Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)

Papp Ferdinánd: Vigyázott rám a jó Isten

Repülő pályafutásom befejezése : utolsó repülésem a légi forgalomnál. Megérkezem Amszterdamból, leányom, feleségem és fiam fogad. (Szerző gyűjteményéből.) bukófordulóval, zuhanórepüléssel, az előírások mellett egy kis "magánszám" is belefért. Következett az II-18-as típus. Ezt már négy turbólégcsavaros motor hajtotta, túlnyomásos kabinú, légkondicionált, fedélzeti radarral ellátott gép volt. A maga tízezer lóerejével és 61.2 ton­nájával egy merőben új szakasza repülő pályafutásomnak, egyben utolsó típusa is. Ezzel 1967-ben kezdtem el repülni, kemény el­méleti, de a vártnál könnyebb gyakorlati átképzés után. A négy hajtómű egyáltalában nem zavart, sem a nagy súly és sárkány méretek. Természetesen ez a típus már mást igényelt a pilótától: "át kellett állni", testben és lélekben is alkalmazkodni. A típus az eddigieknél határozottabb cselekvőképességet igényelt Repülési beosztásom egy ideig furcsa hely­zeteket idézett elő. Az II-18-as típus vezetése ---------------------­mellett időnként vissza kellett ülnöm az II-14-es típusra. Soha nem hittem vona, hogy ez némi gondot fog jelenteni nekem. Pedig okozott — be kell vallanom —, ami az ed­digi típusok repülésénél soha nem jelentke­zett. Az idők folyamán 30 típust repültem. A meglepő és kellemetlen jelenség a zivataros, felhős frontok átrepülésénél jelentkezett, mi­vel az Il-14-esen nem volt fedélzeti radar. Amit az Il-18-on kitűnően alkalmaztunk és amihez könnyen hozzászoktunk, mert a jót hamar meg lehet szokni —, az most hiány­zott az Il-14-en, különösen zivatarok és tur­bulens gócok kikerülésénél, hegyvonulatok, városok észlelésénél. így aztán a radar hiánya az Il-14-esen erősen igénybe vett. Úgy érez­tem magam és úgy repültem ebben a típus­ban, mint egy világtalan vak fehér bot és ve­­zetökutya nélkül. Pedig előtte éveken ke­resztül ezer és ezer órát "vak módjára" repül­tünk. A másik nagy különbség a két típus között a tetemes súlykülönbség volt.: több mint 62 tonna 17 és fél tonnával szemben. A különb­ség főleg leszállásnál mutatkozott, de csak az Il-14-esnél volt zavaró, szinte lötyögött az ember kezében a gép, olyan könnyű volt. A repülések folyamán volt egy érdekes vonzalmam. Roppant szerettem az éjszakai repülést és bírtam is. Na­gyon szerettem beletemetkezni a kabin sok-sok világító műszerébe. Külön élveztem a le- és felszállásokat a fény­szórók és fénysávok között. (Érdekes, ez a vonzalom ki­terjed a gépkocsivezetésre is, mert szívesebben vezetek éjjel.) A kivilágított repülőtér, a leszállópálya, a beve­zető fénysorok, futófények, mint egy mesevilág tárultak elém. Ezek olyan ünnepi hangulatba hoztak, mint a ki­világított karácsonyfa. E típus nyújtotta a lehetőséget, hogy országokat, ten­gereket, sivatagokat, hegyláncokat repüljek át. Láthattam Ázsia egy részét, Észak-Afrika országait. Mondhatom, boldog, szép, szerencsés élményekben gazdag repülőéle­­tem volt. 1956-tól barátságba kerülhettem olyan kiváló repülőemberekkel, mint Szentgyörgyi Dezső. Sajnos Deske közvetlen nyugdíjbamenetele előtt Koppenhágá­ban a repülőtér megközelítésekor fejezte be gazdag repü­lő pályafutását. Kb. egy héttel a baleset után repültem Koppenhágába és a leszállópálya megközelítésénél az "A" pont (Initial Approach Fix = Kezdeti Megközelítési Pont) fölé érve búcsúztam el tőle. De az élet megy tovább. Dezső fia és az én hasonló­korú fiam gyermekkoruktól jó barátok, most együtt re­pülnek a MALÉV-nál. Repülik tovább apáik útvonalait. Hálámat kell még kifejeznem szeretett feleségemnek, aki nélkül nem hiszem, hogy repülő életemet így végig tudtam vol­na vinni, 34 éven és 17 ezer repült órán keresztül. Végül e sorokkal tisztelgek minden elhúnyt magyar sportre­pülő, katonai repülő és légiforgalmi repülő bajtársam előtt, akik életüket áldozták a Hazáért és a magyar repülésért. 1976-ban nyugdíjaztak, immár 16 éve ! Rohan az idő Budapest, 1992. április 4-én, Papp Ferdinánd nyug. légiforgalmi kapitány Újra a régi bajtársak között. Az 1942-es REGVIévfolyam — a "Szalagsapkások" találkozója 1986-ban. Balról az ötödik : volt oktatónk, Ágoston József bajtársunk. (Szerző gyűjteményéből.) 254

Next

/
Thumbnails
Contents