Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

In Memoriam

Gaál Gyula : Egy önálló vadászszázad életéből Az 5/1 vadászosztály parancsnokság beosztásában lévő 1/1 és 5/2 századok 1942. december és 1943. augusztus vége közötti működését a Magyar Szárnyak előző számaiban ismertettük. (1) Az időközben tudomásunkra jutott további adalékok azt tanú­sítják, hogy a tavalyi számban felhasznált információk lényegé­ben hiteles adatokon alapulnak, — bár a leírásban tárgyalt ese­mények további vizsgálatra, kiegészítésre szorulnak. Az eredmé­nyeket illetőleg, a légigyőzelmek száma mindössze hárommal tér el egy újabb forrás adataitól. (2) Az osztály parancsnokságnak és az 1/1 századnak az 5/2 századtól gyakorlatban való elválására pontos időpontunk nincsen, de gyanítjuk, hogy augusztus végén történt. Bizonyosnak tekinthetjük azonban, hogy formailag az 5/2 század még mindig az osztályhoz tartozott (talán november 22-ig), amikor az osztály törzse és az 1/1 század bevonult ma­gyarországi állomáshelyére. (3) Heppes őrnagy osztályparancsnok utoljára november 18-án látogatta meg az 5/2 századot. Tehát va­lószínű, hogy az egység november második felében vehette fel az 5/2 önálló vadászszázad nevet, bár a körülmények nem tisztázot­tak. Ugyanis már október 5-től a 2. repülődandárt 102. repülő­­dandárrá keresztelték és mindegyik hadműveleti területen tartóz­kodó repülő egység a dandár alárendeltségébe került. Ekkor a dandárparancsnokság Zsitomírban székelt, majd november elején Lembergbe (Lvov) települt. (4) Lehetséges, hogy a számozáscse­rével a repülő alakulatok mindegyike hadműveleti területen az új számot használta és v. Horváth Gyula százados egységének a ne­ve is 102. önálló vadászszázadra változott. (5) A Kharkovból való kivonás után a század folytatta bevetéseit, először Poltaváról, majd Kievből, néha környékbeli repülőterekre kihelyezve. (6) A korabeli számítások szerint az osztály 1943. szeptember 5-én aratta 50-ik légigyőzelmét. (7) Ez egyben Tóth Lajos (Drumi) hadnagy első sikere is volt. Ez alkalommal Tóth és Tanács Sándor tizedes német zuhanóbombázó­kat kísértek Zenkov térségében. Alacsonyan re­pülő szovjet gépeket észlelve, a kíséret német géppárja azonnal leborított. A magyarok követték őket, de Tóth elvesztette kísérőjét. Gépét a zuha­násból kivéve, egy Lag-5-össel került pár perces fordulóharcba, majd midőn ellenfele északi irány­ba igyekezett leválni, utána vetette magát. Az ül­dözött kénytelen volt szembefordulni, de rövid fordulózás után találatot kapott, egy tisztásra zu­hant és azonnal lángralobbant. Egy rádió figye­­lőörs végignézte a légiharcot és jelentette a légi­győzelmet. Közben Tanács csatlakozott a néme­tekhez és biztosította őket hazatértükig. (8) Az 50-ik légigyőzelem méltatása során Heppes őr­nagy megelégedését fejezte ki és hangsúlyozta, hogy az 1942. decemberben felállított osztály lé­­gigyőzelmeinek zöme az utóbbi három hónapra esett; de addig is, nem kevesebb önfeláldozást kí­vánó feladatokat végzett az 1/1 század a ritkán előforduló légiharcok idején. (9) Igaz — mondot­ta —, hogy a németek által elért magas telje­sítmények mellett az 50 lelövés mérsékeltnek lát­szik, de a magyar egység szerényebb anyagi körül­mények között, kevesebb géppel, előzetes tapaszta­latok nélkül, többszörös túlerővel szemben vere­­kedte ki ezt az eredményt, ami mindegyik — hajó­zó és földi — beosztott közös erőfeszítésének eredménye. Másnap újabb sikert könyvelt el a század. Ekkor Kőhalmy Já­nos főhadnagyot és Molnár László hadnagyot vetették harcba a Novaja Vodolaga térségben megjelent 38 gépből álló kötelék le­küzdésére. Az Iljushin Il-2-eseket maguk alatt elengedve, a kísé­rő vadászokra csaptak. Hosszas fordulózás és tüzelés után Kőhal­my csővégre kapott egyet, ami csúszófordulóval eltűnt alatta. Ekkor azonnal a gyűrű alakzatban egymás mögött repülő ür­eseket támadta meg. Azonban megjelentek a szovjet vadászok is, akik elől Kőhalmy zuhanással tért ki, majd újra felhúzott és alulról vette tűz alá a kiszemelt csatarepülőt. Láng csapott ki be­lőle, darabok váltak le, de a Yak-l-esek már ismét mögötte vol­tak, lövéseik Kőhalmy gépének bal szárnyát lyukasztgatták. A többszörös túlerő ellen percek óta küzdő két magyar ekkor jobb­nak látta kiválni a légiharcból. A földi rádió mindkét lelövést je­lentette. Ezúttal nem szegődött Molnár hadnagy mellé a hadisze­rencse, legalábbis nem úgy, ahogy szerette volna. Sikerült fordu­lóharcban lelőnie egy Yak-l-est, látta becsapódását az erdőbe, de tanú hiányában ezt nem igazolták. (10) Az ezt követő húsz napról egyelőre adatok nem állnak rendel­kezésre, de egy szeptember 25-én történt esemény megindította Debrődy hadnagy lelövetéseinek kalandos, de főként szerencsés sorozatát. E nap reggelén Debrődy és Kovács Pál őrmester emel­kedett a levegőbe német gépek kíséretére, amik azonban nem je­lentek meg a megadott helyen a megadott időben. A két Mes­­serschmitt Bf.l09-es a felhőalaphoz simulva körözött pár percig, amikor Debrődy hat mozgó pontot vett észre a keleti látóhatáron. A közeledő gépek közül kettő eltűnt a vastag ködben, a többi folytatta útját. A magyar géppámak sikerült megközelíteni őket, de a szovjet pilóták is érezhették a veszélyt, mert amikor Debrő­dy beült a jobboldali mögé, a Yak-9-esek zuhanásba kezdtek. Uzin, 1943. november. Magyarossy altábornagy szemléje. Balról: Heppes Aladár őrnagy, Horváth Gyula százados, Magyarossy Sándor altábornagy, Kálmán Elemér főhadnagy, Pávay-Vajna György és Debrődy György hadnagyok. (Szerző gyűjteményéből.) 54

Next

/
Thumbnails
Contents