Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Tarlós József: A hátsó ülésben

együt gondolkozni, mintha a gépen egy ember ült volna. Ezért a későbbiekben senki sem gondolt személycserére. Szürke vakság - fekete vakság. Oktatóink arra is felhívták figyelmünket, hogy ne lepődjünk meg azon, ha mikor már kezdünk fáradni és hiába meresztjük szemünket, mégis fellép a szürke-, vagy a fekete vakság. Ez ab­ból áll, hogy mindig sötétebb szürkét látunk, semmi mást, majd lassan kezd világosodni és normálisan látunk megint. Ha a szür­ke-látás után kezd világosodni, szürke vaksággal állunk szem­ben. Ha a szürke átmegy feketébe, majd szürkébe és azután kezd világosodni akkor fekete vakságról beszélünk. A fekete vakság valamivel hosszabb ideig tart, mint a szürke vakság. Nem kell megijedni, az egész csak néhány másodpercig tart, s oka az, hogy zuhanásból való kivételnél — aminek pályálya egy kb. 400 m sugarú körív — a centrifugális erő hatására a látóidegek vér­ellátásában zavar keletkezik, aminek időtartama egyénenként vál­tozó. Természetesen ilyenkor a a repülés "vakon" történik, de ezt nem kell szégyelni, mert valószínű, hogy a kötelék többi hajózói is hasonló tüneteket észlelnek. Most már csak az a kérdés maradt nyitva : hasonló helyzetben lesz-e időnk arra, hogy szégyenkezzünk ? Ilyen irányú kérdést azonban egyikünk sem tett fel. Dudor a futó köpenyén. Egyik alkalommal egyedülrepülési feladatként hatezer méter magasságba kellett emelkednünk, miközben hátonrepülési és műrepülési gyakorlatokat kellett végrehajtanunk. A műrepülést nagyon sokszor gyakoroltatták, egyrészt azért, hogy a rádiósok hozzáedződjenek, másrészt a légiharc stukával is a műrepülés magasiskolája volt. A támadó vadászokkal a harcot minden esetben fel kellett vennünk, a stuka kis utazósebessége miatt. Ezt a géptípust kizárólag zuhanórepülésre — zuhanó­bombázásra — konstruálták. Futóműve azért nem volt behúz­ható, mert akkor a számyfőtartót amiatt le kellett volna gyen­gíteni. Ennek eredménye a zuhanórepülésből való kivételkor be­álló számytörés lett volna. Állandó gépünkön még dolgoztak a szerelők, így a feladat vég­rehajtására kölcsönkaptuk a századparancsnok gépét. Startnál — amikor a nekifutásnak kb. a felénél lehettünk — azt tapasztaltuk, hogy a gép jobbra be akart perdülni, be akart "rádlizni", de ezt Gyuszi apró fékezésekkel kijátszotta. A sebesség növekedésével a rádlizási hajlam csökkent, majd megszűnt. A normálisnál hosz­­szabb nekifutással értük el a felszállósebességet, így Gyuszinak már csak a reptér szélén sikerült elemelnie a gépet. A felszállási irányban volt egy faház, ami felett már többször elrepültünk. Most örültünk, hogy a futóművünk éppen csakhogy átsiklott fe­lette. A feladat végrehajtása után leszálláshoz készülődtünk. Repülés közben nem találtunk magyarázatot a gép rádlizási hajlamára, de ha találtunk volna, akkor is le kellett volna szállnunk előbb­­utóbb. Gyuszi mintaszerűen letette a gépet, ami rövid kifutás után jobbra kezdett rángatni. A sebesség miatt a bal kereket még nem volt tanácsos rövid fékezésekkel lassítani. Gyuszi minden szak­tudása ellenére a reptér közepe táján a gép berádlizott. Akkor már nem lehetett a pördületet megállítani : meg kellett vámunk, amig a lendület erejét vesztve, elenyészik. Közben a fejünk né­hányszor közelebbi és nem is tapintatos kapcsolatba került a ka­bintetővel. Kissé szédülten szálltunk ki a gépből, aminek bizony egyik szárnyvége letört és a légcsavarja is deformálódott. A por leül­epedése után vettük észre a mentőket és a tűzoltókat, akik tettre­készen várták, hogy a pörgés megszűnjék. Szerencsére nem kel­lett akcióba lépniük, de azért jóleső érzés volt, hogy nem hagy­tak magunkra. Amíg a szakértő balesetkivizsgáló bizottság be nem fejezte munkáját, addig mi tétlenségre voltunk kárhoztatva. A gépet a szerelők, minket az egészségügyiek vettek kezelésbe, de szeren­csére a gép volt jobban megsérülve. Három nap múlva tanulságként a szakértő bizottság megálla­pítását ismertették a hajózó állománnyal: Nem pilótahiba okozta a beperdülést, hanem az, hogy a jobb­oldali futókerék gumiköpenyén hosszirányban egy kb. 30 cm-es anyagfáradás-okozta elernyedés miatt a tömlő belső nyomásától dudor keletkezett. Startnál a dudor hozzáért a futóvillához, ez okozta a rádlizási hajlamot. A gurulási sebesség növekedésével megszűnt a rángatás és a gép el tudott startolni. 6000 m ma­gasságban a külső nyomás csökkenésével a dudor nagyobb lett, amiről a személyzet természetesen nem tudott. Leszállásnál a megnövekedett dudor már nehezen préselődött át a futóvillán. Abban a helyzetben és annál a sebességnél a bal kerék még nem volt fékezhető. Mire a kifutási sebesség annyira lecsökkent vol­na, hogy apró bal kerék fékezésekkel a pilóta az irányt tartani tudta volna, addigra a gép berádlizott. Közben szerelőink — mert most már ők is be voltak osztva a gépekhez személy szerint — megjavították gépünket és a fősze­relő jelentette Korosy századosnak, hogy a "Kettes" — gépünk köteléki helye — startra kész. 76 Ketten eltávoztak. Közeledett a harckiképző iskola vége, amit Tar Ferenc őrmester és Arany Miklós tizedes már nem ért meg. Gyakorló bomba­dobásnál gépük nem jött ki a zuhanásból. Közel a függőlegeshez repültek neki a földnek. Mintha földközelben megkezdődött vol­na a kivétel, de annak befejezésére már nem volt idejük. Kb. 70*­­os szögben ütköztek a földnek, gépük robbanásszerűen szétfröcs­­csent és nagy területen szétszóródott. A gyászra nem sok időt hagytak, mivel az élet nem állhat meg. Áz eltávozottak minden kincstári és személyi holmiját fel kellett leltározni és jegyzőkönyvbe foglalni, külön-külön a kincstári-, illetve személyi hagyatékot, önként jelentkezőket ke­restek, de senki sem jelentkezett. Gyuszi odajött hozzám és azt mondta : "Gyere Jóska, csináljuk meg a leltárt, majd csak a mi­énket is megcsinálja valaki." Ez a tisztség aztán rajtunk is ma­radt, mint szamáron a fül. Búcsú Kijevtöl. Megérkezett Magyarországról a személyi állomány kiegészítése Szabó László szakaszvezető pilóta és Álmássy Bálint tizedes hajózó távirász személyében. Kaptak egy új gépet és kiképzésük már csak annyira futotta, hogy valamiképpen be tudjanak a szá­zadkötelékbe illeszkedni. A többit majd "élesben" megtanulják, ha lesz rá idejük. Megkaptuk az áttelepülési parancsot Poltavára. Századkötelék­ben startoltunk, Korosy századparancsnokkal az élen. A parancs­nok emelkedett, emelkedett, mi meg követtük. Nem tudtuk, hogy miért éppen a reptér felett emelkedünk, de nekünk az volt a feladatunk, hogy a parancsnoki gépet kövessük zárt századkö­telékben. Aztán Korosy kezdte nyomni a gépét. Azt hittük, hogy búcsúzóul "megsturcoljuk” volt oktatóinkat, akiktől korábban már elbúcsúztunk. De aztán Korosy kezdte felhúzni a gépét a megnövekedett sebességgel és ekkor értettük meg, hogy mit akar. Ebből alighanem looping lesz ! — mondtam Gyuszinak.— Alighanem ! — válaszolta Gyuszi. Ki is kerekedett egy igen szép búcsúbukfenc századkötelékben, amiben élvezet volt részt-

Next

/
Thumbnails
Contents