Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Bánhidi Antal: Hídavatás
" мтй I иfil |iT«|fAi|11 ^’5^Я Az 1944 év végére a már két éve tartó visszavonulásában a Magyar Légiforgalmi Rt. — MALERT — repülő és műszaki személyzetéből, valamint forgalmi repülőgépeiből alakított szállító repülő század hátával már elérte a "falat": országunk nyugati határa mentén fekvő Mosonszentpétene és az azzal egybeépült Mosonszentjánosra települt. A személyi állományból a nőtlenek és a családnélküliek a helyi határőrségi laktanyában, akik pedig magukkal hozták családjukat is — erre általános engedély volt —, magánházakban kaptak szállást. A még megmaradt repülőgépeink — hat Junkers Ju.52-es és két Focke Wulf FW.58-as — a községi legelőn tároltak. A "csodafegyverekről" szóló bíztató mesének már nem hitt senki. A közeledő "béke" ránk nézve bizonytalan, sőt kétségbeejtő kilátásai és a még dúló háború veszélyei, borzalmai, egyaránt igyekeztek hatalmukba ejteni az embereket, de azokon egyik sem tudott úrrá lenni. A lelkekben megszületett a döntés : — "Valahogy majd csak lesz, mert sehogy még soh' se volt!" Nem volt lelkesedés — ez biztos — de nem volt kétségbeesés sem. Ez volt a benyomásom a század hangulatáról. — Amíg fegyelmezett katonák tudunk maradni, ha életünk nem is, de ellátásunk biztosított. Ezt az emberekkel meg tudtam értetni. A foglalkozási idő alatt tehát a gépek körül — ha nem is "lázasan", de kötelességszerűen — folyt a munka : elrendezkedés, munkakiosztás, a gépek szokásos átvizsgálása, karbantartása, mint a békeévek repülésekben ritka, s ezért munkában nem sürgős telein. — Mert hátha még fogunk valahova repülni! A remény és a sejtés hamar valóra vált. December 29-én délelőtt parancs érkezett: A század Ju.52-es gépeivel a légi rész azonnal települjön át Pápára, s az ott lévő másik szállító századdal egyesülve vegyen részt Generalleutnant Gerhard Conrad parancsnoksága alatt Budapest légi utánpótlásában, amit ejtőernyős ledobásokkal kell végrehajtani! Az egész század felvillanyozódott! — Lám, nincs még minden veszve ! Újból repülünk ! Nem nyugat felé, menekülve, hanem keletre ! Engem azonban megütött a parancs: — Hogyan ? Már a körülzárás negyedik napján Budapest védelmének légi utánpótlásra van szüksége ? Nem volt erre elég lehetőség és idő több mint egy hónap alatt, amikor az oroszok már Budapest előtt állottak ? A Budapest kiürítését végző vonatok oda újból vissza-visszatérve nem tudtak kellő készletet előre beszállítani ? Idáig jutott hát a német szervezés, vagy már akkora a fejetlenség, az össze-vissza kapkodás ? — Ez már a végső vonaglás lenne ? De azért örültem én is: lehetőségünk lesz "hattyúdalra". — "Még egyszer hadd muzsikáljak . . . !" Mert ezzel úgy is vége lesz szép repülő életünknek. Kiadtam a parancsot a gépek azonnali előkészítésére. Üzemanyagot azonban csak annyit tölttettem fel, amennyi az áttelepüléshez biztonságosan kellett. — Adják a további szükségletet a németek. Maradjon tartalékunk a továbbiakra is, mert ki tudja, kaphatunk-e még valahonnan. A gépek személyzetén kívül az áttelepülésre beosztottam a földi szerelőkből is egy pár olyant, akikről, mint "öreg" MALERT-szerelőkről tudtam, hogy nagyobb üzembiztonságot tudnak adni gépeinknek, mint a másik század talán újonnan összeállított szerelőgárdája. Az üzembiztonságra nagyon is szükségünk lesz, mert feladatunk útvonalának a nagyobb része ellenséges terület felett fog vezetni. Üzemhibából ne legyen kényszerleszállás ! Csak az asszonyok siránkoztak : mi lesz velünk, ha itt az idegenben egyedül maradunk ? ! — Ha Pápán már elhelyezkedtünk, kocsival majd utánunk jöhetnek. Helyreállt a nyugalom. A hat Ju.52-esünkkel még sötétedés előtt leszálltunk Pápán. Itt is nagy volt a hó, de a beton futópálya takarítva volt. Vidonyi László százados, a másik szállító század parancsnoka várt ránk a repülőtéren. Az emberei és a gépei a gyakori bombázások elől a szomszédos Vaszar községbe voltak telepítve, de a század tisztjei többségben bent laktak Pápán. Ennek a századnak csak négy Ju.52-ese volt. Az ötödik Pápára való áttelepülésükkor hegynek repült, s személyzetével és utasaival együtt elpusztult. — Gépeinket csak most, ősszel kaptuk — mentegetőzött Vidonyi. — A fiuk keveset repültek velük. Még nem tartják eléggé kézben a gépeket. Nem igen tudnák ilyen téli időben ezt az utánpótlási feladatot ellátni. Ezen nem is csodálkoztam. A téli időjárásban nem az oroszok, hanem a köd, a jegesedés, a sötétség, a tömeges bevetés földi és légi zűrzavara a veszélyesebb ellenség. Nem baj, majd eljönnek velünk másodpilótaként. A mi biztonságunkat is növelik, míg ők maguk ebből tanulni fognak. Marad tehát az én századom hét személyzetére a mi hat gépünk, s az ő négy gépük, összesen tehát tíz gép. így ebből tehát három tartalék lehet. Marad idő, s lehetőség így a gépek gondosabb ellátására, s ha szükség lesz rá : a pótlásra. Most, hogy igen komoly feladatok várnak reánk, megnyugtató, hogy gépeink nem a MALERT-tői bevonultatott fegyverzet nélküli, hátrafelé kilátást, figyelési lehetőséget nem nyújtó békeutazásra berendezett gépek — melyekből az utolsót is "elfogyasztotta" négy nappal ezelőtt Budapestről kitelepülés közben a háború. Ezek már itthon hadi feladatoknak megfelelően készült, még csak alig pár hónapja kapott, fegyverzettel is ellátottak. A gépek hátán lövészfészek van egy 12 mm-es nehézgépfegyverrel s körös-körüli kilátással. Ezekben a gépekben ugyan nincs fűtés, de ha a lövész megnyomja a Bosch-duda gombját, mely jelzi, hogy hátulról támadás következik, úgy is — ha nem is kellemes — melege lesz a fázóknak. — Úgy gondolom, szólt Vidonyi, hogy vedd át a bevetések vezetését, én meg elvégzem a földi feladatokat. A "két dudás" kérdését így símán rendezve együtt mentünk jelentkezni a német parancsnokságra. Mint állományt bejelentettünk hét teljes személyzetet és tíz Ju.52-es gépet. — Az ernyők és a dobozok még nem érkeztek meg. Ma már nem lesz semmi. Holnap reggel újból jelentkezzenek. Ennyi volt a fogadtatás. Másnap, december 30-án reggel, jelentkezéskor máris közölték: — Bevetésre eligazítás 12 órakor. Ma tehát megkezdődik az "akció"! Mi, "szentpéteriek" gépestül a repülőtéren kaptunk szállást. így azonnal nekiláttunk a gépek előkészítésének. Vidonyi négy gépének előbb még át kellett jönni vaszari kitérő repülőterükről. Először is teljes töltést "szívtunk" ki a németektől. Ekkor de34
