Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Papp Ferenc: Irány Kolberg!
15 17 19 21' 23 25 A március 15-i ünnepség. A díszmenet fogadása. (1) Hangyái Mihály fhdgy., (2) v. Bánsághy Miklós hdgy., (3) dr. Papp Mihály orvos hdp. őrm., (4) Újhelyi Attila hdgy., (5) Csapó Ferenc hdgy., (6) Szíjj Lajos fhdgy., (7) Soó Gáspár hdgy., (8) Veres Lajos t. hdgy., (9) Gullay Mihály hdgy., (10) B. Nagy Kálmán hdgy., (11) Peller István hdgy., (12) Bajay Guidó hdgy., (13) Kovács Ferenc zls., (14) Miklóssy Sándor hdgy., (15) Drávái Pál hdgy., (16) Lóránth István hdgy., (17) Papp Ferenc hdgy., (18) v. Márton György hdgy., (19) Friedrich László zls., (20) Juhász Gábor hdgy., (21) Oltay Aladár zls., (22) Simon Pál hdgy., (23) Somody Zoltán zls., (24) Veress Albert hdgy., (25) Pákozdy Sándor hdp. szkv., (26) Weingärtner János zls. (Szerző gyűjteményéből.) laktunk, négyesével-hatosával egy szobában. Élelmezésünk bizony gyenge volt — német hadikoszt —, hiszen a háború utolsó hónapjaiban éltünk. Megkezdődött az elméleti kiképzés is. Egyik nap délelőtt, másik nap délután volt előadás. Szolgálatot is adtunk. Gyakoriak voltak a légiriadók, éjjel-nappal egyaránt. A repülőtéren — rajtunk kívül Hitler Jugendek (HJ) és ejtőernyősök voltak, utóbbiak parancsnoka egy Milch nevű Lovagkeresztes százados volt. Az ejtőernyősök és а Ш rövidesen eltávoztak, ezután kényelmesebbn tudtunk elhelyezkedni : ketten laktunk egy szobában. Közben sikerült a Link Trainert is üzembe állítani, ezzel a kiképzés változatosabb lett. Életünk egyébként meglehetősen egyhangúan telt. Olykor-olykor bementünk a városba, a mintegy 5 km-re fekvő Tangerhütte-be. Szórakozási lehetőséget a mozi és egy jobb zenés étterem-lokál féle nyújtott. A repülőtéren nem volt szórakozási lehetőség. A légiriadók, ha lehetséges, még inkább megszaporodtak. A szövetséges csapatok erőteljesen nyomultak előre nyugaton és keleten egyaránt. A front rosszul állt, egymás után estek el a német városok. Közben szerény keretek között megtartottuk a március 15-i ünnepséget, melynek befejezéseképpen a tisztikar — most már a "törzs" és a "növendékek" Az autópályán haladtunk tovább Berlin felé, s a várost kelet felől kerültük meg. Itt kb. 30-40 km-re voltunk a fronttól és jól hallottuk az ágyúzást. Utunkat a Berlin-Magdeburg autópályán folytattuk. Ekkor már február 4-e volt. A szerencse elpártolt tőlünk, mert Brandenburg magasságában motorháztörés miatt ismét megállásra kényszerültünk. A többi jármű továbbment azzal, hogy majd visszajönnek értünk. Szép kilátások, hiszen már esteledett ! Itt is éjszakáztunk, lehúzódva az autópályáról. Aludtunk-e a kocsiban ? Dehogy ! A hideg és a légiriadók miatt nem jött álom a szemünkre. Alig vártuk a reggelt. Éebruár 5-e hétfőre esett. A magunkkal hozott élelemből úgy-ahogy ettünk. Hideg nap köszöntött ránk. Vártunk, vártunk, hogy majd csak megérkezik a segítség. Közben egy német százados — kíséretével — kijött hozzánk és igazoltatott bennünket: kik vagyunk, honnét jöttünk, hová tartunk ? Miután mindent rendben talált — hiszen volt menetparancsunk —, eltávozott. Unalmunkban — és hogy ne fázzunk — a gépkocsit néhány km-rel előbbre toltuk. Közben az addig velünk utazó hadapródok elváltak tőlünk. Hogy mi lett a sorsuk ? Nem hallottunk róluk. Ránk esteledett, mire befutott a várva-várt segítség : Csapó Feri a rádióskocsival és az üzemanyag tartálykocsival, ök hozták a lesújtó hírt lelőtt és hősi halált halt bajtársainkról. A Fritz szakaszvezető által összeügyeskedett vacsoránkat a rádióskocsiban fogyasztottuk el. Kik is voltunk együtt ? A hadifogságban írt naplóm szerint a következőkre emlékszem : Csapó Ferenc hadnagy, Frey György, Weber, Hubányi, Fritz és Kádár szakaszvezetők, illetve tizedesek és én. Este 10 óra után folytattuk útunkat és rövidebb pihenőkkel február 6-án, kedden délután fél három óra felé megérkeztünk Weissewarte-ba, Stendal-tól délre, kb. 20 km-re. Április 12-ig, illetve 16-ig voltunk Weissewarte-ban. Parancsnokunk ekkor már Szíjj Lajos főhadnagy volt. Itt is barakkokban együttesen — fogadta a legénység díszmenetét. Április 6-án megérkezett új századparancsnokunk, v. Ghyczy Tihamér százados családjával. Szabó Károly hadnagy feleségével és Kardos Imre hadnagy, aki még február 16-án futárként utazott vissza Magyarországra. Április 7-én Ghyczy százados hivatalosan is átvette a század parancsnokságát és megtartotta bemutatkozó beszédét, melyben közölte velünk elvárásait. Elméleti kiképzésünk folytatódott, de azt már a német előadó éppen úgy únta, mint mi. Értelme már nem volt. A frontról változatlanul rossz hírek érkeztek. A légiriadók, légitámadások, bombázások még gyakoribbá váltak. Sokat tartózkodtunk a reptér melletti erdőben lévő riadóhelyünkön. Ettől kezdve részletesebben idézem sokat emlegetett naplómat, mert fogságbaesésünk körülményeit pontosan szeretném rögzíteni. Április 11-e. szerda. Este parancsot kapunk az azonnali csomagolásra. Nagy sürgés-forgás, mindenki lázas izgalommal csomagol. Mit vigyünk magunkkal, mit hagyjunk vissza ? Mindent fontosnak vélünk. Sok mindent becsomagoltunk, mégis sok anyagunk maradt ott. Az egész éjszaka csomagolással telt el. Pár órára lefeküdtünk, hogy reggel lehetőleg kipihenten ébredjünk a gyalogmenetben való indulásra. Nem tudhattuk előre, hogy meddig juthatunk el. Ma már tudom, hogy nagyon meszszire kerültünk, igaz nem gyalog. Április 12-e. csütörtök. Reggel korán keltünk. Az összes holmit, amit éjszaka összecsomagoltunk, felraktuk a gépkocsikra. Egy zárt kocsiba raktuk saját csomagjainkat és biztonság kedvéért egy hordó üzemanyagot. Micsoda gondoskodás ! Végre, kilenc óra felé megindult a század gyalogmenetben. A gépkocsik már korábban előrementek azzal, hogy majd Tangermünde-ben 224
