Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Csonka Pál: Kezdő szárnypróbálgatások

lenkezőleg : mindent magunkra szedtünk, mert különben nem tudtuk volna elviselni a szobánkban uralkodó hideget.

Teljesen beköszöntött a tél, vastag hótakaró fedte be a környéket, s a repülés szinte teljesen leállt, mert a reptéren kb. 70 cm-es hótakaró feküdt. Mind komolyabb feladatot jelentett a repülőtérre való ki- és bejárás és az őrszolgálat ellátása. Az emberek sokat beszéltek a katonák leleményességéről. Mi is megkíséreltük ezt a leleményességi hírnevet "öregbíteni". A repülőtéri konyha a hangár toldalék-épület délkeleti sarkán volt. Észrevettük, hogy a szakácsok a másnap reggeli kávét — a katonák részére rendszeresített előre cukrozott pótkávét — már előző délután megfőzik. Azt is megfigyeltük, hogy a munka végeztével a konyha ablakát nem reteszelik, csak behajtják, őrszolgálat alkalmával, besötétedés után, amikor már mindenki hazament és az ügyeletes tiszttől sem kellett tartanunk, összeszedtük a kulacsokat, s megtöltöttük a forró kávéval. Bizony, a rendkívüli szigorú tél —30°—35°-os hidegét elviselhetőbbé tette a meleg kávé, mert hiába volt "botos" és őrbunda, a kárpáti hideg szokatlan volt számunkra. Természetesen a konyhaablak körül minden áruló nyomot eltüntettünk, nehogy a "rendhagyó" kávéfelvételezésre a szakácsok rájöjjenek.

Nem dohányoztam, így a tíznaponként felvételezett kétpengőnyi zsoldot megtakarítottam. Hajdú Lajos szalmazsák-szomszédom viszont dohányzott, méghozzá "saját töltésű" cigarettát szívott. Esténként töltögette másnapi "ellátmányát". Nem volt semmi tennivalóm, unatkoztam, így felajánlottam neki segítségemet, amit 6 el is fogadott. Töltögetés közben állandóan bíztatott, hogy gyújtsak rá. Eleinte ellenkeztem, egyszer azonban mégis engedtem a kísértésnek, s ez lett a vesztem : negyven éven át — 1979. szeptember 5-ig, érszűkületi műtétemig — rabja voltam ennek az "élvezetnek".

Közben közelgett a karácsony. Már elfelejtettük a bevonulásunkkor átszenvedett hosszú vonatozást, s az akkor tett fogadalmunkat is, hogy nem ülünk többé vonatra. Mindenkit a karácsonyi szabadság és az otthoniak viszontlátásának gondolata töltött el. Két részben utaztunk szabadságra : az első turnus a karácsonyi, a második az újévi ünnepekre 10-10 napra. Az utazási feltételek kedvezőek voltak, a 400 km-en felüli távolságra utazók piros sávos szabadságos levelet kaptak. Ez azt jelentette, hogy a 77 %-os vasúti jegy árának csak a felét kellett kifizetni, ami az én esetemben (Ungvár-Kiskundorozsma és vissza) csupán hét pengőbe került. Az útiköltséget és költőpénzt a szabadság idejére sikerült zsoldomból előre megtakarítanom, így nem kellett Szüleimtől pénzt kérni. Lázas készülődés után végre elérkezett az utazás időpontja. Miután a fent ismertetett kedvezmény csak a személyvonat harmadik osztályára volt érvényes, az utazás haza másfél napig tartott, ugyanannyiba vissza. Maradt hét nap a családi, baráti körben. Otthon nagyon megörültek, hogy épségben láthatóak. Édesanyám pedig azon lepődött meg, hogy a fia cigarettatárcával, öngyújtóval rendelkezik és felnőtt módjára pöfékel.

Gyorsan telt az idő : szinte haza sem érkeztem, már indulnom kellett vissza. Útravalónak — a hazai ételfmomságok mellett — főleg meleg alsóruhával szereltem fel magam, hogy könnyebben elviselhessem a kárpáti hideget.

Ungvárra visszatérve borzalmas látvány fogadott bennünket: mivel távollétünk alatt nem fűtöttek és a vizet elfelejtették a radiátorokból leereszteni, az megfagyott, szétrepesztette a radiátorokat, a nappali melegben felolvadt és kifolyt a szalmazsákok alá, ahol éjjel újra megfagyott. Kétségbe voltunk esve és el voltunk készülve arra, hogy néhány napig fűtés nélkül kell dideregnünK. A radiátorokat megjavították ugyan, de melegebb mégsem lett körletünkben.

Januárban megkezdődött a tisztes iskola, melyet a város és a repülőtér közötti egyik vendéglő egy nagyobb helyiségében berendezett tanteremben hallgattunk le. A tantárgyakra pontosan

96

már nem emlékszem, csak arra, hogy a Szolgálati Szabályzatot és a Harcászati Ismereteket dr. Szakái у János törzsőrmester adta elő. Egyéb tantárgyak, melyek megmaradtak emlékezetemben : Repülőgép sárkánytan, Motortan, Fegyvertan, Időjárástan, Morse hangjeladás- és vétel, Repülőtérrend. A tantárgyak előadói a REGVI tisztjei és tiszthelyettesei voltak. Tekintettel arra, hogy repülésről egyelőre szó sem lehetett, szorgalmasan tanultunk és szombat-vasárnaponként rendszeresen adtuk az őrszolgálatot a repülőtéren.

Február közepe felé kis enyhülés következett be és az osztályparancsnokság elhatározta, hogy a repülőteret borító hótakaróban — az uralkodó szélirányban — egy 70-80 m széles sávot hómentesít. Ezáltal megoldható lesz — kedvező időjárás esetén — a repülés. A fő probléma a hóeltakarítás megvalósítását illetően a megfelelő hóeltakarító szerszámok hiányában jelentkezett. A repülőtérparancsnokság egy gépesített hóekét hozatott és megkezdődött a munka. Minden épkézláb ember lapátolta a havat, ami nagyon lassan ment, mert a 70-80 cm magas hóréteget nehéz munka volt "félrehordani". Az egész társaság — élén a repülőtér parancsnokával, Somogyi százados úrral — vidáman végezte munkáját, szélmentes, napos időben meztelen felsőtesttel. Midőn a leszállópálya hosszának mintegy háromnegyed részét már kilapátoltuk, jött egy hirtelen olvadás, s néhány napon belül a hóréteg eltűnt a repülőtérről, kivéve a kiásott leszállópálya szegélyeit, ahova a havat felhordtuk. Most ezt a havat kellett újból szétszórnunk, hogy mielőbb elolvadjon.

Március elején már erősen érződött a tavasz közeledte, a szél és napsütés felszikkasztotta a repülőtér talaját és megkezdődhetett a repülés. Egyik ebédidőben egyszercsak megpillantottuk a repülőtéren a másodfokú kiképzés jövendő repülőgépét : az Áradó Ar.96/A típusú gépet. A 240 LE-s Argus motorral felszerelt mélyfedelű, fékszámyas, behúzható futóműves és kétállású automata légcsavarral ellátott gép a már elavult Fokker CVD szerepét volt hivatva átvenni. Ez a gép, amit megpillantottunk, egyike volt az elsőknek a Magyarországra leszállítottak közül, így érthető a nagy érdeklődés, amivel körülvettük az "új madarat". Felváltva igyekeztünk betekinteni a pilóta- és az oktatóülésbe, próbáltunk ismerkedni az új masinával. Nagy ámulattal vizsgálgattuk a műszerfalat és igyekeztünk eddigi ismereteink alapján "helyretenni" a különböző műszereket. A gépnél ott ált Kurtz Róbert hadnagy oktató pilóta is és előzetes magyarázat nélkül kérdezgette tőlünk a műszereket. Nem is volt semmi baj addig, amíg a szívótémyomás-mutató műszerhez nem ért. Természetesen senki közülünk nem tudta, hogy mire való az a műszer, miután ilyennel még nem találkoztunk. "Tudatlanságunkat" felmérve, Kurtz hadnagy elkiáltotta magát: "Irány a hegy, békaügetés !" És mi — anélkül, hogy kíváncsiságunk egy emberi hangvételű magyarázattal kielégült volna — végeztük a békaügetést a repülőtér észak-északnyugati sarkában lévő hegy felé — és mivel "Állj!" vezényszó nem hangzott el, szinte a végkimerülésig.

Lassan befejeződött a tisztes iskola, melynek vizsgáján mindnyájan sikeresen átestünk. A politikai életben ebben az időben látott napvilágot az. u. n. első zsidótörvény, melynek értelmében nekünk is igazolni kellett származásunkat nagyszülőkig bezárólag. Sajnos, egyik nagyon kedves bajtársunktól kellett ennek folytán megválnunk, mivel egyik nagyszülője izraelita volt, s nem maradhatott a repülőknél mint védett fegyvernemnél. Egyik kerékpáros zászlóaljhoz helyezték át, így a HMNRA legénységi csoportjának létszáma 21-re csökkent.

Még március hó folyamán nagy izgalomban volt részem : a Repülő Orvosi Vizsgáló Intézettől megérkeztek a növendékek orvosi vizsgálaü okmányai, s nálam az EKG vizsgálat rendellenességet mutatott ki. Elküldték a kassai Repülő Akadémia orvosához egy újabb EKG vizsgálatra, ami szerencsére nem mutatott ki rendellenességet, így nem volt semmi akadály, jöhetett a vár-