Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Tass Károly: A "Derventai Oroszlán" igaz története
Derventa városka fekvését mutatom a térképen. Bakói: Varjas szakaszvezető, Kovács hadnagy, Tass karpaszományos szakaszvezető. (Szerző gyűjteményéből.) az bizony 270 fokot mutatott ! Na, ennek is pont most kellett megkergülnie, vagy talán Vác és Komárom közé keveredtem ? Mindenesetre beállók déli kurzusra, amíg valami támpontot nem találok. Teljesen ismeretlen a táj, sehol semmi, ami tájékoztatna. Nemcsak a percek, de még a másodpercek is rohannak ilyenkor.. . . Végre kezd a felhöalap emelkedni, sőt szakadozni is. Talán magasabbról nagyobb terepet tudok átlátni és emelkedni kezdek. Mereven figyelem a terepet, mert már hollétem feletti bizonytalanságom idegesít. Egyszerre egy foszforcsík húz el felettem, majd néhány becsa-pódás a bal szárnyamon ! Kiver a hideg verejték. Most én kezdem rúgni és tépni Varjas szerencsétlen gépét. Átvágok egy éles jobb fordulóba, de ott is két Mustang ül. Körül vagyok zárva ! Kiugrani ? . . . marhaság ! Szitává lőnének, mielőtt földet érek. Na hát, ha már úgyis mindegy, haljunk meg szépen ! . . . Behúzom a botkormányt sötétedésig és úgyszólván vakon, mindennel tüzelek. Szinte már vártam a halálos találatot, de ahelyett kabinom megtelik valami fojtogató gázzal. Nem bírom a fuldoklást, vakon tapogatom ki a kabinkioldó kart, amit megrántok. Azonban ahelyett, hogy az elrepült volna, megcsavarodott és úgy fejbevágott, hogy elvesztettem az eszméletemet. Ez nem tarthatott sokáig, mert amint kezdtem felocsúdni, félig kint voltam a gépből. Annyit láttam csak, hogy hihetetlen gyorsasággal nőnek a fák. A motorból lángnyelvek csapdostak ki és nagyon erőtlennek éreztem magam. Talán nem is én, hanem életösztönöm dolgozott, amint egyik kezemet behúztam és kioldottam a bekötő hevedereket. Mint egy pelyhet, úgy szippantott ki a légáram. Hanyatt bukfenceztem, mikor megrántottam ejtőernyőm nyitófogantyúját. Bizony nagyon közel volt a föld, amikor egy hosszú Ssssshhh-el kifutott ernyőm lábaim között. Úgy éreztem, hogy mindkét lábam leszakadt, amint — lábikráimnál fogva — felrántottak a hevederek, de abban a pillanatban egy hatalmas PUFF és többre nem emlékszem. Ezzel a Cessna 182-es géppel repülök mint taxipilóta egy fiatal barátom részére, de már nem sokáig, hiszen hetvenen felül vagyok én is. (Szerző gyűjteményéből.) Ki tudja mennyi idő múlva, először hallásom kezdett reagálni valami szláv szavakra. Szemem csukva volt még, de agyam lassan kezdett működni ! Még élek ! — de hirtelenjében nem emlékeztem semmire, ami velem történt. Egy régi eszme lépett belsőmben előtérbe a szláv szavak hallatára : hat a tárban, egy a csőben. Pisztolyom mindig így állt készen arra az esetre, ha már megszállt területen kell kényszerleszállnom, vagy kiugranom. Amennyiben orosz kézre kerülnék, előbb végeznék magammal, mintsem hagynám magam agyonkínozni, aztán úgyis végeznének velem. Ez cikázott át elmémen és egy hirtelen mozdulattal pisztolyom irányába kaptam. Kezem viszont csak meztelen csípőmet markolta meg. Ijedten nyitottam ki szemeimet, melyek egy kajánul vigyorgó sötét szempárral találkoztak. Erre — mintha egy jeladásra — valaki nyakamnál fogva elkezdett húzni. Mikor odakaptam, egy kötelet éreztem nyakamra tekerve. Talán először éreztem életemben igazi halálfélelmet. Szörnyű érzés volt, amint kövek, gallyak tépdesték meztelenre vetkőztetett testemet. Aztán lassan ülő helyzetbe kerültem, majd kinyúltam, mint valami béka. Szemem előtt színes karikák cikáztak, majd valami sötét semmibe kezdtem zuhanni... Mindazt, ami ezek után történt, nekem is úgy mesélték el egy pár nap múlva egy derventai patikában. 72
