Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Tarlós József: A hátsó ülésben

miatt úgy kell tudnia a fordulókat dirigálni, mintha 6 a pilóta hátra néző szeme volna. A pilótának pedig úgy kell a fordulókat végrehajtani, hogy a rádióst ne tudják kilőni.

Ezt később majd a levegőben is be kell gyakorolni, mint egy színpadi szerepet.

Az előadások németül folytak. Tolmács mindig akadt a magyarok között. Visszakérdezés nem volt, de azt senki sem vonta kétségbe, hogy az előadottakat meg kell tanulnia.

A gyakorlati oktatások külön-külön folytak. A pilótákkal gyakoroltatták a műrepülést és a kötelékrepülést. Mindkettőre szükség volt, később ezeket teljes személyzettel is be kellett gyakorolni. A vadászok elleni legtökéletesebb védelem a "kör" kialakítása volt, mert akkor a támadott gépet az előtte megfelelő szögben repülő két-három gép rádiósa, valamint a mögötte repülő gépek pilótái kellő védelemben tudták részesíteni. Csupán csak üzemanyag kérdése volt, hogy "ki tudjuk bőjtölni" a vadászok benzinkészletét. Ha időhiány miatt nem sikerült a körrepülést kialakítani, akkor feltétlen oszlopvonalba kellett fejlődni.

Ebben az esetben azonban fennállt annak a veszélye, hogy a hátsó gépet elszakítják a köteléktől. És hátsó gép mindaddig van, amíg a századparancsnok egyedül nem marad.

A védelmi alakzatot osztályon belül külön-külön századonként kellett kialakítani.

Közben folyt a rádiósok gyakorlati oktatása is. Először meg kellett tanulnunk az ellenfél különböző géptípusainak képekről való felismerését, azok műszaki adatait, mint pl. fordulékonyság, sebesség repülési időtartam, stb.

Utána különböző nagyságú repülőgép sziluettek alapján a gép tőlünk való távolságának meghatározását sajátítottuk el. Végül lőgyakorlatokat hajtottunk végre "orrvérzésig".

Kialakítottak a földön egy imitált rádiós kabint, igazi géppuskával. Minden úgy volt elhelyezve, mint a repülőgépen, azzal a különbséggel, hogy ejtőernyő nélkül is be tudtunk ülni az ülésbe. A gépben az ejtőernyő egyúttal ülőpáma is volt. A géppuskahevedereket úgy fűzték be, hogy minden 11-ik töltény ki volt véve, ami azt eredményezte, hogy a géppuska minden tizedik lövés után elakadt. Ennyit lőhetett ki a növendék egy célra. A lőlapon valamilyen ellenséges géptípus valamilyen irányba repülő, vagy rácsapó sziluettje volt. A kép nagysága alapján meg kellett határozni a távolságot, sebességet és az előretartást, ismételni a géppuskával és lőni elakadásig. A lőlapra ráírták a növendék nevét, a gyakorlat számát és újabb lőlapot helyeztek ki a soron követ-kező növendék részére. Persze tíz lövésből jó, ha egykét találat volt, mert a géppuskának nagyobb a szórása, mint a kézifegyvereknek.

Párosunk kialakulása.

Egyik alkalommal engedélyt kaptam a repülőtéren, hogy fogászati kezelésre menjek be Kijev városába. A repülők fogait mindig soron kívül kezelték, mert a legkisebb hiba is jelentkezett már kb. 2000 m magasságban. Városból visszafelé menet a Vörös Egyetemmel szembeni parkban két munkásruhás férfival találkoztam. Már messziről láttam, hogy nagyon barátságosan néznek rám és amikor melléjük értem, magyarul rámköszöntek : "Jónapot szakaszvezető úr !" Én is barátságosan üdvözöltem őket, de amikor megkérdeztem, hogy kerültek ide és milyen az élet itt, akkor nagyon hamar faképnél hagytak.

Mikor visszaértem a reptérre, a lövészetnek már vége volt és a hajózók kisebb csoportokba verődve beszélgettek. Valami furcsa izgalom vibrált a levegőben. Éppen azon gondolkoztam melyik

75

A szerző (jobbról) és pilótája, Pénzes Gyula őrmester. (A szerző gyűjteményéből.)

csoporthoz csatlakozzam, amikor észrevettem, hogy Pénzes Gyula ott sündörög körülöttem. Olyan ábrázatot vágott, mintha elcsábította volna a barátnőmet és most nehezére esik neki azt velem közölni. Végül, nagy körülményesen elkezdte magyarázni: Korosy százados úr megkérte arra, hogy — mivel 6 ismeri legjobban a pilótákat is, meg a rádiósokat is — ossza be a gépszemélyzeteket, mert holnap megkezdődnek a teljes személyzettel való gyakorló repülések. Egy kikötése volt: az 6 rádiósa Tamás Imre törzsőrmester legyen. Pénzes el is készítette a beosztást azzal, hogy akik mással akarnak repülni, azok közös megegyezéssel cserélhetnek. Majd hozzátette : ne haragudjak, de engem már Börgöndről is ismert, tudja hogy a tanfolyamot milyen jó eredménnyel végeztem, a gyakorlórepüléseken is jól megértettük egymást és az itteni lövészeti eredményeimet is figyelemmel kísérte. Neki sem mindegy, hogy ki ül a háta mögött és volt olyan önző, hogy engem saját magához osztott be. Igaz ugyan, hogy a cserék már lezajlottak, de azért beszéljek azzal, akivel legjobban szeretnék repülni.

— "Tudod mit ?" — feleltem — "Nekem sem mindegy, hogy ki ül előttem, nem beszélek senkivel, mert veled repülök legszívesebben !"

Ebben maradtunk. A későbbiekben gépet lehetett — és sokszor kellett is — cserélni, de a személyzetnek úgy össze kellett forrni,