Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
dr. Orosz Béla: A magyar Légierők teljesítményei a Kárpátoktól a Dnyeperig - naplókivonat
határozta el magát arra, hogy az erdő egyik tisztásán leszáll és vitéz Vámos hadnagy keresésére indul. Szobránczy is először nyugatnak fordult, de a saját csapataink figyelmét már messziről felhívta magára. Szerencsére az a hely, ahol földet értek, itt is, — mint a Kárpátokban — a két arcvonal közé esett. Ezután már gyorsan követték az események egymást. Vitéz Szobránczy százados felkereste a 2/5 gépkocsizó-zászlóalj parancsnokát, aki intézkedett, hogy Vámos hadnagyot felkutassák és sérüléseit bekötözzék. Rendkívül kedvező kimenetelű volt a többiek légiharca is. Az elkeseredett küzdelemben vadászaink mind az öt ellenséges Rátát Zsvancsik légterében lelőtték. Ettől kezdve a légiuralom egész Kolodijevka-ig a mienk maradt és ezzel mind a földön, mind a levegőben egy ideig a mozgási szabadságunkat biztosítottuk. Vitéz Szobránczy százados önfeláldozó magatartásával a bajtársiasságnak és az alárendeltekről való gondoskodásnak kétségtelenül olyan ragyogó emléket állított, amilyenre a többi nemzetek légierejének a történetében is alig van példa. Emeli ezt a teljesítményt annak a veszélynek a nagysága, mely a bolsevikieknél a tisztek fogságbajutásával minden esetben együttjárt. Késő délután volt már, amikor felderítőinktől jelentést kaptunk, hogy Zsvancsik-tói nyugatra, mintegy 150-200 harckocsiból álló ellenséges csoport gyülekezik. Jelentésüket a kémek és fogolyvallomások is megerősítették. Az egyhelyen tömörült ki-A szerző egy Ju-86-os repülőgépben a gyorshadtest repülőparancsnoki megbízatása befejeztével hazarepül. (Dr. Orosz Béla gyűjteményéből.) tűnő célokat bombázókkal könnyen meg tudtuk volna semmisíteni. Miután bombázók akkor még nem állottak rendelkezésünkre, kénytelen voltam a Jezierzany repülőtéren időközben készenlétbe helyezett X. közelfelderítő századdal a támadást végrehajtani. Másnap reggel ezt a támadást mégegyszer megismételtük. Július 14-én beérkeztek a felváltásra kirendelt repülőszázadok és megkezdődött a harcokban eddig résztvett alakulatok lépcsőzetes visszavonása. A nap folyamán a gyorshadtest élei elérték a Kaluszik folyó vonalát. Együttműködésünk összefüggései miatt a földi harcok lefolyását több helyen sokszor jobban kell ismertetnem. Már most meg kell említenem, hogy a hadműveletek az első nagy döntés eléréséig először a Sztalin-vonal áttörésére, de mindjárt utána a páncélos csoportok által folytatólagosan bekerített ellenség megsemmisítésére irányultak. A gyorshadtest támadási területén az erősen átszegdelt terep észak-déli irányban húzódó, mély bevágásai hosszan kísérik a Dnyesztert és különösen kedveztek a védelemnek. Az ellenség minden ilyen terepszakaszon megkapaszkodott, hogy térnyerésünket megakadályozza, vagy legalább is késleltesse. Az élek először Sztruga és Kucsa vonalában akadtak meg. Repülőink velünk szemben és tőlünk északkeletre sok harckocsit, erős tüzérséget, valamint az erdők útjain és tisztásain nagy tömegben gyülekező csapatokat figyeltek meg. Seregtesteink közül a 2. gépkocsizó dandár általában keletnek, az 1. gépkocsizó dandár pedig Bar irányában támadt. A következő napon már csak súlyos harcok árán jutottunk előre. Az 1. lovasdandár délen lassan nyert tért Kurilovce-Murovane irányában. A harcfelderítés súlya tehát általában az ittlévő Sztalin-vonal erődítéseire, de különösen az úttól délre levő terepszakaszra terelődött át. Ismeretes, hogy a Sztalin-vonal áttörésénél a támadó német seregtestek oldalát mi biztosítottuk. Mint már említettük, a harcterületeknek ez a része rendkívül tagolt volt, s ezért repülőterek létesítésére sem volt alkalmas. Nem véletlen tehát, hogy a bolsevikiek repülőalapjai tőlünk jóval északabbra feküdtek, a kelet-nyugati irányban húzódó lankásabb területeken. Az oroszok a Dnyeszterre támaszkodó szárnyukat csak a Saíava-i és a Bar-i hadirepülőtereken elhelyezett alakulatokkal tudták támogatni. Ezt a két repülőteret mi is azonnal felhasználtuk, amint csapataink annyira túljutottak, hogy azok a megfigyelt tüzérségi tüzkörletek határain kívül estek. Bar, de még inkább Proszkurov, ahová később a bombázókat is telepítettük, kiestek ugyan a gyorshadtest hadműveleti sávjából, mégis örömmel foglaltuk el ezeket, mert fekvésük csak az összeköttetés szempontjából jelentett hátrányt, egyébként nem. Együttműködésünk folyamán ugyanis a 17. hadsereg repülőparancsnokának utasítására sokszor kellett különféle feladatokat végrehajtanunk olyan légterekben, melyek a gyorshadtest működési területén kívül, a német seregtestek hadműveleti körletébe tartoztak. A Sztalin-vonal áttörése után az 1. gépkocsizó dandár a gyorshadtest kötelékéből ideiglenesen kivált és az LII. német hadtestparancsnokság rendelkezése alá lépett. Ettől kezdve az 1. gépkocsizó dandár egész Braclav-ig a 100. német hadosztállyal együtt harcolt. Az ellenség az esti helyzetjelentés szerint a gyorshadtest és az LII. német hadtest balszámya elől mindenütt visszavonult, csak a 100. hadosztály ellen hajtott végre ismételten kétségbeesett ellentámadásokat. Az 1. lovasdandár délen tért nyert, elérte a Mogiljev—Bar-i vasútvonalat és Sargorod—Vinnyica vonalát. 167 Folytatása jövőévi számunkban következik, — amennyiben az megjelenik.
