Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
v. Suttay Koppány János: Pilóta tojás
Pilóta tojás. vitéz Suttay Koppány János közelfelderítö repülögépvezetö emlékeiből. Suttay Koppány János karpaszományos törzsőrmester, tábori pilóta 1944-ben. (Szerző gyűjteményéből.) A harmincas évek titkos magyar légierejének pilótakiképzéséről sok történet látott már napvilágot, melyek közül néhány bizonyára sokkal részletesebben és szigorúbb szakmai nyelven rögzítette az akkori kiképzési rendszer jellegzetességeit, sajátosságait. A kiképzésnél alkalmazott géptípusok leírása, teljesítményadatai, jellemző tulajdonságai is bizton sokkal részletesebben, pontosabban megtalálhatók más leírásokban. Ennek a visszaemlékezésnek nem is az a célja, hogy a már többször ismertetett adatokat, módszereket ismételje. A szerző hozzám intézett levelében nagyszerűen fejezi ki szándékát: "Dolgozatomat attól az időtől kezdtem amikor megfogamzott bennem a repülés utáni vágy. Éppen emiatt írásomnak ezt a címet adtam : 'Pilóta tojás'. írásomban a technika — s ezen belül a repülés csodálata — által elbűvölt ifjú lelkesedése szólal meg. Szinte megszemélyesítem gépeimet, ahogy barátommá fogadom őket." Aki azokban az időkben ment végig a repülőgépvezető kiképzésen, nagyszerűen tudja érzékelni és értékelni Suttay bajtársunk megfigyeléseit, mert nemcsak kiváló pilóta, hanem kiváló megfigyelő is volt volt ö ! Szinte ott ül vele az olvasó a kis Hungáriában, amikor az gurulás közben fémes kopogással "szöcskéndezget". . . Együtt érzünk vele, amikor a sebességmérőre való koncentrálási taktikája csődöt mond, és így kísérjük végig pályafutásának ezt az alig egy éves szakaszát az egész történeten keresztül. Suttay Koppány János — akárcsak nagyszerű oktatója, Csapó Béla — fényesen kitüntette magát a második világháború folyamán. Mint közelfelderítő pilóta, 136 ellenség feletti bevetése volt. Erről tesz bizonyságot a baloldali fényképen látható kitüntetések sorozata : Nagyezüst, Kisezüst vitézségi érem, Bronz vitézség! érem kétszer, Elsőosztályú tüzkereszt, Első világháborús emlékérem (hősi halált halt Édesapja után), III. osztályú katonai szolgálati érdemérem, Felvidékei, Erdélyi és Délvidéki emlékérem, I. és П. osztályú német vaskereszt. Suttay Koppány Jánosra méltán büszkeséggel tekinthet minden magyar ember! 83 Szerkesztő Petróczy Laci cserkész őrsvezetőnk gyönyörűen tudta fújni azt a sok helyen összehorpadt katonakürtöt, melyet a szegedi 46- osoktól örökölt az 550-es Baross Gábor cserkészcsapat. Fújta, csak fújta a sorakozót a Somogyi utcai cserkészotthon udvarán. Sok helyiség volt az öreg bagolyvárszerű otthonban, ami sok bújócskára adott alkalmat, hogy — ha rövid időre is — a komolyan vett "számháborút" meg tudtuk vívni. Ahogy előbújtam a romos padlás — valamikor szénaledobó — ajtajából, szembe találtam magam őrsvezetőmmel, akinek a szája úgy tapadt a kürt "Mundsteckli"-jére, mint a beteg testrészre tett pióca. Eme igazság mégcsak hagyján, de őrsvezetőnk a trombita fújása közben olyan grimaszokat vágott, hogy menten elnevettem magam és arra gondoltam : vajon hogy bírja ez ki síma gatyaszárral ? Fiatal voltam ! Uton-útfélen mindig valami vidámságon járt az eszem. Most is, hogy őrsvezetőmet ilyen kínok között láttam — szeme vagy behúnyva, vagy kidülledve, két pofazacskója kipúposodva —, hirtelen az jutott az eszembe, hogy mégiscsak nagy munka lehet a "Hol a fenébe' van a napos, napos, napos ?!" szövegű gyönyörű, de igen nehéz dallam eljátszása. A trombitaparancs hangjára többi cserkészpajtásaim is előbújtak féltve őrzött rejtekeikből. Lassan-lassan előkerült a Tigris Örs minden tagja és Petróczy Laci harsány vezényszavakkal sorakoztatta a tíz főből álló őrsöt. Csapatunkban mi alkottuk az első raj második őrsét. Rajtunk kívül még két Örs volt jelen ezen a szép szombat délutánon 1929 szeptember elején. Nagy nap volt a mai, mert a szegedi repülőtér egy csillagtúra — pilóta piknik — egyik állomása volt, ahol híres hazai és külföldi sportrepülőkkel lehetett találkozni és repülőgépeiket is megnézni. Ide tartott a 35 főből álló kis csapat. Aki látta az indulásra kész lelkes fiukat, örömteli mosollyal ölelhette magához bármelyiküket. Útunk a hosszú Kálvária úton vezetett végig. Nótát! — szólt hátra Petróczy Laci. És mi elkezdtük — Fiuk fel a fejjel, a harsona zeng ... Indulónk lelkesítő hangjára kiváncsi érdeklődéssel haladtunk a repülőtér felé. Megpróbáltunk katonásan viselkedni. Nagyon szerettünk volna mielőbb a repülőtéren lenni, mert sok szépet hallottunk a repülés hőseiről és úttörőiről is. Végre a repülőtérre értünk, ahol nyolc-tíz repülőgépet láttunk
