Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Sommer Zoly: Hogyan lesz Amerikában valakiből Boeing 747-es repülő mérnök?
. ул ЛЛЛЛЛЛЛЛ Л А Л Л Л Л* Л ЛЛЛЛЛ^А|А ^ МЛЛЛЛЛАЛЛМЛ А Аф 4м А А А^Ч HogyaiileszAmeFikäb^^alakabdl АЛЛА Щ0 АААААААААААААААААААААААААААААААЛААААААААА. . АЛЛ AAA4WAAAA Л Л А АААААААААА ^ А А А А Л A Aj Л А А Л /М А А А А А А А Л Я-.'Жч Л А А А А А_Л А Л А А__А Л А А А_А А Л § И»Л А Л Л -У А А А t 1 А А |Л А А . Möeiü&Sm:-.e&±ерш&>МеМ<ж:•?• АААААААА АЛАЛАЛАЛЛЛАЛА Aj^» ААААААААААААААААА ЬАААААААА А Л А А Л ЧЧ А most A szerző és 26 évvel ezelőtt. Huszonhat esztendővel ezelőtt, 1966 augusztusában két bátor fiatal magyar repülő — megelégelve a kommunista rendszer béklyóit — merész elhatározásra jutott: repülőgéppel fogják megkísérelni a szabad földre jutást. Aki mer, az nyer. Tervük sikerült! Hogy miként zajlott le repülésük, arról hadd szóljon a szerző. Idézünk leveléből, mely az USA-ban megjelenő "Új Szárnyak" repülő folyóirat 1966 karácsonyi számában jelent meg: Csak repülővonatkozású témával szeretném folytami történetemet. 1954-ben mint ipari tanuló ismerkedtem meg a repüléssel. Kezdő repüléseimet a Tököl-i repülőtéren végeztem Csomós Attila, Berlánszki Iván és Hargittay János keze alatt. Hamarosan "A" vizsgás lettem, majd a szabvány kiképzésben, kisebb-nagyobb nehézségek után, 1956-ban "C" vizsgáztam. Még ebben az évben vontathatói szakszolgálati engedélyt szereztem. 1957-től 1959-ig katona voltam és két évig nem repültem. 1960 tavasza óta időm nagy részét repülőtereken töltöttem. Azért írok repülőtereket, mert minden alkalmat megragadtam, hogy repülőgépek közelébe kerülhessek. 1960 nyarán a tapolcai repülőtérre kerültem gépkocsivezetőnek minimális fizetéssel, de így is boldog voltam, mert repülőgépek közelében lehettem és főleg repülhettem. Itt két év alatt repülőmotorszerelő szakszolgálati engedélyt is szereztem és közben kirepültem az ezüstkoszorút. Tapolcáról Dunaújvárosba kerültem, ahol alkalmam volt tovább fejleszteni repülő képességeimet. Igaz, hogy minden szabad időmet a repülőtéren töltöttem, de ez repülő eredményeimben meg is mutatkozott. 1964-ben vitorlázó oktató lettem. Később — számomra érthetetlen okok miatt — kezdtek elfelejteni. Barátaim segítségével kiderítettük, hogy nem nézik jó szemmel a parancsnokság részéről a fiatalok között terjesztett, a repülésre buzdító és a repülés szeretetét ápoló magaviseletemet és az ezzel kialakuló igazi repülő szellemet. Ezért két ízben a Budapesti Repülő Osztály hat-hat hónapra bevonta szakszolgálati engedélyemet és mindennemű repülő tevékenységtől eltiltott. Mivel motoros repülő szakszolgálati engedélyt csak vitorlázó oktatók kaptak, így a motoros repüléstől előre nem látható időre elestem. Mély felháborodással nyugtáztam — mert csak magamban nyugtázhattam — az egész rendszer hasonló cselekedeteit és politikáját. így határoztam el, hogy elhagyom azt az országot, melynek vezetői nem hogy nem tisztelik, de figyelembe sem veszik az emberek személyes szabadságának és normális viszonyok közé sorolható akaratának biztosítását. Tervem kivitelezését először legális formaságok betartásával próbáltam elintézni. Mivel ezt megtagadták, más választásom nem maradt, minthogy a távozást repülőgéppel kíséreljem meg. Egymagámban ezt a megoldást nem tudtam kivitelezni, mivel olyan biztonsági intézkedések léptek életbe, hogy erre napközben nem is lehetett gondolni. Ezért az éjszakai akciót tartottam lehetségesnek. Egyik beszélgetésünk alkalmával találtam egy repülő barátra, kitől megtudtam hasonló szándékát. így akciónkat ketten hajtottuk végre. Előre minden zárhoz készítettünk kulcsokat és egy alkalmas éjszaka előkészítettük a gépet, mellyel kora reggel elindultunk. Nagyon sok izgalommal és kockázattal sikerült megvalósítani tervünket. Alacsonyrepüléssel repültünk 250 km-t, maximális magasságunk 20 m volt. Az alacsonyrepülést azért választottuk, hogy az esetleg ránkriasztott vadászokat ne tudják lokátorral ránkvezetni. Mivel üzemanyaggal csak félig volt feltöltve a gép, számításainkat igazolva, éppen csak átcsúsztunk a határon. Az ausztriai Pamdorfban szálltunk le, ahol aztán már szabad földön segítséget kaptunk. Nagyon szeretnénk az amerikai magyarok repülőivel találkozni és a továbbiakban ott letelepedni. Egyik barátunk jóvoltából hozzájutottunk az "Új Számyak"-hoz és kellemes meglepetéssel olvastuk, hogy az amerikai magyar repülők milyen nagy családot alakítottak ki. Mi most itt lágerben vagyunk és a magunk erejéből nem valószínű, hogy eljuthatunk Amerikába. Sponsorra lenne szükségünk, aki nekünk állást szerez és jótáll értünk. Nekünk nincs senkink ilyen vonatkozásban. Kérünk benneteket, hogy amennyiben megértésre találunk nálatok és ti segítségünkre lehettek, úgy értesítsetek, hogy számíthatunk-e rátok. Nekem 600 óra rep. időm van, barátom fiatal "B" vizsgás. Otthon semilyen pártnak tagjai nem voltunk. Válaszotokat nagyon várjuk. Baráti üdvözlettel 217 Szappanos Zoltán Ötvös István Azóta több mint negyed évszázad telt el. Mi történt Szappanos Zoltánnal, alias Zoly Sommerrel ? Majd ő maga elmeséli. Szerkesztő Amióta csak az eszemet tudom, mindig szerettem a nagy dolgokat. Már ami azt illeti, a technikával kapcsolatban. Amikor először láttam a nagy vasúti mozdonyt, rögtön elhatároztam, hogy én is ilyet fogok vezetni. Később, amikor rájöttem, hogy az autó talán jobb lenne — mert ezzel a szerkezettel cikcakkosabban lehetne a dolgokat csinálni, mint a mozdonnyal —, akkor arról álmodoztam. Történt aztán 1953-ban — 16 éves koromban — Ferihegyen egy hideg decemberi napon, hogy ejtőernyősként felsorakozva első ugrásra készen, megláttam életemben az első repülőgépet közelről, ami az akkor "menő" Li-2-es volt. Nem kellett több ! Attól kezdve összes addigi álmom megváltozott. Mostantól kezdve pilóta leszek ! —jelentettem ki. Mégpedig olyan, mint ennek a gépnek a pilótája. Milyen elegáns kinézésű ez a beosztás, amint a gép pilótája a
