Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Sági László: Visszaemlékezés az éjjeli vadászszázadnál eltöltött időmre
Wienemeustadtba érkezésünkkel egyidőben folyt a század magyarországi részlegének az oda való áttelepítése is. A század tagjainak hozzátartozói — kb. 60-70 fö — a Wienemeustadtól kb. 100 km-re nyugatra lévő Scheibbsben, később az ehhez közeli Wang-ban kaptak elhelyezést. December végén útbaindult Ohlauba kiképzésre a hajózók második csoportja, Csura László százados parancsnoksága alatt. Itt jegyzem meg, hogy tervbe volt véve az éjjelivadász osztály felállítása, de erre végülis nem került sor. A második csoport névsora : Repülőgépvezetők: Csura László százados, Csortán József és Szödényi Ferenc főhadnagyok, Petrikovits József, Nagy Gyula, Baán László és Rózsa István hadnagyok, Cseh Lajos Dörflinger János és Székely Sándor zászlósok, Hellebrant László szakaszvezető. Hajózó távirászok: Zimmermann József szakaszvezető pilóta (balról) és Kecskeméti József szakaszvezető, hajózó távirász, gyakorló repülésre indulnak Bf.llO-essel. (Néhai Kecskeméti József gyűjteményéből.) Borka Pál zászlós, Hancsics László, Koczka Gyula, Kalmár István, Sinka Imre, Garzó György, Uitz Ferenc és Gaál József szakaszvezetők. Az 1945. január közepén megindult nagy szovjet támadás hatására az ОЫаи-i repteret kiürítették, a Csura csoportot pedig bevonultatták hozzánk, így ez a csoport már nem kapott kiképzést. A kilenc gép személyzete éjszakánként két géppel készültséget adott. Általában 60, vagy 30 perces készültséget tartottunk, ritkán volt 15 perces, vagy ülőkészültség. Emlékezetem szerint összesen három-négy bevetés lehetett, légigyőzelem nélkül, mivel ezek a bevetések menetközbeni visszahívással végződtek. A Veszprém vonalában húzódó fronton át berepülő ellenséges gépek csak kis mélységre repültek be, hamar visszatértek, így a már elindított éjjelivadászokat visszahívták. A Dunántúlon legkésőbb tavaszra várható nagy szovjet támadásra — felkészülésként — Hollós százados már januártól kezdve intézkedéseket foganatosított. Munkája kitűnő szervezőkészségről és nagy gyakorlatról tanúskodott. Magyarországról több tonna élelmiszert vételeztetett fel: lisztet, zsírt, cukrot, konzerveket, stb. Úgy rendelkezett, hogy a gépek repülései alkalmával mindig több benzint számoljanak el a németek felé, s az így "megtakarított" üzemanyagot hordókban és tartálygépkocsikban a fák között elrejtve tároltuk. Vele együtt egységesen azon a véleményen voltunk, hogy a háború befejezése hetek kérdése, s persze mindenki el akarta kerülni a szovjet fogságot. Előrelátható volt, hogy csak földi menetben tudunk majd nyugat felé vonulni. A hazulról beszerzett szeszesitalok jó szolgálatot tettek a német társalakulatok éberségének elaltatására, ahonnan bélyegzővel ellátott nyomtatványokat sikerült szereznünk. Ez a későbbiek folyamán nagy segítséget jelentett. Március 29-én parancs érkezett, hogy a század állítson ki egy gyalogsági fegyverekkel felszerelt szakaszt. Ez megtörtént. Bottka Gy. Árpád rep. szertári hadnagy parancsnoksága alatt a 30-40 fős szakasz a Fertő tó mellett kiépített állásokba vonult. Ugyanekkor a század többi része áttelepülési parancsot kapott — gépek nélkül — Purgstall repülőterére. Gépeinkből már korábban lefejtették a benzint és átadták a reptérre érkező magyar 101. vadászrepülő ezrednek. Közölték velünk, hogy gépeinket fel fogják robbantani, de míg ott voltunk, ez nem történt meg. Egyetlen gépünk maradt : egy Bücker 131-es, ezt Baán hadnagy átrepülte Purgstallba, s ez ott is maradt. A század az állományába tartozó gépkocsikkal március 31-én hajnalban indult el, közeli ágyúszó mellett. Mivel a gépkocsikon — a sok élelmiszer és csomag miatt — nem fért el mindenki, a kincstári és saját tulajdonú kerékpárok felhasználásával egy kb. 30 fős fegyveres szakaszt alkotva, a század egy része Papp Árpád hadnagy parancsnoksága alatt indult el. Bemdorf-on át Hainfeld-be értünk, ahol a főtéren a fegyveres Volkssturm egysége le akart fegyverezni bennünket. A beérkező, fegyelmezett, felfegyverzett kerékpáros szakasz látványa megváltoztatta szándékukat. Az utak zsúfoltsága és a menetben résztvevő rengeteg lovaskocsi lassúsága miatt csak április 4-én értünk Purgstallba. Mindenki nyugat felé tartott, a túlnyomó többség magyar volt. Nappal amerikai gépek folyamatos felderítést végeztek felettünk, de a menetet egyszer sem támadták meg. Purgstallban meglepődve tapasztaltuk, hogy a Bottka csoport már ott volt. Még felvonulásuk estéjén észlelték, hogy a szomszédos védőállásokból a németek megszöktek, így ők is elhagyták állásukat és részben gyalog, részben vasúton, Bécsen át jutottak el Purgstallba. Tudták, hogy a század oda települ át. Bottka hadnagy előzőleg évekig élt Bécsben. Ez, valamint nyelvtudása átsegítette őket az ellenőrzéseken. Purgstall-ban öt napot töltöttünk, majd Wang-ban felvéve a hozzátartozókat, újból elindultunk, most már Hollós százados szabad elhatározásából bajorországi végcélunk felé. A megnövekedett létszám miatt ez inga-járatban történt, több lépcsőben, a Steyr-Wels-Ried-Braunau útvonalon. Braunau-ban az Inn folyó hídja már elő volt készítve robbantásra, több ráhelyezett repülőbomba révén. A hídparancsnok egy erőszakos százados volt, aki csak kiadós vita és a korábban szerzett — már kiállított — nyomtatványok felmutatása után engedett át bennünket teljes fegyverzettel a bajorországi oldalra, Simbach-ba. Az innen 6-8 km-re lévő Wittibreut kisközséghez tartozó tanyavilágban tudtunk szálláshoz jutni. Gyerekek és nők a házakban, a férfiak az istállók feletti szénapajtákban. Teljes áttelepülésünk április 20-án fejeződött be. A korábban szerzett német nyomtatványok felhasználásával, menetközben több ellátó egységnél sikerült élelmiszert és ruhaneműt vételezni. Még Steyr térségében egy "Botond" terepjáró 89
