Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Balogh István: Önkéntes évem emlékei
hónom alá csaptam a két ellenséget, a kardot és a cúgos cipót, s zokniban, újjáéledve érkeztem vissza a reptérre. Mondanom sem kell milyen derültséget váltott ki megjelenésem a baráti körben. Történt Szegeden és Algyön az Úr 1931-ik esztendejében. Szép volt, jó volt, igaz is volt, talán . . . Végül pár szót a későbbiekről. Orosz fronton nem voltam, légiharcokban nem vettem részt, mivel a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap (HMNRA) szombathelyi, majd győri, végül debreceni kiképző keretének voltam vezetője. Megbízásom a repülő előképzésre szólt. így is sokszor előfordult, hogy míg növendékemmel a levegőben voltam, ellenséges kötelékek húztak el fejünk felett. A félelmet átéltem Győr, Szombathely, Debrecen bombázása alkalmával szabadban vagy gyenge óvóhelyen feleségemmel és kislányommal együtt, aki ma már nagymama. Együtt vártuk a végét, vagy a légi veszély elmúlását, felsóhajtva: A szerző újkeletű fényképe, Judit leányával és dédunokájával. (Szerző gyűjteményéből.) "Hála Istennek, megúsztuk a mai napot." 1944 vége felé, mikor a HMNRA beolvadt a Légierők kötelékébe, a Közlekedési Kormánybiztosság repülő futárszakaszának lettem a parancsnoka Csepregen. Feladatom személyek és posta szállítása lett volna a meg nem szállt területen, de az orosz olyan gyorsan közeledett, hogy alkalmazásra nem került sor. Az oroszok már Sárváron voltak, mikor éjfélkor indultam csapatommal Kőszegen keresztül Ausztriába és veszélyes, kalandos út után Innsbruckban kötöttünk ki, ahol a németek leszereltek bennünket. A fegyvereken kívül elvették a tehergépkocsikat és motorkerékpárokat is. Mikor kicsit rendeződött a helyzet, katonáim hazamentek, csak én maradtam két pilótámmal. Amikor az amerikaiak átadták Tirolt a franciáknak, elmentem a reptérre és jelentkeztem a reptér francia parancsnokánál. Elmondtam, hogy magyar vagyok és re‘f I« 1 Äfcл Л < '' , £/^ly\A9JV\AJ сЛЛАЪ caXj&ScL •lUa/OI pülő kiképzéssel foglakoztam, így felajánlom szolgálataimat a francia hadseregnek. Válasza ez volt: — Hogy képzeli ezt maga, mikor Franciaország és Magyarország ellenséges viszonyban voltak ? Igyekeztem felvilágosítani, hogy állítása nem egészen úgy van, különben is, a háborúnak vége. Kezével elbocsátó mozdulatot tett. Már az ajtónál voltam, amikor visszahívott és azt mondta, adjam meg a címemet. Pár nap múlva behívtak a reptérre, ahol különböző szolgálatokat teljesítettem, majd — miután tűrhetően beszéltem franciául — repülést oktattam. Végül az ПШ segítségével családommal együtt Argentínába érkeztem 1949. március 20-án. Gondoltam, hogy elmondom ezeket az élményeimet, mert ezek is hozzátartoznak a magyar királyi honvéd Légierők történetéhez. Buenos Aires, 1991 február. AJ •• Megtaláltam Háry "Tatának" egy névjegyét, saját keze írásával, melyben — már nem emlékszem kitől és honnan — egy motorkerékpár elhozására kért meg. Ez nekem egy kedves emlék, mivel megkülönböztetett katonája voltam. 212 vitéz HÁRY LÁSZLÓ
