Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Frankó Tibor: Kiszolgáltatottan - arctalanul
Stolte János akadémikus, aki két szerelővel 1945. április 21-érői 22-ére virradó éjszaka Gatow repülőteréről egy német Ju.52-es géppel megszökött, s azóta sincs hír róla. (Szerző gyűjteményéből.) alacsonyan szálló felhőket, melyek mögül elö-előtűnő, erőteljesen világító hold félelmetes volt és a bennünk felfokozott feszültséget tovább növelte, szinte a félelem határáig. Nem csoda, hogy szó nélkül dekkoltunk egy futóárok földhányása mögött, Stolira várva, ö ugyanis előre ment az éppen őrségen lévő volt szerelő bajtársainkhoz, Zágráb Jánoshoz és Havasi Gyulához, hogy segítségükkel ismerkedjék a Ju.52-essel, annak pilótafülkéjével és a műszerfallal, továbbá vakon gyakorolja az indítást és egyéb, számára eddig ismeretlen, de szükséges teendőket. Úgy tervezte, hogy erre elég lesz egy óra, utána értünk jön, s mi is mehetünk. Szinte szótlanul várakoztunk, feszülten figyelve minden rezdülésre. Érdekes, de egyikünknek sem jutott eszébe, hogy a Ju.52-es nem iskolagép, nem sportgép, amit csak úgy el lehet vezetni. Arra sem nagyon gondoltunk, hogyan fogadnak majd minket az ellenséges vonalak mögött az utóbbi időben tapasztalt óriási légifölényük közepette ? Nagyon bíztunk Stoliban ! Egy században, egy szakaszban voltam vele, a kladowi barakkban fölöttem aludt. Az elmúlt rövid fél év alatt kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Különös egyéniség volt, más mint a többiek, túlságosan magabiztos, kicsit agresszív, ami miatt sokat vitatkoztunk is, de azt hiszem mégis, vagy talán éppen ezek miatt volt tekintélye előttünk és felnéztünk rá. Nagyon lassan múlt az idő. Végre visszajött Stoli. Szorosan körülvettük, hogy mindenki hallja, mi újság. Suttogva közölte a szomorú hírt, hogy a gép hátszélben áll. A szél nagyon erős, így nem kockáztathatjuk a helyből startolást. Átgurulni a repülőtéren, hogy széllel szemben startolhassunk, kész öngyilkosság ! Nem marad más válsztásunk, holnapra kell halasztani az indulást. Reméljük, addigra a szél eláll, vagy legalább is mérséklődik. ö mindenesetre kihasználja az alkalmat és a két szerelő sráccal alaposan áttanulmányozza a gépet, az indítás és a repülés minden részletét. Kért, hogy a nálam lévő oldalzsákját vigyem vissza, 6 is jön utánunk. Csalódottan osontunk vissza körletünkbe. A napos be volt avatva, őt nehéz lett volna kijátszanunk. Hajnal volt már, mire a feszült izgalmak után "szalmára" kerültünk. Stoli fekhelye mellettem volt, sokáig vártam, de hiába. Végre engem is elnyomott az álom. Ébresztőkor döbbenten láttam, hogy Stoli nincs ! A kialvatlanság miatt kába voltam még, talán csak egy órányit alhattam csupán. Zavaros gondolatokkal, teljes bizonytalanságban, bizony félve cihelődtem ! Csak nem buktak le Stoliék ? ... Egy éles pisztolylövés zökkentett ki gondolataimból, s a következő pillanatban Pádár Gyeszes valami olyasmit mondott, kiáltott talán: "Hasbalőttél te marha!" Nem emlékszem ki lőtt, de arra igen, hogy szándék nélkül tette : nem tudott arról, hogy valaki csőre töltötte a pisztolyát. Hülyéskedett, ráfogta a pisztolyát Gyeszesre és "viccből" rálőtt. Sikerült ! Szerencse, hogy kora reggel volt és így még semmi nem volt a gyomrunkban. Gyeszest azonnal kórházba szállították (Később Budapesten futólag találkoztam vele, teljesen rendbejött, éppen a Közgazdasági Egyetem hallgatója volt. Viszont a haslövés megmentette a hadifogságtól.) Lehet, hogy közülünk, szökevény-jelöltek közül volt valaki a tettes, a csőre töltő ? Többen emeltek el közülünk — szökevény-jelöltek közül — pisztolyt másoktól és vették magukhoz arra az esetre, hátha szükségük lesz rá. Amint visszatértünk, a pisztolyokat az "elemelők" ügyesen visszacsempészték jogos tulajdonosaikhoz. Ä szerencsétlen incidens mindenképpen jó volt arra, hogy megossza a parancsnokság figyelmét és így csökkentse Stoliék lelépési riadalmát. A visszatérő őrök parancsnoka ugyanis jelentette, hogy két őre eltűnt. Ugyanezt jelentette naposunk is Stoliról. Én pedig eme bizonyosság hatására összeomlottam ! Hogy tehetem Stoli velünk ilyet ?! Keserűen néztem át Stoli oldalzsákját, összes irata, fényképei, fényképezőgépe, filmjei és tisztálkodó eszközei benne voltak. Ez volt a bizonyíték — legalábbis számomra —, hogy nem akart az éj folyamán lelépni nélkülünk ! Miért startolt el mégis ? Valószínűleg a géppel való ismerkedés közben, vagy után a szerelők — véletelenül, vagy tudatosan — beindíthatták a motort. És ha a motor felbőg a csendes éjszakában a forgalommentes repülőtéren, akkor már nem lehet mást tenni, mint el kell indulni ! Leállítani a motort már nem lehet agyonlövetés veszélye nélkül, hiszen a szökési szándék nyilvánvaló ! El kellett tehát startolni váratlanul! Valószínűleg így történhetett, legalábbis ez fogalmazódott meg bennem. Bevallom, hogy azóta is vannak kétségeim, melyekkel vívódom : nem volt-e cserbenhagyása mégis tudatos? Wieland Aladár barátomtól — aki "Művésszel" (Horváth István) másnap egy Bücker Jungmannal sikeresen megszökött — több évtizeddel később úgy hallottam, hogy Stoliék útja nem volt sikeres. Semmit sem hallottam róla, pedig hazatérve sokat érdeklődtem vitorlázó repülő barátaitól a Hármashatárhegyen is, ahol még rövid ideig én is repültem. Eltűnt! E múlton merengő kitérő után térjünk vissza a tangermündei tempolomba csomagjainkhoz. Felmálháztunk és kivonultunk a templom melletti térre. Köpenyben, kitömött oldalzsákokkal és gázálarcokkal, valamint 198
