Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)

Endrői György: Hősi halott - egy napig

Mikor a helyhez közelebb értünk, leugrottam a kocsiról, mert a gép oldalán látható nagy fekete 1-es tudatta velem, hogy századparancsnokom, Pávai-Vajna György főhadnagy is kényszerleszállt a szomszédomban. A gépet megszemlélve azt is láttam, hogy fejét beverhette a célzókészülékbe. Véres, fehér sálját otthagyta az ülésben. Szemtanú is akadt, aki mondta, hogy sietett nagyon, nem akart kórházba menni, egy motorkerékpárossal indult rögtön Komárom felé.

Akkori szokás szerint a város szélén vártunk egy Győr felé menő tehergépkocsira. Már későre járt, mikor elértük szülővárosom külvárosát. Majdnem elfelejtettem, hogy saját ágyamban tölthetem ezt az éjszakát, s szüleim is láthatják, hogy életben vagyok.

Ahogy Batthyány ligetünk átlós útján hazafelé tartottam, hátranéztem az egyre gyarapodó gyerekseregre. A hamelni patkányfogó jutott eszembe : követtek engem furulyaszó nélkül is.

Másnap apám segített a Kálváriánál egy Pápa felé induló teherkocsira. Celldömölknél "átszálltam". Egy sovány asszony közelebb húzódott a vezetőhöz, hogy helyet csináljon nekem, ő volt az anyja annak a két székesfehérvári lánynak, gyerekkori játszótársaimnak, akikhez kijártam a Messerschmitt tanfolyam idején. Náluk ért a város első éjjeli bombázása is. Az asszony szeme messze nézett a távolba, amikor elmesélte, mi történt velük a

többszörös orosz megszállás alatt, mikor városuk gazdát cserélt. Megfogadtam, hogy amíg tudok, harcolni fogok a barbarizmus ellen.

Vönöckre sötétedés után értem be. Teljes elsötétítés volt. Megkerestem a századirodát, hogy végre leadjam a terhet magamról. A századímok még dolgozott — gyertyafénynél. Ahogy az ajtóban megjelentem, nem várt "fogadtatásban" volt részem : halotti csend .. . Miután egy darabig az Írnokkal egymás képét néztük, ő hátrálni kezdett. Kérdeztem, hogy mi a baj ? Szegény azt dadogta :

— A hadnagy úr halott... (Már csak ez hiányzott!)

Fáradtan próbáltam meggyőzni, hogy életben vagyok s nem a

szellemem beszél.

— De hivatalosan halottá van nyílvánítva, tanuk voltak arra, hogy hadnagy úr égő géppel zuhant lefelé ...

Kértem, nyílvánítsanak vissza élőnek. Majd érdeklődtem :

— Mi lett a légigyőzelmemmel ? Azt senki se látta ? — kérdeztem.

Kiderült, hogy látták, de senki nem jelentette magáénak, így kisorsolták valakinek. Követeltem, hogy azt is helyesbítsék.

Ez a története annak, hogy Endrői György hadnagy a második világháború hősi halottja volt — egy napig.

INNEN — ONNAN

Winkler László munkatársunk küldte be ezt a felvételt, mely a székesfehérvári Repülőgépjavító Műhely tisztikarát ábrázolja az 1930-as évek elején, valószínűleg 1932-ben. Álló sor, balról: Sági Femec, ?, Hehs Ákos, Nagyenyedy József, Lampich Árpád, Fridiik Dezső, Sziráky Miklós, Bercsy Antal. Ülnek, balról: Székely Mihály, Marton Dezső, v. Rohonczy (Storer) Viktor, Barkász Emil.

212