Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Tarlós József: A hátsó ülésben

nomhangolást. ök két bevetés között kristálydetektorral behangolva átállították rádióinkat az új hullámhosszra, ami kb. háromnaponként változott. Mi is csak akkor tudtuk meg, mikor a gépbe beszállva a skáláról leolvastuk az új frekvenciát. Két-három óra múlva már az új hullámhosszon rikácsolt a fűrésszel hegedülő vasorrú bába.

Mikor a partizán rádió beszüntette működését, akkor sem maradtunk meglepetés nélkül. Ahogy közeledtünk a senki földje felé, messze előttünk, haladási irányunkban és a mi magasságunkban megjelent egy hatalmas, gombaformájú füstfelhő, ami hosszú ideig megtartotta alakját. Azt is megtudtuk, hogy az mire való. Alig értünk a furcsa füstfelhő közelébe, szemből egy szovjet vadászkötelék is odaért és nem vette jónéven, hogy mi tovább akartunk repülni.

Amíg első vonalban teljesítettem szolgálatot, csak egyszer sikerült légiharc előtt a gyűrűt kialakítanunk. Előfordult, hogy az oszlopba fejlődést sem sikerült befejezni. Ekkor úgy védekeztünk, ahogy tudtunk. A szovjet vadászok a legváratlanabb irányokból — sokszor felhőből, vagy a nap felől — csaptak ránk. Valahogy olyan védekezési ösztön fejlődött ki bennünk, hogy mindig arra néztünk — mintha valami ismeretlen erő fejünket arra fordította volna — amerről egy vadász éppen tüzet nyitni készült és vagy géppuskával, vagy fordulóval támadását ki tudtuk védeni.

Nagyon hamar megtanultam : amíg a vadásznak a farkát mozogni látom, addig — átnézve a fonalkereszt felett — látja, hogy merre fordulunk ki és hamar a nyakunkon van megint.

Ha észrevettem a támadást, Gyuszinak szóltam, hogy repüljön irányban tovább. Majd ha azt mondom : "Most!" —, akkor forduljon kiskörön jobbra és kissé nyomja meg a gépet. Figyeltem a vadászt, hadd higyje, hogy nem vettem észre miben sántikál. Megvártam, amíg a szárny belépőéle mögött a farok megmerevedik, lőtávolságra ér, már nem emeli fel a fejét, csak a fonálkereszten át céloz, jól benne ülünk a célmezejében, s az első villanásra elkiáltottam magamat: "Most !" — A vadász eltűnt a szemem elől, de tudtam, hogy amíg újból előkerül, addig egy kis lélegzetvételhez jutunk. Tudtam azt is, hogy most Gyuszi látja és jelzi, ha a vadász az én látószögembe ér és honnan. Hogy ilyenkor merre van a föld ? Az egyáltalán nem érdekelt bennünket. De hogy merre vannak azok a vadászok akik ránk tudnak fordulni, azok igen ! Az sem volt érdekes, amelyik közel volt, de amaz ott úgy 300 m-re, az ránk tud fordulni ! — Gyuszi, én lövök.— Lőttem az orrát. Ha kifordult : jó; ha nem, akkor nekünk kellett kifordulni.

Előfordult az is, hogy — mintha valaki felnyomta volna az államat —, felnéztem. Egy vadász éppen akkor állt fejre felettünk és már láttam is nyomjelzőit szárnyunk és vízszintes vezérsíkunk között. — "Fordulj balra Gyuszi és erősen nyomd meg a gépet! Most!" — Amíg a vadász magasságunkat el nem érte, lőttem az orrát. Láttam, hogy nyomjelzőim jól ülnek, a vadász pedig — anélkül hogy irányt változtatott volna — eltűnt az alattunk lévő felhőben. Lelőttem volna ? Láthatta, hogy nem kezdőkkel van dolga, miért nem fordult ki ? Nem értem rá ezen meditálni, mert egy másik vadász támadott meg bennünket és nekem akcióba kellett lépnem, nehogy mi is eltűnjünk az alattunk lévő felhőben.

Változások a század szervezetében.

Valamikor szeptember folyamán Korosy Jenő századost és hajózó távirászát, Tamás Imre törzsőrmestert a hátországba vezényelték. Új századparancsnokunk Lévay Győző százados — "Szőr Atya" — lett. Pótlást nem kértek a hazavezényeltek helyett, hanem belépett pilótának dr. Szakály János főhadnagy — műszaki tiszt, korábban aranysasos tábori pilóta és sokakáltal ismert és becsült oktató —, Balázs Iván orvos zászlóst pedig sebtiben megtanítottuk rádiót kezelni, 6 lett Szakály rádiósa.

Miután Molnár Imre hadnagy és író lászló szakaszvezető viszszamaradt felszerelését és személyi holmiját is fel kellett leltároznunk, Gyuszi lett a 3. raj parancsnoka és rövidesen továbbszolgáló őrmesterré léptették elő. Gépünk száma "Hetes"-re változott.

78

A front nyugat felé mozog.

Bármelyik tábori reptérre települtünk, szemmellátható volt, hogy ott mi leszünk az utolsók. Az épületek lépcsőházaiba el volt helyezve egy-egy 250 kg-os repülőbomba és az elektromos vezeték bekötésre elkészítve. A szénkupacok mellett kannákban állt a benzin. A németek által felhagyni kényszerült területeken előbb a gabonakeresztek égtek, később a lábon álló gabona is. Folyópartokon álló magányos házak is fáklyaként égtek. A föld felszínét többszáz méter vastag füstfelhő borította. Ha van a pusztításnak ördöge, akkor az biztosan boldogan vigyorgott Hogy a következőkben ismertetett bevetésekre melyik reptérről indultunk, arra már nem emlékszem, de a történtek szempontjából ez nem is lényeges. Az állandó visszavonulás alatt szemmelláthatóan, majdnem kizárólag a stukák tartották az első vonalat.

Kovel-i randevú.

Eligazításkor Lévay százados úgy tájékoztatott bennünket, hogy — miután a "célügyeket" elintéztük — a kísérő vadászok Kovel felett 2000 m-en csatlakoznak hozzánk. Emelkedőben kb. 1000 m magasságban áttörtünk egy összefüggő vastag felhőtakarót, miközben Kovel fölé értünk. Elértük a 2000 m-t és felettünk kb. 3000 m-en újabb összefüggő felhőtakaró volt.

Az osztályparancsnoki rajt követve végeztünk egy kört, majd még egyet és még egyet, de a kísérő vadászok nem jöttek. Az osztályparancsnok már ráállt a cél kurzusára, amikor láttuk, hogy az alattunk lévő felhötakaróból dugják ki az orrukat a vadászok. Nekem feltűnt az, hogy elég sokan vannak, de Messerschmitt Bf.l09-eseknek látszottak. Mondtam is Gyuszinak, hogy nagyon zűrös helyre megyünk, ha ennyi vadász kísér bennünket. (Előzőleg csak egy ízben kaptunk nyolc kísérő vadászt, általában kettő-négy kísért — ha egyáltalán kísért — bennünket.)

Gondoltuk, majd észrevesszük, ha utólémek minket, ők jóval sebesebbek, mint mi. Hogy utólértek, észre is vettük, mégpedig arról, hogy alulról piros csíkok árasztanak el bennünket, elzúgnak közöttünk felfelé — nem a Messerschmittek, hanem — a Yak 9-esek. Már állnak is fejre, s felülről támadnak. Itt-ott égő stukák tartottak a föld felé, ejtőernyők villantak, majd szétterültek. Századunk megúszta találat nélkül, de egyenként kellett felvennünk a harcot a meglepetésszerűen ránkzuhanó Yak-okkal. Nem tudom, hogy a németeknek mennyi volt a veszteségük. A magyar század nem veszített gépet, de ez a bevetés "Kovel-i randevú" néven került be a 102/2 zuhanóbombázó század zsargonjába.

Zabszem.

Este az egyik bajtárs — mikor megkérdezték a szerelők, hogy érezte magát a Kovel-i randevún — azt válaszolta : "Tudod pajtás, azt hiszem, hogy gőzkalapáccsal sem tudtak volna egy zabszemet a fenekembe belevemi!" — Ez a mondás zabszem néven vált szállóigévé.

Előfordult, hogy — szigorú vonalfegyelem ide, szigorú vonalfegyelem oda — egy Kovel-i randevúhoz hasonló légiharc legá-