Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)

Csóka István: Az 1942-es évfolyam rövid története

A Héja előtt (balról) : Csikós Jenő tizedes, Tárnok Ferenc őrmester, Rácz Sándor őrmester és Csóka István tizedes.

(Szerző gyűjteményéből.)

műszerrepülő kiképzésre ment Szegedre. Ezek Bába János, Fülöp Pál, Tóth István, Kovács István, Kérges László, Kiss Ferenc, Nagy József III., Rudas László, Szűcs Ferenc, Varjas Tibor és Zolcsák István tizedesek voltak, akik közül a tanfolyam elvégzése után nyolcán vonultak be a veszprémi Puma vadászokhoz.

Kenyériben a község iskolájának két tantermében rendezkedtünk be. Az iskola parancsnoka, Bánlaky György főhadnagy, valamint helyettese, Jablonszky Elemér főhadnagy Pápán maradtak. Több idős oktató pilóta volt velünk Kenycrin. Itt volt átképzésen Pozsonyi Nándor őrmester is, aki az iskola elvégzése után szintén a Pumásokhoz került.

Ezekben a napokban igen gyakori volt a berepülés Magyarország légterébe. A többszáz gépes kötelékekkel a kisszámú magyar és német vadászok ismételten felvették a harcot és aránylag sok négymotoros bombázót lőttek le. Egy füstölgő motorral repülő Boeing Kenyéri felett ledobta bombaterhét, ami a szérüskertek végében esett le. Éppen ebédeltünk — egy parasztház udvarán volt a konyhánk — s a bomba sivító hangjára elfeküdtünk. Kb. 150 m-re tőlünk robbant, jókora tölcsért vágva. A felhányt föld minket is beterített, s oda lett az ebéd is. Ezen a napon a környéken több ellenséges gép is kényszerleszállt. A Rába mellett leszállt Boeinghez mi mentünk ki gépkocsin. A gép személyzete a szárnyon ült, lábukat lógatták, s cigarettázva vártak bennünket. A környéken elfogott repülőket a Cziráky kastélyban szállásolták el. Két nap múlva német katonák vitték el őket.

Augusztusban a kiképzésben kényszerszünetek álltak be, mert akadozott a benzinellátás. Moksony főhadnagy növendéke lettem. Annak ellenére, hogy Sólyommal már egyedül repültünk, a Moksony növendékeknek újra oktatóval kellett repülniük. Mészáros Dönci bá' főtörzsőrmester — aki földről figyelte a Moksonnyal végzett leszállásaimat — kérdezte tőlem, hogy miért "himbálódok" besikláskor ?

— Mert a főhadnagy úr állandóan belenyom a botkormányba — válaszoltam.

A következő repülési napon nem volt jelen Moksony főhadnagy, így más oktatóhoz osztottak be. Suttay Koppány János törzsőrmester vett magához és vele repültem öt iskolakört. Repülésemet kifogástalannak találta és el is engedett egyedül. A Sólyommal hamarosan befejeztük a feladatokat és elkezdődött a Héja kiképzés, először fel- és leszállások gyakorlása.

Szeptember közepén műrepülés következett Héjával. Már többször végrehajtottam a feladatot eredményesen. Egy újabb műrepülő feladat végrehajtása közben a kijelölt légtérben 4000- 5000 m magasságban egy amerikai fordulóból hátdugóhúzóba estem. A tanultak szerint mindent megpróbáltam, hogy a gépet kivegyem a dugóhúzóból, míg végre 300-400 m magasságban a gép kifordult és nagy sebességgel zuhanni kezdett. Sikerült egyenesbe hozni (közben a földön lévők felállva biztattak : "Vedd már ki !"), majd egy nagyobb kör repülése után leszálltam. Jelentkeztem a repülést vezető Gyenes László százados úrnál. Nem szólt semmit, csak bólintott. Suttay Koppány "törzs" már várt. El kellett mesélnem mi történt és mit csináltam. Az értékelésemet elfogadta. Felhívta a figyelmemet a Héja gép hibáira. Ezután nyugodtan beszélgettem évfolyamtársaimmal a starton, mikor, a nevemet hallottam :

"Csóka, jelentkezzék Gyenes százados úrnál !" Jelentkeztem és parancsot kaptam a gyakorlat megismétlésére :

— Egyórás műrepülés 5000 m-en a vönöcki légtérben !

Egy darabig dermedten álltam és néztem a százados úrra

Megkérdezte:

— Tizedes, megértette a feladatot ?

— Igenis ! — jelentettem észbekapva.

Felszálltam és a kijelölt légtérben a feladatot folyamatosan végrehajtottam. Mikor leszálltam és jelentkezni mentem, az egész vadásziskola engem figyelt. A százados úr csak annyit mondott:

— Lehet ezt szépen is csinálni !

Suttay Koppány "törzs” meg is jegyezte : ha mindjárt nem küldenek fel a gyakorlat megismétlésére, elmegy az önbizalmam és a gép iránti bizalmam is. így pedig meggyőződhettem mind képességemről, mind a gép megbízhatóságáról.

Az iskolában, ahová el voltunk szállásolva, szeptemberben megkezdődött a tanítás, s ezért onnan ki kellett költöznünk a község szélén lévő két fabarakk épületbe. A három-négy személyes szobákban kellemes szállásra találtunk, emellett fürdő és WC is volt az épületben.

Októberben, a Szálasi hatalomátvétel után Árpádsávos karszalagos tisztek előtt le kellett tenni az esküt Szálasira. Nem mondtuk az esküt. Egy páran egy-két szót ismételtek, de azután ők is abbahagyták. Más alakulatoknál is így mehetett ez végbe.

Október 18-án parancskihirdetésnél felolvasták, hogy két év katonai szolgálatunk lejárt, de vállalhatunk továbbszolgálatot egyidejű szakaszvezetői előléptetés mellett. Majdnem mindenki jelentkezett. Ugyanebben a parancsban elismerték a vadásziskola elvégzését és jogosítottak bennünket az "Arany sas" viselésére.

Október 18-a és 23-a között szülőföldem környékét: Almásfüzitőt, Szőnyt, a tatabányai erőmüvet, cementgyárat és fatelepet gyújtóbombákkal támadták. A posta már nem járt. Csak néhányan dunántúliak voltunk úgy, hogy családunk még szabad volt. Az alakulatnál több fiatal tiszt volt, akiknek a családja, illetve menyasszonya is a faluban lakott. Az egyik hadnagy nősülni készült, de nem tudott gyűrűt szerezni. Dobronyi Szepi évfolyamtársam szakmája aranyműves volt. Vállalkozott arra, hogy Budapestről, volt cégjétől hoz gyűrűket. El is utazott Budapestre, de ott is ragadt, mert az oroszok közben körülzárták a várost. Szepi a háborút átvészelte, ma az Egyesült Államokban, Miami-ban él.

November végén már nagyon hideg volt és gyakran esett a hó, repülésre alkalmatlan volt az idő. Egyik nap Gyenes századostól parancsot kaptam, hogy, Bü.l31-es géppel futárként repüljek át Nagycenkre. Rossz látási viszonyok között 100-200 m magasan repültem a Sopronba vezető vasútvonal felett. Már közel voltam Nagycenkhez, mikor olyan sűrű hóesésbe kerültem, hogy alig láttam előre és lefelé. Többször elhúztam a vasút melletti szükségrepülőtér felett, de a földi részleg nem jött ki az álcázott sátorból, hogy kitegye a piros leszállójelet. Egy forduló után a harkakopházi vasútállomással szembeni síma területre szálltam le.

214