Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Panuska Gyula: Egy távolfelderítő hajózó távirász emlékei

szükséges adatokat szolgáltatni, úgyszintén műszerleszállásnál irányadatokat felvenni és a pilótának megadni.

A személyzet minden egyes tagjának öszműkődése, egymáshoz fűződő bizalma adja meg azt az életbiztonsági érzést, mely nélkül egy-egy feladat végrehajtása keserves idegfeszültség. Nekünk beosztottaknak nem állt módunkban megfigyelőnket, repülőgépvezetőnket megválasztani, tehát nem volt mindegy kinek a gépére osztottak be. Természetesen mi rádiósok magunk között osztályoztuk, minősítettük őket és bizony voltak bajtársaim, kiknek egy-egy bevetés órákig tartó halálfélelem gyakorlása volt. Nagy a különbség egy tapasztalt, nyugodt idegzetű és egy kevésbé tapasztalt, gyengébb idegzetű repiilőgépvezető között.

Első nagy élményem a kassai Repülő Akadémia felavatása alkalmával volt, amikor a Légierő egységei a levegőben díszfelvonulást tartottak. A két századtól egy-egy háromgépes raj vett részt a felvonuláson a felvonuló egységek — mintegy 100 gép — "sereghajtójaként". A 2. századparancsnok, Szabados Pál százados gépére voltam beosztva. A felvonulást követő napon, Debrecenből Kecskemétre indulva, egy gépünk a rossz időjárásban Balmazújvárosnál lezuhant és személyzete repülő halált halt. A mi gépünk hála Istennek rádiós irányítással anyarepterünkön, Kecskeméten sikeresen leszállt. Ez alkalommal is megmutatkozott, hogy milyen fontos a kölcsönös bizalom.

Szabados Pál századost törzstiszti tanfolyamra vezényelték, a század parancsnokságát Vesztényi János százados vette át. 1940. nyarán idegen ország felett az első bevetésem Erdély visszacsatolása előtt román légtérben volt. Ezúttal is a századparancsnok, Vesztényi János százados gépére voltam beosztva. Egy vasárnap hajnalban felhőtlen verőfényes napon Heinkel He.70-es géppel kb. négyórányi repülés után, Romániába mélyen berepülve, a feladatot maradéktalanul végrehajtva tértünk vissza. (Erre a bevetére magam is jól emlékszem — az 1. századnál teljesítettem szolgálatot —, mert Vesztényi százados a hihetetlennek hangzó négy

órai repülési időt "csavarta ki" a hivatalosan maximum három és fél órás üzemidejű He.70-esből. Szerkesztő.)

1940. őszén a távolfelderítő osztályt Budaörsre helyezték. Szabados Pál százados, a törzstiszti tanfolyam befejeztével, ismét átvette a századparancsnokságot.

1941. áprilisában a Jugoszlávia ellen megindított hadműveletek során háromszor voltam bevetésen, a harmadik bevetést ismét mint Szabados Pál százados rádiósa repültem He.70-esen. A feladat elvégzése közben több ízben motor rendellenesség jelentkezett, ennek ellenére a feladatot elvégeztük. Hazatérőben a motor megint kihagyott, s Börgönd mellett egy lucernásban hasraszálltunk.

A Jugoszlávia elleni első bevetésen egy kis légiharcra került sor, melynek során jugoszláv FIAT CR-42-esek támadtak meg bennünket. Szerencsére el tudtunk előlük bújni a felhőkben. Először azt hittük, hogy a támadók saját CR-42-es vadászaink, mert nem is tudtuk, hogy a jugoszlávoknak is van CR-42-esük.

1941. június-júliusában kétszer voltam bevetésen a Szovjetunió ellen, még mindig He.70-es gépen. A bevetések Budaörsről indultak. Ungváron leszálltunk üzemanyagot tölteni, s onnan folytattuk útunkat a Kárpátokon át a működési területre. A feladat végrehajtása után ismét leszálltunk tölteni Ungváron, s aztár tovább Budaörsre.

1941. őszén leszereltem. Leszerelésem után három-négy héttel kaptam meg a bronz vitézségi érmet — postán.

Hat hónap múlva újra behívtak, de — térdsérülésem miatt - hátországi szolgálatra osztottak be.

1943. január 18-án frontszolgálatra osztottak be. Vöröskeresztes Ju.52-es géppel repültem ki a frontra a Charkovban állomásozó 1/1 önálló távolfelderítő századhoz, melynek parancsnoka Hollós János százados volt.

A keleti fronton töltött szolgálati időmről, élményeimről egy következő írásomban számolok be.

Heinkel He.70-es távolfelderítőgép. A felvétel 1941 késő őszén készült, amikor a távolfelderítő osztály egy raja kötelékrepülést gyakorolt a gyorshadtest hadműveleti területről való visszatérési ünnepségére. A köteléket Hollós János százados vezette, kísérők Péterdi Adolf hadnagy és Dörflinger János Őrmester. (Torbágyi Gyula gyűjteményéből.)

85