Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)

Bajtársi levelek

szel (a század orvosával) együtt halt hősi halált ez a kiváló katona és pilóta. Oktatóink voltak még Krasznai (Kiss) Antal és Szabó Endre őrmesterek, Váradi Sándor és Kenessey Gábor szakaszvezetők.

A harmadfokot még Fokker FCVD gépeken végeztük, majd az előírt feladatok lerepülése befejeztével — néhány kétkormányos felszállás után — a Bücker Bü.131 "Jungmann"-on egyedülrepülő lettem. Ezután következett a nagyon várt mürepülés, ami abban az időben egy kissé nagyobb szorongással járt, mert a figurákat nem mutatták be oktatóval, hanem azokat elméletben kellett besulykolni, majd 1000 m-en egyedül végrehajtani. Bizony az első néhány figura — bukfenc — végrehajtása kis szorongással járt, de aztán nagyon hamar "belejöttem" és élveztem a további figurákat: gyors orsókat és dugóhúzót. Többet is szerettem volna "gyártani", de a fegyelem a repülésben sérthetetlen volt előttem is. Begurulás után jelentettem Forró Jenő századosnak a feladat végrehajtását, ö további jó és eredményes repülést kívánva, kiképzésemet befejezettnek nyilvánította. Természetesen — a bevett szokásoknak megfelelően — a felavatás nem maradhatott el. "Be kellett dőlni" és először az oktatók, majd a már végzett növendékek abszolválták kifeszített ülőalkalmatosságomon az avatási műveletet.

Nyíregyházán eltöltött kiképzésem idejéről maradt néhány kedves emlékem, melyeknek szereplői Gálik György, Lengyel Menyhért, Tóth József növendékek és a szobaparancsnok : Harangi Imre, "Jimmy" őrmester, az 1936-os berlini olimpia ökölvívó bajnoka, akit rajongásig szerettünk és tiszteltünk, mert nagyon nagyszerű barátnak és bajtársnak ismertük meg. Ez időben zajlott a repülő akadémikusok másodfokú kiképzése, akiknek körében Jimmy ugyancsak nagyon népszerű volt, mert váltott ellenfélként többeknek edzöpartnere lett. Ez a kitüntetés pedig felettébb népszerű volt, hiszen nem minden nap adódik eshetőség egy olimpiai bajnok irányítása alatt edzeni. Jimmy teljesítménye az olimpián csodálatos volt, hiszen az elődöntő mérkőzésben a szemhéja felrepedt, így kétségessé vált — súlyos sérülése miatt — további részvétele, ö azonban mindenképpen küzdeni akart, ezért cselhez kellett folyamodni. Edzője a döntő mérkőzés előtt feltűnően a másik — sértetlen — szemöldökét ragasztotta le, így az ellenfél erre a felületre összpontosított ütéseivel. Jimmy mindent beleadva győzött, s a magyar sportnak dicsőséget szerzett. Teljesítményét meglehetősen szűkkeblűén honorálták azzal, hogy címzetes őrmesterré léptették elő. Nem így a németek, akik a dekádon — ü'ztusa — nyertesét rendőr őrmesterből főhadnaggyá avanzsálták.

Jimmyvel egyidőben fejeztük be a kiképzést és őszinte barátságai búcsúztunk. Nagyon szép emlékeket vittünk magunkkal a kedves városból. Mint katonák már nem találkoztunk. A háború után Budapesten a Nádor utcában egyszer cigarettát vásárolni léptem be a dohányárudéba, ahol Jimmyvel boldogan öleltük meg egymást és hosszasan kitárgyaltuk a nyíregyházi szép napokat. Ezután, ha a fővárosban jártam, nem mulasztottam el felkeresni a kis trafikot. Jóval később még egyszer találkoztunk a Budaörsi úton, ahol benzínkútkezel6 volt, majd a sajtóból szomorúan értesültem korai haláláról.

Kiképzésem befejeztével az éjjeli bombázó osztály állományából a 3/6 éjjeli bombázó századhoz helyeztek át, ahol Sándor Béla szds. volt a századparancsnokom, a század elsőtisztje pedig Somorjay József fhdgy. volt. Akikre emlékszem még a század hajózói közül: Homér Imre és Horváth István (Dromi) fhdgy-ok, Bodó Pál hdgy., Czelvikker Ferenc zls., v. Hadverő főtörm. szolgálatvezető, Tóth Gyula törm., Gellért Ferenc, Homoki István, Horváth Béla, Bánkuti, Szilágyi és Mocsári őrmesterek.

Közben előléptem továbbszolgáló szakaszvezetövé és a Caproni Ca.l01-es és Focke Wulf FW.58-as típusok repülésére képeztek át. Az ejtőernyők kezelése, hajtogatása, továbbá a repülő leírások vezetése is az én feladatkörömbe tartozott. Ekkor változott meg a családi nevem Tóth-ról Temyei-re. Ez a névváltoztatás a kívülállóknak furcsának tűnhet, mert hiszen magyarhangzású volt az előző nevem is. A névváltoztatás okát itt nem kívánom részletezni, csak arra utalok, hogy az egy fiatalkori könnyelmű fogadás eredménye volt. A fogadást megnyertem, de később aztán meg is bántam elhamarkodottságomat.

1939 végén a Bombaiskolára vezényeltek, ahol a Junkers Ju.86-os típusra képeztek át. A tanfolyam tartama alatt egy mezei futóverseny után szívritmus zavar lépett fel nálam és 1940. február 16-án a ROVI vizsgálaton orvosilag letiltottak a repülésről, ami lelkileg nagyon megviselt. Allományilag a Bombaiskolánál maradtam, ahol Eszenyi Dénes százados parancsnokra, Horváth Barna, Homér Imre, Lévay Győző, Kelemen Antal, Szalay Antal és Jakab Zoltán főhadnagyokra, illetve hadnagyokra emlékszem névszerint. Kívülük még számos bombázó pilóta kapott itt harckiképzést. Innen az iskola Veszprémbe települt, ahol Telbisz Lóránd százados volt a parancsnok.

1941 szeptemberében — ellenőrző orvosi vizsgálat után — kiképzésem folytatódott és 1942 nyarán "A" kategóriába tartozó, jól hadrafogható bombázó repülőgépvezető minősítést kaptam. 1943. január 10-én mint négynapos ifjú férj bevonultam a m. kir. Kinizsi Pál honvéd tiszthelyettesképző iskolára, a Veszprém melletti Jutásra. Itt akkor 111 fő tiszthelyettes-növendék kezdte meg a kemény alaki- és elméleti kiképzést. Vitéz Markóczy János vezérőrnagy iskolaparancsnok szállóigévé vált mondásával: "A katonát minden reggel először gatyába kell rázni!" — kezdődött a csuklógyakorlat. Ez egy új életforma volt, ami nem váltott ki osztatlan lelkesedést.

Századparancsnokunk Nyárády Lajos százados volt, oktatóink Tóth Kálmán és Nagy Sándor főhadnagyok, valamint Regős Pál és Tóth Jenő zászlósok. Szigeti Lajos főtörzsőrmester volt a szolgálatvezető. A gyalogsági oktatók az iskola törzsállományából kerültek ki : Magyari, F. Tóth, Oszlánszki, Musza és Bánkuti szakaszvezetők, akik az iskola területén elöljáróink voltak.

A nyár folyamán érdekes eseményben volt részünk. A bolgár vezérkar főnöke népes kísérettel meglátogatta az iskolát és erre az alkalomra századunknak meg kellett tanulni a "Sumi Marica" kezdetű nemzeti éneküket, amelyet a küldöttség nagy tetszéssel hallgatott. Számunkra azonban nem ez volt a főszám, hanem az hogy a vacsorához a felszolgálók szerepét betöltendő, a repülők közül választották ki a 180 cm-nél magasabbakat. így a vendégekhez közelebb ülő "dalárda" bőségesen részesült a finomabb falatokból és italokból. Rövidesen hallottuk is a gazdasági hivatalbeliektől : "Máskor nem kérünk a sneidig repülők vendéglátói tevékenységéből!"

Júliusban a pilóták bevonultak alakulataikhoz gyakorlatban-tartás céljából. Szomorú emlék fűződik ehhez az időszakhoz. A veszprémi repülőtér nem tartozott a veszélytelen szolgálati helyek közé. Nagyon sok értékes életet követelt itt a repülés, többek között a 18 halálos áldozattal járó bombarobbanás, az ejtőernyősök bevetés előtti tragédiája, vagy a Caproni Ca. 135-ös gép katasztrófája, melynél Vadas Mihály törzsőrmester, Honti László őrmester, Posch Gusztáv szakaszvezető, Torontáli Béla törzsőrmester és a pilótanövendék lelte halálát. Forró nyári délután ültünk a start közelében, amikor — folyamatos iskolakörözés után — begurult a gép. Barátom, Honti (Hadics) László őrmester megszólalt, mondván hogy beszáll a gépbe egy kis felüdülésre. Posch szakaszvezető ugyancsak ezt a szándékát közölte. Marasztaltam őket azzal, hogy hiszen az esti kimenő programját még el sem döntöttük.

— Mindjárt folytatjuk — mondta barátom és beszálltak a a gépbe.

Ez a megbeszélés sajnos nem jöhetett létre, mert a kiszámíthatatlan végzet közbeszólt. A felszállás a repülőtér végében emel227