Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Tarlós József: A hátsó ülésben

jak célozni.

Gyorsan kiegyenesedni és nekidőlni a háthevedernek, mire megkezdődik a felvétel ! Reakcióidőm csak egy pillanattal volt hosszabb a szükségesnél, de már megkezdődött a kivétel. Félig fel voltam egyenesedve, de a megkezdett mozdulatot a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudtam befejezni. A centrifugális erő hatására előrebuktam úgy, hogy a fejem a lábam között volt. Úgy éreztem, hogy a nyakam a csizmám sarkáig megnyúlt és a fejem le akar szakadni. Félig eszméletlen voltam, mikor a gép kijött a zuhanásból és fel tudtam egyenesedni.

Kényszerpihenő.

Nem haragudtunk, ha kedvezőtlen időjárás miatt váratlanul pihenőhöz jutottunk, mert már olyan kevesen voltunk, hogy csak az "időjárásfelelős" jóvoltából pihenhettünk néha egy-egy fél napot. Egy alkalommal megsokalltuk a kényszerű pihenőt. Harmadik napja tartott a talajköd és már majdnem bezárult körülöttünk a szovjet csapatok gyűrűje. A földi részt már áttelepítették gépkocsikkal az új támaszpontra. A hajózó személyzeten kívül csak a főszerelők maradtak. Egyre közelebbről hallatszott az ágyúzás és három gépünk a földön aknarepesztől megsérült. Az osztályparancsnok úgy intézkedett, hogy ha két óra múlva sem szakad fel a köd, akkor a gépeket fel kell robbantani és gyalog visszavonulni a még szabad útvonalon.

Már majdnem lejárt a két óra, mikor hirtelen feltámadt a szél és elvitte a ködöt. Azonnal startparancsot kaptunk, így szinte utolsó pillanatban a gépekkel együtt tudtuk elhagyni a fenyegetett repteret.

Félrehallás.

Ha a bombaműszerészek a bombák gép alá való felfüggesztése után a bomba orrából a félgömbfejű csavart kicsavarták és annak helyébe a vasúti ütközőkhöz hasonló ütközőtalpakat szereltek, akkor tudtuk, hogy a következő bevetés páncélosok ellen lesz. Azt is tudtuk, hogy a szovjetek a páncélos előnyomulásokat nagyon erős vadászerőkkel védik.

Megérkezett Szőr Atya.

— Hajózók sorakozó ! Támadás páncélosok ellen, háromszori zuhanással, hogy minél több legyen a találat. A bombakioldót egyes vetésre állítani ! Egyszer az anyabomba (a törzs alól), és egyszer-egyszer egy-egy ötvenkilós mindkét szárny alól. A sorrendet mindenki maga határozza meg. A kísérő vadászokat útközben vesszük fel.

A célterület megadásánál láttuk, hogy ismerős helyre megyünk, mert tegnap a mai célterülettől keletre támadtunk egy hídfőállást, ami meg volt tűzdelve nehéz légvédelmi ütegekkel. A nehéz légvédelem abban különbözött a gépágyútól, hogy pontosabban célzott, ritkábban lőtt, nagyobb volt a robbanótöltete és nagy, pirosszürke pamacsa volt.

Útközben felvettük a négy Focke Wulf FW.190-es vadászt, s a páncélosok fölé értünk. Azonnal a nyakunkba zúdult egy akkora szovjet vadászkötelék, amekkorával addig még nem találkoztunk. Nem volt idő semilyen védelmi alakzat felvételére. Egyéni légiharcok alakultak ki. A háromszori zuhanásból semmi sem lett. Légiharc közben, amelyik pilóta célt látott maga alatt, az kissé megnyomta a gépet és . . . durr neki ! — egyszerre mind az öt bombát ledobta. Utána gyorsan vissza a többi közé, mert a magányos stuka vonzza a vadászokat. Közben az alattunk hömpölygő páncélosokkal együtt eltolódtunk a hídfő közelébe, de ezt a légiharc hevében észre sem vettük.

Gyuszi is megnyomta a gépet . . . éreztem, hogy a bombák leváltak — és a gépet "kantnira" (élére) állítva mondta : "Odanézz ! Az egyik páncélos kigyulladt !" — "Gratulálok !" —

mondtam, de szavam egy hatalmas csattanásba fulladt és piszkosszürke pamacs borított el bennünket. A gépet megrázta a robbanás, nagyot csúsztunk balra lefelé és közben körülnézve láttam, hogy az ülésemtől kb. fél m-re óriási lyuk tátong a jobb szárnyon, a fékszámy pedig eltűnt! Ugyanekkor egy elhaló hangot hallottam : "Ugorj ! ... ugorj ! ... " — Miért ugorjak ? akartam kérdezni, de a fejhallgatómban csak hörgés hallatszott.

Nincs mit tenni, úgy látszik Gyuszi is komoly találatot kapott és még utolsó erejével figyelmeztetett. Úgy néz ki, hogy a gépet nem vezeti senki, úgy dülöngélünk jobbra-balra a körülöttünk sűrűsödő piszkosszürke pamacsok és villanások között. Átvillant az agyamon, hogy a harckiképző iskolán a német oktató elmondott egy esetet, amikor egy stukából kiugró bajtársa elfelejtette a rádió csatlakozó "villásdugóját" kihúzni és a megfeszült vezetékek átvágták a szíjazatot és nyakereit. Sikerült az ugrás és a nyitás, de mire földet ért, elvérzett.

Kihúztam a villásdugót, a vezetéket beszorítottam ejtőernyőm háthevederjei közé — hogy véletlenül se akadjon el —, közben végiggondoltam : ha kidobom magam az ülésből, kissé előre és oldalt kell magamat lökni úgy, hogy a hasammal érintsem a fékszámy kilépő élét, különben "elkap" a vízszintes vezérsík. Felfelé nem ugorhatok, mert akkor a függőleges vezérsík kap el. Eközben néhány gyakorló mozdulatot végeztem, hogy ha majd a levegőben kalimpálok, egyből megtaláljam a kioldó fogantyút. Kezem már a kabintető kioldó fogantyúján volt, hogy megrántsam és erélyes lökéssel ledobjam. A gép oldalra billenése azonban megakadályozta a megkezdett mozdulatot. Lenéztem és láttam, hogy alattunk a terep tele van nyugat felé nyomuló páncélosokkal. Ide nem ugróm — gondoltam —, mert vagy szétlőnek mire földet érek, vagy "kihegyeznek" földreérés után.

Gyors magasságbecslés : kb. 600 m. Közben kikerültünk a nehéz légvédelem hatásteréből. Még 300 m-t csúszhatunk lefelé, akkor még mindig kiugorhatok — gondoltam — és közben hátha elcsúszunk a páncélosok fölül is. A gép is mintha nyugodtabban repülne . . . Megkérdezem, hogy muszáj-e még ugrani ? Gyorsan előráncigálom a csatlakozó vezetéket, bedugom a villásdugót és beleszólok az "egymásközti"-be :

— Még mindig muszáj ugrani ? —

Hát te élsz ? — kérdezte Gyuszi.

Ezt én kérdezem tőled.

— Az előbb hallottam, hogy hörögsz és azóta hiába szólítgatlak. De vigyázz, balról támad egy La.5-ös. Bal fordulóba kezdek, mindjárt meglátod a felső ablakkeretedben. Most ne várdd meg amikor lőni kezd, ne engedd, hogy ránk forduljon, hanem rögtön tüzelj !

— Jó ! — feleltem — már lövöm is.

Amikor első nyomjelzőim megjelentek a La.5-ös orra előtt, ellenfelünk megemelte gépét. A meglepetéstől elengedtem a billentyűt, mert ezzel a mozdulattal a legsebezhetőbb felületét mutatta. Egyúttal azonban megláttam a gépen a fekete keresztet is ! Tehát a felségjelét mutatja és nem támad, hanem ki akar kísérni bennünket a veszélyes zónából az a FW.190-es, amit Gyuszi La. 5-ősnek nézett. Hát igen, a két típus — szemből nézve — nagyon hasonlít egymásra.

Gyuszikám, gyorsan billents néhányat, mert ez nem ellenség.

Mikor kiértünk a veszélyes zónából, számybillentéssel elköszönt, amit mi is viszonoztunk.

— Mérdd le a legegyenesebb utat a támaszpontig — mondta Gyuszi.

— Jó, de akkor nem kerüljük ki a szovjet légvédelmi tüzéreket, akik miatt idefelé nagy ívben jöttünk.

— Erre most nincs idő, nem tudjuk, hogy milyen a gép sérülése, mielőbb le kell szállnunk. Mondd már a kurzust!

Elő a szögmérőt, gyors helyzetmegállapítás, tájolás és már

81