Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Szerkesztői beszámoló
Az elmúlt esztendő lényeges változást hozott magával Múzeumunk életében : az elraktározott anyagot még tavaly ősszel útnak indítottuk Magyarországra, ahova az — néhány hetes hollandiai kényszertartózkodás után — szerencsésen meg is érkezett. Ámde a küldemény felbontásánál, melyet az általunk megbízott Kuratórium tagjai és a Hadtörténeti Múzeum hivatalos szervei együttesen végeztek, kiderült, hogy egyes lelkes, de annál lelkiismeretlenebb "műgyűjtők" főleg az egyenruhák állapotában kárt tettek olymódon, hogy némelyikről letépték az epauletteket és az aranysas pilótajelvényeket. Otthoni bajtársaink értesítése szerint ezeket a sérüléseket sikerült nekik rendbehozniok. Egyes jelekből arra lehetett következtetni, hogy a "csonkítás" még a raktározás idején történt, s ennek alapján Igazgatóságunk a raktározó cégnél lépéseket tett a kártérítési eljárás megindítása ügyében. A hazaérkezett anyagot otthoni baj társaink szorgalmasan leltározták, rendezték és kiállításra készítettek elő. Ez a kiállítás örvendetesen meg is valósult: szeptember ötödikén ünnepélyes keretek között nyílt meg a Magyar Aero Múzeum v. Domonkos János gyűjteményének a kiállítása a Hadtörténeti Múzeum két termében. Erről beszámolót írt Tobak Tibor bajtársunk, mely "Évfolyamtörténetek, találkozók" c. rovatunkban olvasható. A megnyitáson Múzeumunk képviseletében megjelent Szenteleky Géza igazgató bajtársunk, aki az anyag hazajuttatásával kapcsolatos tárgyalásokkal volt megbízva. Lexi rövid jelentése a megnyitási ünnepségről csak a napokban jutott el hozzám, így e helyen idézem lakónikus sorait: "Kiállítás gyönyörű, nagy sikere volt, kb. 300-an voltak a megnyitáson." Sajnálatos, hogy Múzeumunkat csupán csak egy személy képviselte eme — minden ellenkező híreszteléssel szemben — magántulajdonok adományozásából létrehozott gyűjtemény kiállításának a megnyitásán, de egyrészt Igazgatóságunk tagjai közül többen akadályozva voltak, másrészt pedig — eddig ki nem derített okokból — meghívót a megnyitó ünnepségre csupán Igazgatóságunk két tagja kapott. Gondoltuk, hogy legalább egy csoportos meghívó kijárt volna Múzeumunknak. E helyen idézem a Múzeum főigazgatójának, dr. Korsós László ezredesnek elnökünkhöz intézett levelét: Magyar Acro Múzeum Igazgatósága Zavesiczky Olló elnök úr Tisztelt Elnök Úr! Torontó A Hadtörténeti Múzeum, valamint a magam nevében köszönetét mondok Önnek és Bajlársainak fáradozásaikért, mellyel lehetővé telték számunkra a "Magyar Aero Múzeum Oshawa (Ontarió, Canada) vitéz Domonkos János gyűjtemény" című állandó kiállítás budapesti bemutatását. Most, amikor negyvenhét év után végleg hazai földre került ez a felbecsülhetetlen értékű cmlékanyag, kötelességünknek tartjuk és örömmel vállaljuk megőrzését, ápolását és gazdagítását. Befejezésül nagyon jó egészséget, családi életükben sok örömöt és boldogságot kívánok. Budapest, 1992. szeptember 10. Tisztelettel: Dr. Korsós László ezredes Hadtörténeti Múzeum főigazgató Sajnálatos tény az is, hogy a Múzeum zászlaja, melynek hazavitelét erre az ünnepélyes alkalomra terveztük, mégsem jutott el végleges rendeltetési helyére. Reméljük azonban, hogy erre is hamarosan sor kerül. Az idő múlását fájdalmasan érzékelteti sok hűséges, igaz bajtársunk és munkatársunk távozása az élők sorából, amint azt "In Memóriám" és "Halottaink" rovataink is hírül adják. Az utolsó esztendőben — feltételezhetően a MSZ lényegesen megnövekedett magyarországi példányszámainak olvasása hatására — örvendetesen gyarapodott a beküldött kéziratok száma is, aminek idei kiadásunk vastagsága az ékes bizonyítéka. Több baj társunk és olvasónk megint csak felvetette a kérdést: miért van az, hogy a békeidőben, illetve békebeosztásban repülő halált halt bajtársaink nem szerepelnek a Pro Patria listán ? Hiszen ők is a Haza szolgálatában áldozták fel életüket. Erre a kérdésre ismételten csak azt tudom válaszolni: azoknak jár ki a "hősi halott" elnevezés, akik az ellenséggel vívott harcban, vagy ellenséges behatás következtében vesztették életüket. Mindazonáltal erőfeszítéseket kell tennünk egy oly lista megalkotására, amely a szolgálatuk teljesítése közben repülöhalált halt bajtársaink neveit foglalja magában. Ennek a listának az összeállítása — mint már a múltban ezirányú érdeklődést tanúsító bajtársaimnak kifejtettem — roppant körülményes és csakis egy erősen hiányos névsort eredményezne. Sajnos nekem erre szerkesztői elfoglaltságom miatt semmi időm nem volt. Néhány évvel ezelőtt egyik ezt a problémát felvető bajtársamat megkértem, hogy állítson ő össze egy ilyen listát. Legnagyobb meglepetésemre egy meglehetősen szarkasztikus hangú levélben rövid, de határozott "nem"-mel válaszolt. Ez évben egyik régi jó barátom és bajtársam ismét felvetette a kérdést. Igen, hozzá kellene kezdeni, de magam képtelen lettem volna ezt a szerkesztői teendők mellett elvégezni. Most, hogy a szerkesztői megbizatástól kénytelen leszek megválni, talán lesz annyi időm a jövőben, hogy egy ilyen lista összeállításába belekezdjek. Ehhez kérem összes Bajtársaim és Olvasóim segítségét: közöljék velem az általuk ismert repülő halált haltak nevét, rendfokozatát, a halál időpontját és helyét. Címem megtalálható a "Könyvismertetés" rovatban. A kért információk megküldése igen nagy segítséget jelentene nekem a munka megkezdésében. Előre is köszönöm a támogatást! Végezetül fájó szívvel közlöm kedves Olvasóimmal, hogy személyi körülményeim alakulása a szerkesztői megbízatás feladására kényszerít. Ez az utolsó szám, amit szerkesztek. Viszszatekintve az elmúlt hat esztendőre (habár az 1985-ös kiadványon az én nevem szerepel szerkesztőként, az a szám majdnem teljes egészében elődöm, néhai dr. v. Ormay József bajtársunk keze alól került ki és Szenteleky, valamint Buday bajtársaink végezték a legnagyobb szakszerűséggel a nyomdásszal lefolytatott liaison munkát), csak azt tudom mondani, hogy munkámban úgyszólván mindenki a legkészségesebben támogatott, azt érdemen felül elismerte és gyarlóságaimat nagyvonalúan elnézte. Ezért hálás köszönetét mondok. Végtelenül elenyésző kisebbség támadott — párszor névtelenül, amihez nem kell véleményt fűzni. Ez a jelenség megerősített abban a meggyőződésemben, hogy a MSZ-t jóformán még az írástudatlanok is olvassák. Ez az örvendetes tény bizalmat ad arra, hogy a volt m. kir. honvéd Légierők szelleme a jövőben is töretlenül tovább fog élni, s a mai ifjú nemzedék azt tovább fogja éltetni. Jó leszállást! Péterdi A. János 2
