Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Bajtársi levelek
Kedves János! Alexandra Hills, 1992. január 11-én. Most fejeztem be az ezévi MSZ-t. Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy minden elismerésem és csodálatom a Tied, a Tiétek. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértek mindennel. Azonban egészen jól kiviláglik, hogy az én évfolyamom — az 1931-es avatású évfolyam — miért olyan szegény hősökben. Ez vonatkozik az előttünk lévő évfolyamokra is. Mi túl öregek voltunk, mikor a háború kitört. A szegény Légierő nem tudott mit kezdeni a sok századossal. Az Ilovszkoje-i, Charkov-i eseményekkel kapcsolatos leírások célzásai is ezt mutatják. Ezt mutatják Orosz Béla és a többi parancsnokok repülései 1941- ben, de ez nem változtatott sokat a helyzeten, mert majdnem egyikük sem részesült német átképzésben. De lehet az is, hogy ez csak az én véleményem. 1939 végétől 1943 februárjáig Ungváron szolgáltam, ebből 1942 májusától a hadműveleti területen mint a 2. Rep. Szállító század parancsnoka. Mi nem tartoztunk az András Sándor vk. alezredes parancsnoksága alatt kivonuló Repülő Csoporthoz. Ezt a századot később — mikor már Fráter Tibor ezredes vette át a parancsnokságot Andrástól és a Repülő Csoportból 102. repülő dandár lett —, 102. Rep. Szállító századdá nevezték át. Akkor is illetmény, szabadság, stb. szempontból a Honvédelmi Minisztérium alá tartoztunk. Ebből a századból üzemi századot csináltak, de az én időmben ez nem volt így, mert nekem volt egy "légi" részem, aminek a parancsnoka Szervánszky Gábor százados volt, s aminek a MALERT sohasem adott gépet, mert Újvári Laci bácsinak sokkal nagyobb befolyása volt mint nekem. Nekem négy repülőterem volt : Kolomea, majd augusztustól Lemberg, Kiev és Poltava. Az utóbbit sohasem használtuk, csak egy rádióállomásom volt ott. Kievben a gépek mindig leszálltak, bár már az elejétől kezdve ez sántított, mert az 1. Szállító Rep. század Platthy Árpi parancsnoksága alatt Ju.86-osaival nem tudta a feladatot ellátni. így futárszolgálattá másították át, s a Ju.52- esek Charkovig mentek előre, s nekem egy szerelőrészleget kellett odavezényelnem, akik az Uriv-i áttörés után, csak igen nagy bajjal tudtak visszajönni. Ha emlékezetem nem csal, Lengyel törzsőrmester volt a vezetőjük. Abban a kellemes helyzetben voltam, hogy Hazánk nem egy előkelősége utazott keresztül rajtunk, mint Imrédy Béla, a honvédelmi miniszter, a vezérkar főnöke, tábornokok és vezérkari törzstisztek galériája, úgy hogy inkább szállásmestemek, mint repülőnek éreztem magam. A legnagyobb baj az volt, hogy elöl — Charkovban, Ilovszkojén — a gép rakodása a pilóta hatáskörébe tartozott, aki — lévén a légiforgalomtól bevonultatott tartalékos — sokszor nem győzte ranggal, különösen a vezérkariakkal szemben. Arról is regényt lehetne írni, hogy mi minden került ezeknek a gépeknek a hasába. Eredetileg az 1. Lovas Felderítő rep. század elsőtisztje voltam Platthy Árpád parancsnoksága alatt. A 2. századnak Nagy Béla volt a parancsnoka és Szervánszky az elsőtisztje. Ezeknek a "könnyű" felderítő századoknak csak 5-5 WM.21 "Sólyom" gépük volt, amit én a magam részéről szerettem repülni, de hadi alkalmazhatóság szempontjából használhatatlannak véltem, mert sem sebessége, sem teherbírása, sem fordulékonysága nem volt. Magyarul, egy jó öreg tehén volt, aminek 20 évvel korábban tervezték mint Fokker CVE-t. A háború kitörésekor — mivel sem lovasdandár, sem gépkocsizódandár nem létezett —, a két századot összevonták, hogy bevetésre elinduljanak. De ebből semmi sem lett, mert három gép átvágódott a start után. Ezt le is fotografáltam némi kárörömmel, mert engem "kihagytak": kineveztek a visszamaradó különítmény (VMK) parancsnokának, amihez később hozzáadták a "balesetkivizsgáló bizottság elnöke" titulust. Nem tudom, hogy hallottatok-e róla, de igen sokaknak nem kellett volna ott meghalniuk, ha nekik, vagy parancsnokuknak egy kicsit több sütnivalója lett volna. A Kárpátok vonulata a Tatár hágó felé emelkedik, Uzsok és Verecke között a legalacsonyabb és leglaposabb. A Ju.52-esek is arra jártak. Evvel kapcsolatban Jós Feri cikke is hibás ("Amikor úgy volt, hogy megtámadjuk Romániát" — 1991-es MSZ 207-ik old.), 1938-ban az Első Bécsi Döntés volt és akkor a Felvidékre vonultunk be. Erdélybe 1940 szeptemberében vonultunk be, amiben én is résztvettem, mivel a 2. Lovas Felderítő század Tarpára volt kihelyezve velem együtt. Arról, hogy Ungváron VIII. KP század lett volna, s annak parancsnoka Gyenes Janika lett volna, nem tudok. Hiszen a Kerecke-i bevetésen is Ivácskovics Lulu volt a századparancsnok és innen magyarosította nevét "Kereckei"-re. 1931-ben, avatás után repülőgépvezető kiképzésre Szombathelyre vezényelték évfolyamunkat, ahol az "A" repülőtéren repültünk. A parancsnok Kenese Waldemár volt. Polgári ruhában kellett járni, s mindegyikünknek fedőneve volt, amit Waldemár igen jól tudott, de én egyetlen egyre sem emlékszem. A "B" reptéren Torontály őrnagy volt a parancsnok. A pilótakiképzés befejezése után Szy Tibivel, Balássy Micuval és Harsányi Ricsivel együtt az I. Közelfelderítő századhoz kerültünk Székesfehérvárra. Az ETA-t is ott végeztem el. Rádióismeretre Erdélyszky Bébi, fényképezésre Gersy Pista, lövészet/bombavetésre Hódy Tata, navigálásra Gaály Zoli tanított. Volt ott még egy "Bomba-raj", aminek a parancsnoka Batáry Pál volt. A "Vadász-raj"-ban Fokker DXVl-al és AVIS-sal repült Gyenes Janika és Szabó Mátyás, utóbbi egyszer le is vágta légcsavarjával Janika gépének a farkát. Janika lehozta a gépet, de komolyan sérült, azóta sántított. Ebben az időben repült be a hangárba Batáry Lajos egy FIAT CR-20-al. Egy alkalommal az egész Gömbös kormány ott volt Sóstón, ahol az egész tisztikarral lekezeltek, Balogh István— Tuta — esküvője Ungváron 1940-ben. Szemben ülnek a hátsó asztalnál, balról: az ifjú ara, az ifjú férj, Szervánszky Gábomé, ismeretlen, Vass Ferenc. A kép jobb szélén szembenéz Vass Ferencné. A kép balszélén, háttal Bán Emil és Szervánszky Gábor. (Vass Ferenc gyűjteményéből.) 233
