézzel kinyúlok a kabinból és próbálok kívül helyet csinálni. Valami gabonaszem növényzetet kell lelapítanom.

Aha ! Ezért volt a zöldes derengés. A növényzet megszűrte a szürkületbe hajló napfényt.

Szemeim a kezeimre tévednek. Rosszul látok ? Mintha vérvörös kesztyű lenne mindkét kezemen. Tapogatom ... véres sár.

Megint a méh, de már majd' beszakad a dobhártyám ... Ez nem is méh ! Ez stukamotor döreje ! Tehát bajtársaink megtaláltak bennünket. Jó lenne integetni nekik, de nem tudok, ahhoz ki kellene innen jutnom. Csak nehogy megpróbáljanak leszállni, mert hátha ők is úgy járnak, mint mi.

Mindenképpen ki kell jutnom, de ki fog kiásni engem innen ?

.. Miért ne próbálnám meg saját magam ?

Több helyet csináltam magamnak, majd kioldottam a bekötőhevedert, leoldottam magamról az ejtőernyőt és térdelő helyzetbe küzdöttem magamat. Felmértem helyzetemet . . . Elég siralmas volt. A gép félre volt billenve. Baloldalt — ahonnan a fejemet öntudatlanul kiszabadítottam —, kabinom teteje alig volt a terepszint alatt, innen kaptam a megvilágítást. A kabin másik oldala mélyen be volt süllyedve.

Bajtársaink megint elhúztak felettünk. Igyekeznem kell, nehogy leszálljanak. Kétkézzel kezdtem szórni a földet kifelé, hogy helyet csináljak a kimászáshoz. Lassan ment. Jó lenne valami szerszám, de honnan ? Pedig olyan mély gödröt kell ásnom a kabinon belül, hogy a kabinperem és a gödör feneke között kiférjek. A félig hátratolt kabintető nyílása elégnek látszott arra, hogy "kantnira" állítva kiférjek rajta. Ha ez sikerül, azután kívül is akkora gödröt kell kialakítanom, hogy a terepszintre ki tudjam tornászni magam. Fájdalmat nem éreztem, de minden olyan furcsán tompának tűnt.... a látás, a hallás, az érzékelés

Időnként elhúzott felettünk a stuka. Igyekeztem, hogy mielőbb kijussak, de szerszám nélkül lassan haladtam. Belül mindent — ejtőernyőt, derékszíját, pisztolyt, térképet, levetett bekecset — úgy elkészítettem, hogy azokat kívülről magam után tudjam húzni. A magyar stukákba — Szőr intézkedésére — a fegyvermesterek oldható kötéssel a rádióskabinban elhelyeztek egy magyar gyártmányú géppisztolyt arra az esetre, ha ellenséges területen kell kényszerleszállni, hogy a személyzetnek a pisztolyon kívül legyen valami komolyabb kézifegyvere. Ezt a géppisztolyt is odakészítettem a kiviendő holmik közé.

Amint kézzel ástam ki magam, a sors gondoskodott szerszámról a részemre. A kezem valami csőszerű dologban akadt el. Kibányásztam a két kezemmel és a legnagyobb meglepetésemre a motorindító forgattyús kart, a "kurblit" találtam a kezemben. Ez a kurbli nagyon erős kapcsokkal a jobb lábam mellett a kabin padozatához volt rögzítve. Nagy erővel ütközhettünk a földbe, ha a kurbli leszakadt és ilyen mélyen a földbe süllyedt. Ha fejemet a perdülés okozta centrifugális erő nem billentette volna ki a kabintető melletti nyíláson, akkor most aligha lenne gondom a kiásással

97

. . a

kurbli alaposan tejbevert volna.

Most már termelékenyebbé vált a munkám. A kurtáival gyorsabban tudtam a földet meglazítani, mint a tíz körmömmel, de a kitermelés továbbra is két marokkal történt egészen addig, amíg a kurbli valami áthatolhatatlan keménységbe nem ütközött. Hiába kísérleteztem, nem tudtam a keménységet áttömi.

Kénytelen voltam ezt a keménységet puszta kézzel kibányászni : a kabintetőből letört lapátnagyságú plexiüvegdarab volt. Ettől kezdve a plexiüvegdarabot nyélnélküli lapátként használva gyorsan haladtam előre munkámmal. Mikor úgy ítéltem meg, hogy a földmű belül is meg kívül is alkalmas menekülési útvonalnak, megkíséreltem fejjel kifelé kimászni. Nem sikerült!

Hátha lábbal kifelé ki tudom magam tornászni ? Talán korábbi szertomász ismereteimnek hasznát veszem . . . Csakhogy nem volt elég a hely a megforduláshoz ! Ismét elő a plexilapátot és bővíteni a belső teret ! Úgy éreztem magam, mint a csirke a tojásban, de végül is sikerült megoldani, hogy a lábam és a fejem helyet cseréljenek a kettő közötti testrészek kígyószerű mozgatásával.

Úgy látszott, hogy számításom beválik : két lábam térdig már kint volt, további kígyózás után a két felső lábszáram is kikerült, de ekkor újabb nehézségbe ütköztem. A fenekem beszorult! Se ki, se be ! Ha most a felettem fekvő gép vízszintesbe billen, akkor engem derékban kettészel! Szerencsére nem billent.

Lassan, óvatos fűrészelő mozdulatokkal visszaküzdöttem magam a belső gödörbe. Fej- és láb helycsere után annyira bővítettem a kijáratot, amennyire a kabintető hátratolása engedte. Lefelé is bővítettem a kimeneti nyílást. Újabb fej- és lábcsere után elég keserves hastánc kellett ahhoz, hogy napvilágra kerüljek. Magam után húztam az előre odakészített felszerelést. Akkor láttam csak, hogy bekecsem eleje ronggyá van szakadva és véres.

Felálltam, s ekkor mindent másképp láttam, mint azelőtt. Vállig érő gabonavetésben voltam, ami nagy területen a földön elfeküdt : nyílván a mi gépünk dúlta fel a terepet A gép a hátán, a kabinokkal a földbe süllyedve, félrebillenve feküdt. Jobb futóműve letörött, csak a bal meredt árván az ég felé. A jobb szárnyból jó nagy darab le volt törve, a törött vég pedig a földbe fúró-