Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)

Csóka István: Az 1942-es évfolyam rövid története

A növendékek egy csoportja a FW.58-as előtt. Álló sor, balról: Bereznay Mihály, Varjas Tibor, Lutsch István, Somos József, Sárvári Péter, Csóka István, Cziráki László, Percsi Károly, Demel Károly, Gyarmati János, Kovács István és Tábori Sándor tizedesek. Ülnek: Nagy József, Urbán József, Kérges László, Kutni József és Fülöp Pál tizedesek. (Szerző gyűjteményéből.) A gép símán gurult a hóban, már azt hittem megáll, mikor hirte­len átvágódtam : egy keresztben húzódó vízelvezető árokba gu­rultam bele. A hegyoldalban lévő határőr laktanyából a kato-nák látták az eseményt, lejöttek és kiszabadítottak szorult helyze­temből, mert fejjel lefelé lógtam a gépben a hevedereken. Az örsparancsnok adott gépkocsit, azzal mentem be Nagycenk­­re a Széchenyi kastélyba és jelentettem az esetet. Szerelőkkel ki­mentünk a helyszínre, a szárnyakat leszerelték és a gépet bevon­tatták a repülőtérre. Decemberben már nem repültünk benzinhiáy, a repülőtér rossz talaja és az időjárás miatt. A faluvégi barakkokból is kitelepí­tettek minket, mert azok kellettek a most már ezreddé felfej­lődött Pumások egyes századainak. December 24-én Tatabányára is bevonultak az oroszok. Mi csak tétlenkedtünk. Reggel elmentünk a parancsnokságra eliga­zításra, utána szétszéledtünk a faluban, s elmentünk ismerős csa­ládokhoz. Hallgass (ma Sárvári) Petivel legtöbb időnket egy csa­ládnál töltöttük, ahol három nagylány volt. Kellemesen elszóra­koztunk társaságukban. A szomszédban lakó Kati néninél kap­tunk szállást, ahol Péterrel osztoztunk egy ágyon. Szomorúan teltek a karácsonyi ünnepek. Szabadságra már sen­ki sem ment közülünk, mert mindannyiunk szülőföldjét-lakhe­­lyét megszállták az oroszok. Az ünnepek után parancsban kihirdették, hogy kit milyen ala­kulathoz helyeznek. Pápára, a csatarepülő alakulathoz kaptam be­osztást. December 31-én elbúcsúztam évfolyamtársaimtól és Hallgass Peti barátomtól, akit Pápócra vezényeltek. Pápán jelentkeztem a 102. csatarepülő osztályparancsnokságnál az Arany Griff szállóban. Ormay József hadnagy volt az ügye­letes tiszt, aki már tudott érkezésemről. Tájékozódott volt be­osztásom iránt, majd közölte, hogy jelentkezzem a Levente otthonban. Osztályparancsnokunk Herder László százados volt. A csatarepülő osztály akkor volt alakulóban, s a hajózó és földi személyzet teljes feltöltéssel várta a kiképzés megkezdését Focke Wulf FW.190-es gépekre. Szobatársam Mihalovics Gábor hadapródőrmester volt, akivel hamar jó barátságba kerültem. A nagy hó miatt a kiképzés szü­netelt, ezért foglalkozásunk szolgálat adásból, valamint a bombá­zások helyszínén végzett mentési- és eltakarítási tevékenységből állott. Egyik éjszakai bombázás alkalmával a városi börtön egyik szárnya találatot kapott. Sok fogoly a romok alatt lelte halálát, de sokan meg is szöktek. A németek hoztak a repülőtéri hangárba három FW.190-est kiképzés céljából. Megkaptuk a mű­szaki leírást és teljesítményadatokat, s azokat ta­nulmányoztuk. Márciusban, mikor a hó már ol­vadásban volt, vártuk a típussal való ismerkedés napját. Német pilóták jöttek, s közölték parancs­nokságunkkal, hogy a három gépet elviszik. Mi pedig menetparancsot kaptunk, hogy induljunk el kiképzésre az ausztriai Hörsching repülőterére. Gépkocsiállományunk egy tartálykocsiból és két személygépkocsiból állott. A tartálykocsit deszka oldalfalakkal tehergépkocsivá alakították át. Mind eközben a pápai bombázások éjjel-nappal sűrűsöd­tek. Mennünk kellett a romok alól életet és érté­ket menteni. Egyik bombázáskor egy családi há­zat ért telitalálat, melynek földszinti szobáiban hadikórház volt. Az emelet teljesen összedőlt, a földszinti szobákban hat fiatal ápolónő aludt és vesztette életét. Március második felében a Balaton-Székesfehér­­vár-i front is összeomlott, a magyar és német csa­patok Pápa irányába vonultak vissza. így mi is — minimális podgyásszal — gyalog indultunk el Pápáról Marcali felé. Itt a még épségben lévő Rába hidat a németek kezdték alá­aknázni. Miután átkeltünk a hídon, a német parancsnok a balpar­ti töltésen védőállást jelölt ki számunkra. A jobb partot a néme­tek védték. Tovább menni nem tudtunk, mert az orosz tüzérség és aknavetők lőtték a terepet. A töltésen fenyőgerendákból és nádból bunkert építettünk, amit földdel vontunk be. Az orosz reggelig lőtte vonalunkat és a híd környékét, így akadályozva a visszavonulást. Délelőtt a németek felrobbantották a hidat és megkezdték a visszavonulást. Irány : Sopron. Elindultunk laza kötelékben a Szany-Szilsárkány-Mihályi-Babót útvonalon. Babó­­ton a Légierők egy élelmiszer raktárában kaptunk szállást és élel­met. Másnap reggel az ottlévő repülő bajtársak hajózó pótélelem csomagokkal láttak el bennünket: egy alumínium dobozban két­szersült, csokoládé és krumplicukor. Jól megtömtük az oldal­zsákot. Korán indultunk tovább Kapuvár irányába, de Győr felől egy orosz páncélos ék sikeresen tört előre, így a kapuvári kon­zervgyár udvarán a kőkerítés mögött tüzelőállást foglaltunk el, páncélöklökkel felszerelve. A támadás azonban már előbb ela­kadt. Kapuváron a fiukkal szereztünk egy pár lovat és egy gumi­kerekű kocsit. A lakosság és a visszavonuló katonaság megkezd­te a raktárak és üzletek kirámolását. Megpakoltuk a kocsit külön­féle élelemmel : zsírral, borsó konzervvel, tésztával, liszttel, gyümölcsízzel, kenyérrel és cigarettával. Siettünk az áradattal Sopron felé. A városon késő délután gyorsan keresztülmentünk, fel a hegyre és a Hubertus szálló környékén telepedtünk le. A szállóban egy tábori kórház, azon kívül egy német tábornok "harcálláspontja" volt. Mi — a városból kimenekült lakossággal együtt — a szőlőkben lévő présházakban kaptunk szállást és élel­met. Másnap reggel a Fertő tó irányából három Boeing és Libe­rator kötelék érkezett — mintegy 90 gép — és szőnyegbombá­zást hajtott végre a város ellen. A hegy oldalából néztük végig a bombázást. A város tele volt emberekkel : menekültekkel és visszavonuló katonai alakulatokkal. Le kellett mennünk, a men­tési munkálatokban résztvenni. A bombázás szörnyű pusztítást végzett. Rengeteg ember halt, vagy sebesült meg. Estefelé visz­­szamentünk a hegyre. Felfelé menet a katonák egy bor- és pálin-215

Next

/
Thumbnails
Contents