Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Lakos Imre: Hogyan fejeztem be katonai repülő pályafutásomat
hadifogoly angol pilóták lopott német gépekkel mene-külnek. Az örsparancsnok telefonon felhívta Waidhofen-i központjukat és jelentette a valós helyzetet. Közölték vele, hogy földi részlegünk éppen ott tartózkodik. Mi is beszéltünk századparancsnokunkkal, aki ^zt az utasítást adta, hogy csak egy gép repüljön át Zeltweg-be. Értesítse az oda már (FW.58-asok-kal) beérkezett Kun Emil főhadnagyot, hogy újabb intézkedés értelmében Pocking lesz a magyar Légierők alakulatainak gyülekezőhelye. Kunék is, a hírvivő Bücker is és a másik két Bücker is repüljenek át Pockingba. Ezután az örsparancsnok telefonon értesítette azt a gazdát, akinél leszálltunk, hogy várjon az állomáson és szállásoljon el bennünket, valamint gondoskojék ellátásunkról. A visszautat vonaton tettük meg, szakadó esőben. Az utasításnak megfelelően a gazda várt bennünket az állomáson. Vacsora után a szénapajtában álomra hajtottuk a fejünket. Mivel az eső másnap is megállás nélkül szakadt, elstartolásról szó sem lehetett. Nem volt más lehetőségünk, mint a gazda meglehetősen nagy konyhájában, a sarokban álló asztal körül elhelyezkedve beszélgetéssel tölteni az időt. Megegyeztünk abban, ha az idő engedi és elhagyhatjuk a falut, akkor Imre törzsőr-mester repül Zeltweg-be a kapott parancsot végrehajtani, mi pedig átrepülünk Pockingba. Sajnos, az eső napokig változatlan hevességgel zuhogott, így kénytelenek voltunk a gazda és felesége mogorva képét bámulni. Gondolom ők sem örültek ennek a kényszerű vendéglátásnak, hiszen hat embert napokon keresztül ellátni nem kis feladatot jelentett számukra. Mivel az általuk számunkra elkészített élelem a jóllakáshoz kevés, az éhenhaláshoz pedig sok volt, elhatároztuk, hogy valamit teszünk sorsunk jobbrafordítása érdekében. A gazdáéknak volt egy tizenéves kislányuk. Úgy döntöttük, hogy az egyik ejtőernyőt feláldozzuk és szétfejtve oda--------------------------------------adjuk cserébe kiadósabb és jobb élelem fejében. A selymet a kislány stafírungjára, míg a zsinórokat és a hevedert a gazda részére szántuk. Mind a hatan nekiláttunk a munkának. A hevedereket, zsinórokat, selymet külön-külön szétfejtve odaadtuk nekik. Minden öröm, mosoly, vagy hála jele nélkül mordultak egyet. Ez volt a "köszönöm". Egyébként is nagyon szófukar emberek voltak. Napokig egy szót sem szóltak, se egymáshoz, se hozzánk, csak tették dolgukat. De azért az eredmény nem maradt el : ettől kezdve emberhez méltó, bőséges ellátásban volt részünk. így teltek a napok, míg végre április 9-én kiderült az idő. Imre törzsőrmesteer gépét a másik két gépből leszívott benzinnel teljesen feltankoltuk, hiszen neki még nagy távolságot kellett megtennie Zeltweg-ig. Mivel "repülőterünk" olyan kicsi volt, hogy két személlyel képtelenség lett vollna elstartolni arról, a szerelőket útbaindítottuk vonattal Waidhofenbe földi részlegünkhöz, mi pedig elstartoltunk Pocking felé. Egyórás repülés után leszálltunk Raffeldingben. Itt találkoztunk Lévay "Szőr" százados csatarepülőivel és néhány évfolyamtársunkkal is. Baráti beszélgetéssel telt el a nap hátralévő része. Másnap tovább re-pültünk és Pockingban, a parancs szerinti végcélnál 1945. április 10-én befejeződött katonai repülő pályafutásom. A repülőtéren ekkor még egy német éjjelivadász alakulat működött, ezért naponta éjjel-nappal amerikai repülőgépek látogattak meg bennünket. A pockingi repülőtér erdőben elhelyezett kb. 10,000 fős barakktáborból állt és három repülőtérre tagozódott. Az amerikai Mustangok olyan merészek voltak — hiszen elhárítással már nem kellett számolniok —, hogy a barakkok között majdnem földközelben lőtték végig a tábort. A németek fokozatosan kiürítették a repteret, a magyar alakulatok pedig naponta érkeztek be. Ez így ment május 5-ig. Ekkor érkeztek meg az első amerikai egységek. A magyar táborparancsnokság Kesseő vezérőrnagy vezetésével rádión előzőleg már felvette a kapcsolatot az amerikaiakkal, akik csak annyi ideig tartózkodtak a táborban, amíg a fegyverletétel meg nem történt. A már ott tartózkodó magyar alakulatok a nagyhangár előtti betonon szabályos katonai díszszemléhez sorakoztak fel. Megérkezett egy jeep-en az amerikai parancsnok, akinek jelentést adtak be. ö utasított bennünket, hogy vigyük oda a nálunk lévő fegyvereket. Kis idő múlva libasorban haladva a beton közepére dobáltuk fegyvereinket. Az aktus hasonló lehetett a Világos-i fegyverletételhez. Mikor ez megtörtént, az amerikai parancsnok kijelentette, hogy ők tovább vonulnak, nincs emberük arra, hogy bennünket őrizzenek. A magyar parancsnokság szervezze meg a tábor őrzését. A tábor területét senki sem hagyhatja el. Egy amerikai tiszt marad itt csupán összekötőként. Ezzel véget ért az élethivatásként választott katonai repülőtiszti pályafutásom és kezdetét vette a másfél évig tartó hadifogoly életem INNEN — ONNAN A felvétel özv. Szalay Antalné úrasszony ajándéka, s 1936-ban készült a budapesti BBTE sportpályán egyik Akadémiák (I. és П. főcsoport) közti verseny alkalmával. Álló sor : balról az első és második Lévay Győző és Rostoványi Mihály, hetedik Safáry Endre, kilencedik Szalay Antal. Ülő sor, balról az első és második Háry Kálmán és Módos Jenő, jobbszélen Verőczy Imre. Kérem azokat, akik valakit felismernek a fényképen, közöljék velem. Szerkesztő. 230
