Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Csapó Béla - Kovács József - Fontos Sándor - Csorba Ferenc: A m. kir. 102/2 honvéd gyorsbombázó század megalakulása és működése

rancsnoksága alatt Fertőszentmiklóson nyert elszállásolást. Az osztályparancsnokság Röjtökmuzsajon állomásozott. Mindhárom körlet mintegy hat-nyolc km-nyi távolságra volt a repülőtértől. Ez a körülmény bizony rossz időjárásban nagy hátrányt jelentett, mivel a repülőtér nehezen volt megközelíthető.

1944. december 21-én — tehát mintegy kéthetes bevetési szünet után — kaptuk Lesvárról az első bombázási feladatot: a Dunától északra, Balassagyarmat felöl előnyomuló szovjet csapatösszevonások képezték a célt. Több napon át tartó bevetések után ismét szünet következett. Január első felében az Alföldön Gál, Ócsa térségében, majd Érsekújvár, Zsámbék környékén lévő célok ellen hajtottunk végre bombatámadásokat.

Már említettük, hogy a lesvári repülőtevékenységet a kedvezőtlen időjárás erősen befolyásolta. Alacsony felhőzet, hóvihar akadályozták a működést. Még a repülőteret is alig tudtuk gyalog megközelíteni. Amikor végre a havat sikerült eltakarítani, a hóolvadás bénította meg az üzemeltetést. Az összeköttetés fenntartása érdekében a hiradórészleg távbeszélővonalat épített ki a repülőtér, a századparancsnokok és az osztályparancsnokság között. A közelben elhelyezett román hadifoglyok (hadifogoly tisztek) a repülőtéren hóeltakarítást végeztek német őrizet mellett. Itt már mi is gondoltunk arra, hogy esetleg ugyan az a sors vár ránk is rövidesen. Bevetési feladat lett volna bőven. A németek Budapest felszabadítására indítottak páncélos erőkkel egy nagy támadást 1945. január 9-én. Ebben a támadásban — ismereteink szerint — a Szent László hadosztály is részt vett. A támadást a gyorsbombázó osztály 24 db. Me.210-es géppel támogatta napokon át, amíg az időjárás megengedte. Hetekig tartó rossz időjárás miatt csak január 22-én került ismét bevetésre az osztály, s annak kötelékében századunk is. Feladat : bekerített szovjet csapatok bombázása Polgári térségében.

Január 25-e és február 20-a között — a kedveződen időjárási viszonyok miatt — csupán csak mozdonyvadászatot hajtottunk végre.

Nemcsak az időjárás, hanem az üzemanyaghiány is korlátozta a repülési lehetőségeket. Például 1945. március 23-án a Tatabánya térségében gyülekező harckocsik elleni támadást már csak fél üzemanyagtöltéssel hajtottuk végre. Ez a bevetés lényegében osztálykötelékben az utolsónak számított.

A lesvári tartózkodás alatt a hadtáp biztosította ellátásunkat, mely egyhangúnak és kevésnek bizonyult. Különösen a gyerekek ellátása okozott gondot. Pl. Kővári Árpád főhadnagy műszaki tiszt kétéves és féléves gyermekeiről kellett gondoskodjék. A kereskedelmi hajlammal megáldott Döme Béla felvételező engedélyt kapott arra, hogy a fél Dunántúlt bejárja egészen Kaposvárig. Legálisan vásárolt nagymennyiségű dohányt és cigarettát, ami később fontos "valutának" bizonyult. A hentesek dohányért, sóért kolbászt, szalonnát adtak, a gazdák tejet, gyümölcsöt, lisztet. Még december közepén — főleg a gyermekes családok — élelmezésének kiegészítésére egy másik tehergépkocsival alma- és gyümölcsbeszerzésre indultunk. Nagyatádon századtársunk, Matán Géza hadapródőrmester szüleinek egy nagyon szépen kezelt nagy gyümölcsöse volt. Géza családja szeretettel fogadott bennünket. A kéttonnás tehergépkocsit színükig megraktuk almával és más gyümölccsel, amiért a háziak semmit sem fogadtak el tőlünk cserébe : a gyülmölcsöt alakulatunknak ajándékba adták. Ilyen előzmények után ünnepeltük meg Karácsonyt.

Az ünnepi előkészületek közben a kastélyban megtudtuk, hogy a még Várpalotán a századtól elhelyezett reptérbiztosító alakulat bajtársai a közelben tartózkodnak — ki sebesülten, ki pihenőben. Meghívtuk őket, hogy ünnepeljenek velünk. A súlyos harcok után jól esett nekik vendéglátásunk.

Pusztacsaládon komoly társadalmi élet folyt. Az eddig menyasszonyként alakulatunkkal menekülők örök hűséget esküdtek párjuknak, s most már férjeikkel mentek tovább. Vályi főhadnagy és Fontos zászlós esküvői tanúja Kovács hadnagy volt.

A század szállítási kapacitása nem bírta el a nem közvetlen családtagok továbbszállítását. így több baráttól, barátnőtől, kísérőtől kellett megválnunk.

1945. január 1-én az Iván községben állomásozó német repülő alakulatok parancsnoka a magyar repülőtiszteket újévi ebédre hívta meg. Ezen egy őrnagy rövid lelkesítő beszédet mondott, beszélt a németek feltétlen győzelméről, V-l, V-2 és egyéb titkos fegyverekről és azok bevetéséről. A vendégeskedés nagyon hűvös hangulatban folyt le.

Elérkezett március vége. A széttagolt elszállásolás meglazította a fegyelmet. Még 1944. december hó végén В odó Pál századost Tömör László százados váltotta le a századparancsnoki beosztásban, Szabó Máron főhadnagy műszaki tisztet pedig Kővári Árpád főhadnagy. A leváltás okát abban láttuk, hogy Bodó és Szabó a nyilasokra valami nem hízelgő megjegyzést tettek.

1945. március 28-án a még meglévő üzemképes Me.210-es gépeket át kellett repülni Pamdorf repülőterére, Eisenstadt (Kismarton) közelében. Századunk földi részének és a családtagoknak az áttelepítése igen rossz hangulatban folyt le. Amidőn Sopront elhagyva a magyar határt átléptük, a németek fegyvereink letételét követelték. Sikerült néhány puskát és több pisztolyt tovább vinni. Szerencsésen megérkeztünk Pamdorfba, ahol egyik bajtársunk felesége megbetegedett és meghalt.

Pamdorf után már visszavonulásról nem is beszélhetünk. Rendelkezés szerint kijelölt telephelyünk a Linz-től északnyugatra fekvő Rohrbach kisváros volt. Áz odavezető úton alakulatunk szétszóródott: egy-egy német katonai oszlop erőszakkal besorolt és szétszakított bennünket. A 390 km-es utat Wiener-Neustadt- Leobersdorf-Hainfeld-Traisen-Skt Pölten-Melk-Linz-Ottensheim vonalon tettük meg Rohrbach-ig. Néhány nap múlva itt találkoztak a megfogyatkozott század tagjai Tömör századossal, ö is zavaros, ellentmondásos utasításokat kapott, de sikerült elintéznie, hogy egy hétre az ottmaradók élelmezése biztosítva legyen.

(Csorba : Sankt Pöltenig vittek bennünket autóval. Ott Nagy Dezső főhadnaggyal és feleségével felmentünk a hegyekbe. Velünk volt még Lévai József szakaszvezető és Pólyák András szakaszvezető. Hármasban felmentünk egy farmra élelmiszert szerezni Két hétig egy padláson húztuk meg magunkat, és amikor a front átvonult rajtunk, vezetésemmel elindultunk gyalog hazafelé. Sopronban egy Oroszországba induló — mindenféle gyári géppel megrakott — tehervonatra kapaszkodtunk fel. Május elsején érkeztem Kecskemétre. Nagy szónoklatok voltak a főtéren.)

Május elején az amerikai csapatok fogságába estünk olyan "halkan", hogy alig vettük észre. Szabad mozgásunk nem volt korlátozva, élelmiszerjegyeket kaptunk a német közigazgatástól. Persze a kiutalt élelem nem volt elegendő, ezért sokan munkát vállaltak és így javították fel az ellátást.

Tömör László százados búcsúzáskor lelkünkre kötötte, hogy a háború után mindenki hazafias kötelességének tartsa a hazajutást, mert otthon nagy szükség lesz minden magyar lélekre. Május 8- tól kevés embernek volt más gondolata, mint a Haza és a hazajutás. Ez az út azonban bizonytalan volt és rögös. A Dunától északra fekvő területeket amerikaiak szállták meg, de hamaraosan ezt a területet átvette a szovjet hadsereg. A Dunától délre eső területeket továbbra is az Egyesült Államok hadserege tartotta megszállva. Az itt tartózkodók talán később jutottak haza, viszont nem estek szovjet hadifogságba.

Azok a magyarok, akik a hazatérésben nem látták jövőjüket biztosítva, a nyugati zónába távoztak és a világ különböző tájain próbáltak gyökeret verni. Éltesse az Isten őket is erőben-egészségben ! A Magyar Szárnyak bizonyságot szolgáltat arra, hogy a Hazától való távolság nem homályosítja el a távollévők magyarságát. Velünk élnek együtt, együvé tartozunk, mert magyarok vagyunk.

38