Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Kálmán Piroska: Repüléstörténeti múzeum Székesfehérváron?
mérnök őrnagy világviszonylatban is elsőrangú ejtőernyő szabadalmait gyártotta és javította. 1936- tól 1940-ig egy közelfelderítő század állomásozott Sóstón, 1938-tól a felderítő harckiképző iskola. Ezen felül számos iskolának volt ez a repülőtér a bázisa : megfigyelő, híradó-, fegyver- és bomba-, fényképész-, időjelző- és tiszthelyettesképző iskoláknak. 1936-ban ugyancsak itt állomásozott az 1/1 vadászszázad, a későbbi híres Puma alakulat elődje. Parancsnoka Nagy Mihály százados, elsőtisztje Heppes Aladár főhadnagy volt. 1937- től kezdve a börgöndi repülőtéren vadász alakulatok állomásoztak, majd bombázók, zuhanóbombázók és különböző harckiképző iskolák. 1942. május 8-án a Javító Műhely létszáma a következő : hat tiszt, hét tiszthelyettes, 42 fő legénység, hét polgári alkalmazott tisztviselő és 387 fő szerelő- és szakmunkás. 1941-ben megjelentek a német légierő gépei a székesfehérvári repülőtereken. A hadi objektumokat légitámadások csak a német megszállás után érték : 1944. szeptember 19-én a szovjet 5. távolbombázó hadosztály támadta a székesfehérvári vasútállomást. Október 10-én és 20-án amerikai kötelék bombázta Börgöndöt. Október 13-án Székesfehérvárt három hullámban támadta 87 amerikai repülőgép. A bombázások miatt a Javítő Műhelyt még 1944 nyarán a környező helységekbe telepítették ki, ősszel pedig — a frontvonalnak a város felé történő közeledésekor — az ország nyugati részébe szállították. A repülőterek december 22-én az oroszok kezébe kerültek, akik azokat — a Javító Műhellyel együtt — igénybe vették. Az orosz csapatokat 1945. január 18-án kiszorították a városból. A visszatért német-magyar egységek a repülőtereket nem használták, a front közelsége miatt. 1945. március 22-e után a repülőterek erősen leromlott állapotban voltak : azokat lövészárkok szelték keresztül, tankcsapdák és tüzérségi állások voltak ott találhatók. Székesfehérvár a repülők városa, olyannyira, hogy a volt Sóstó-i repülőtér vasútállomásának a neve még ma is a "Repülőtér" nevet viseli, állva az utolsó negyvenöt esztendő névváltoztatási mániáinak viharait. A múlt év őszén bajtársi összejövetelre kaptam meghívót. Itt személyesen találkoztam egy Egyesült Államokban élő repülőtiszttel, aki ott a "MAGYAR SZARNYAK" c. éves kiadvány főszerkesztője. Már hosszabb ideje leveleztünk, de személyesen még nem sikerült találkoznunk. Tudtam, hogy a vesztes háború után a "magyar — repülőtársadalom" a világ minden részébe szétszóródott, de mint egy család igyekszünk egymásról tudni : minden pilótáról, azaz mindenkiről, aki repülő. A háború végén történt Németországban, mikor még a békeszerződést nem írták alá, de fegyverszünet volt. Amerikai megszállás alá került a család. Az amerikaiak kéthetente váltották egymást a megszállt területen. Egy alkalommal amerikai repülők kerültek hozzánk. Egy százados megtudta, hogy mi is repülőtiszti család vagyunk. Bemutatkozott és azt mondta : "Mi repülök a világon egyek vagyunk, Önök a bajtársam családja, és hogy amerikai fogságban van a bajtársam, az arra kötelez minket, hogy családjáról gondoskodjunk." A repülők ugyanis mindenütt "bajtársak" Ezekkel a gondolatokkal utaztam el a találkozóra. A beszélgetés alkalmával tudtam meg, hogy van Amerikában egy "MAGYAR AERO MÚZEUM", de annak anyagát jelenleg dobozolva raktárakban tartják. A múzeumi alapítvány egyik kitétele az, hogy az anyagot Magyarországra kell szállítani, a Hadtörténeti Múzeumba, amikor a megszállók az országot elhagyják. Sok minden másról is szó került, de e fenti mondatok mélyen belém vésődtek. Hazafelé utaztamban eszembe jutott, hogy a "Székesfehérvár c. újságban Farkas Gábor : "SZÉKESFEHÉRVÁR — SÓSTÓI LÉGIBÁZIS" címmel tanulmányokat írt. Tudtam, hogy a repülés bölcsője Székesfehérvár város. Miért kerüljön ez az anyag egy budapesti túlzsúfolt, anyagi nehézségekkel küzdő múzeum kis sarkába, netán raktárába? Miért ne adhatna otthont ez a város a MAGYAR REPÜLÉS történeti anyagának ? Magamban hordtam e gondolatokat, és a várost járva, már a múzeum helyét is kinéztem. Egyszer azonban valakinek elképzelése-met elmondtam : helyeselt, bíztatott. Továbbléptem. A Polgármesteri Hivatal a város nevében maximálisan támogatta a tervemet és hasonló meglepetés ért a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága részéről is. Megvan tehát a lehetőség, megvan az akarat, és mégis úgy érzem, egy mély tengerben álmaimmal egyedül küzdők a hullámok ellen. Ha az "AERO MUZEUM" alapítvány kuratóriuma máskén! döntene és nem értene egyet a felajánlott városi lehetőséggel, én úgy érzem, hogy a "REPÜLÖTÁRSADALOM' van olyan erős, hogy az itthoni emlékek begyűjtésével a hazai "veteránok” segítségével meg lehet itt Székesfehérvárott nyitni a MAGYAR REPÜLÉSTÖRTÉNETI MÚZEUM-ot. Mellette szól nemcsak a Sóstói légibázis múltja, de a város ezeréves története, fekvése, jó közlekedési lehetősége is. Meggyőződésem, hogy a székesfehérvári elhelyezés esetén a látogatottság nagyobb lenne, mint bármely más múzeumban. Remélem, hogy e sorok elindítják a bajtársi érzést, múltunk, jelenünk és jövőnk érdekében. Kálmán Piroska Megjelent a "Székesfehérvár" c. újságban. INNEN ONNAN Látogatók Bánhidi Tóni bácsinál budaörsi magányában. В ától: Takátsy Tibor, Nyemetz Pál, Tóni bácsi, Pirithy Mátyás, Thorotzkai Péter. (Fehér Endre gyűjteményéből.) 217
