Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Tarlós József: A hátsó ülésben
venni, de biztosan szép látvány volt az a főidről nézve is. Utána irány Poltava. Poltaván. A tábori repülőtér óriási területet foglalt el. Itt volt a támaszpontja a 77. stuka ezrednek, amelynek II. osztályához 4. századként kaptunk beosztást. Zuhanóbombázókon kívül más repülő alakulatok — pl. magyar vadászok — is voltak Poltaván. A reptér talaja homokos volt és a szálló homok miatt sivatagban éreztük magunkat. A fel- és leszálló gépek akkora port vertek, hogy szemünk-szánk tele volt homokkal. A víz meg olyan lágy volt, hogy fehérneműnket hideg vízzel és szappannal tökéletesen tisztára tudtuk mosni. A víz nem oltotta szomjunkat, de óvatosan kellett vele bánni, mert különben hasmenést okozott. A németek csak teaként fogyasztották, de minket a tea és kávé főzéséhez alkalmas eszközökkel nem szereltek fel, viszont a porálarc bezzeg foglalta a helyet. Pedig kávéfőző berendezésre is lett volna szükségünk, mert a bevetések után kijáró "bevetési pótlékban kaptunk szemeskávét is. A németek — mert itt szerencsénkre nem volt magyar ellátóoszlop — nem csináltak problémát abból, hogy öt adag kávét el tudunk-e fogyasztani, ha öt bevetést hajtottunk végre egy napon, ami bizony 1943. őszén rendszeres volt. Ha öt bevetést hajtotunk végre egy nap, akkor öt bevetési pótlékot kaptunk, a napi élelmezési ellátmányon felül. Ez a kávé mellett tartalmazott vajat, mézet, sós- és édes kekszet, valamint különleges, a cola dió kivonatával átitatott csokoládét, mely sokáig éberen tartotta a fogyasztót, tehát azzal is csínyján kellett bánni. Ezen kívül barna kenyeret csak este fogyaszthattunk, napközben csak fehéret, ami szintén a rendes ellátmányon felül járt. Ha a földi résznek nehezen emészthető ebédje volt, akkor a hajózók könnyű ebédet kaptak. Ha a földi rész szalonnát kapott vacsorára, a hajózóknak vajat és téli szalámit osztottak ki. A 12 gépből egyszerre csak kilenc vett részt a bevetésekben, három gépszemélyzet — a tartalék raj — pihenőben volt. így a hajózók minden negyedik bevetési napon felváltással pihenőhöz jutottak egészen addig, amíg nem volt veszteségünk. Ezután már ritkábban jutott ránk pihenőnap. A "menetrend" úgy alakult, hogy három napon át részt vettünk 15 bevetésben, utána egy nap pihenő, majd ismét három nap bevetés és így tovább. Természetesen az időjárás nem mindig tette lehetővé a napi öt bevetést, de ha mód nyílt rá, akkor nem úsztuk meg kevesebbel.Később volt egy nap, amikor a század hat bevetésben vett részt, de mi a hatodikból kimaradtunk, nem a mi hibánkból. A legtöbb bevetés légvédelmi tűzben zajlott, de volt amikor egy-két légiharc is közbejött egy-egy napon. Volt olyan nap, hogy három légiharc is a nyakunkba szakadt az öt légvédelmi tűz mellett. Már az első bevetés alkalmával megállapítottam, hogy a szovjet légvédelemnek sokkal szebbek a pamacsai, mint a miénknek. 1943. őszére a szovjet légvédelem már nagyon felfejlődött. Ha hajnali, vagy esti szürkületben mentünk bevetésre, a zuhanás megkezdésétől a légtérben tartózkodásunk végéig láttuk a torkolattüzeket. A tüzet csak akkor nyitották meg, amikor az osztályparancsnoki raj ráborított a célra. Akkor már tudták, hogy a többi stukának is arra a területre kell zuhannia és azt a légteret, valamint a zuhanás-utáni felzárkózás légterét pillanatok alatt elborították a légvédelmi pamacsok. Szürkületkor a robbanások villanásait is lehetett látni, sőt ha előre néztünk, tüzes gömbökként láttuk felénk száguldani a nyomjelző lövedékeket. Eleinte egy kicsit tartottunk tőlük, de aztán megszoktuk hogy mindegyik "nekünk akar jönni", de az utolsó pillanatban elzúg mellettünk. Rövidesen úgy megszoktuk, hogy már el sem akartuk hinni: valamelyik nekünk is jöhet. Persze azért előfordult, hogy az osztály egyik-másik gépe hirtelen tüzes gömbbé változott és görögtűzként folyt a föld felé. Ezek a gépek egyelőre nem a mi századunkhoz tartoztak. Gyuszival megegyeztünk abban, hogy nem érdemes izgulni, mert ha találatot kapunk, akkor több lehetőségünk is van. Vagy elérjük a saját területet és sikerül kényszerleszállni, vagy kiugrani. Ha nem érjük el a saját területet, akkor ellenséges területen is megtehetjük ugyanazt, de akkor már több szerencse kell ahhoz, hogy saját területre tudjunk vergődni. Ha pedig telitalálatot kapunk, vagy felrobbanunk, azt meg úgy sem vesszük észre. Esténként, miután a reptérről teherautóval szálláskörletünkbe mentünk, rendszerint már besötétedett. Felvettük ellátmányunkat, ami csodálatos módon addigra név szerint össze volt készítve és soha senkinek sem kellett reklamálni. Megmosakodtunk, megborotválkoztunk — mert erre reggel nem volt idő — és megvacsoráztunk. A reggelit és az ebédet mindig a reptéren kaptuk, a vacsorát a szálláson. Aki pihenőben volt, az minden ellátmányt a szálláskörletben kapott. Este, amikor sötétben szálltunk le a teherautókról, akkor húztak el fejünk felett az éjjeli bombázók kelet felé, s hajnali szürkületben — amikor a teherautókra szálltunk fel — húztak el nyugat felé. Nem láttuk őket, csak a motorok zúgását hallottuk. Az esték a szálláskörletben nagyon kedélyesen teltek. Vacsora után elbeszélgettünk, megvitattuk élményeinket, amik bőven akadtak. Néha még egy-két koccintást is megengedtünk magunknak a kantinárúból vásárolt itallal, de ezt csak nagyon módjával. Volt egy rádiós bajtársunk, aki általában félre ült, nem igen vett részt a társalgásban és szorgalmasan Írogatott. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mit ír olyan szorgalmasan ? — Részletes naplót vezetek — válaszolta. Minek gyötrőd magad, mért nem örülsz velünk együtt ennek a szép estének ? — Tudod te, milyen szép emlék lesz nekem ez a napló, ha innen hazakerülök ?-Te olyan biztos vagy abban, hogy hazakerülsz ?- Én biztos vagyok benne. Miért, te el vagy keseredve ? — Nem. Nagyon szeretnék én is hazakerülni, de reálisan mérem fel a helyzetet és ezzel a kérdéssel nem foglalkozom. Néhány nap múlva gépük bevetésről nem tért vissza. Gyuszival elkészítettük a leltárt. Megsimogattam bajtársam megkezdett, de soha be nem fejezett naplóját és elhelyeztem személyi holmija tetejére. 77 Harci tapasztalatok. Általában osztálykötelékben jártunk bevetésre. Először az osztályparancsnoki raj szállt fel kötelékben, utána egymás után a századok, századkötelékben. Az osztályparancsnoki raj nagy kört írt le a reptér felett emelkedés közben, ez alatt a századoknak fel kellett zárkózniok és mire a senki földjét elértük, 5-6000 m magasságban kellett lennünk, ahonnan a támadást indítottuk. Jóidéig mindig tudtuk, hogy hányadiknak emelkedünk a levegőbe. Egy partizán rádión egy hátborzongatóan rikácsoló női hang — mintha valaki hegedűn vonó helyett fűrésszel játszott volna — számolta oroszul, hogy hány stuka startol el, milyen irányba repülnek és többször elismételte lehetőleg még hisztiérikusabban, hogy "Pjotr, Pjotr, Pjotr." Hamarosan mi is megtudtuk, hogy mit jelent a Pjotr, amikor a senki földje fölé érve szembe találtuk magunkat egy jellegzetes alakzatban felénk tartó szovjet vadászkötelékkel. Nem tudom, hogy honnan tudták a hullámhosszunkat, de hírszerzésük nagyon jól működhetett. Mi is onnan tudtunk saját hullámhosszunk változtatásáról, hogy a Funkwart-ok — rádió műszerészek — felszállás előtt minden rádiósnak olyan halkan, hogy azt más nem hallotta, megsúgták azzal, hogy a levegőben végezzük el a fi
