Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Emlékezzünk
Щ уШШ & ;л *fW»$ pg§g w$ I f i I ^| :‘:§|i i? f. $ J| 'ШШII. I /IIIJ 111Ш KMI^IÜÍÍÍ ¥ÉÜ к Úü^ÉfÁ- X* -i‘: Az 1990-es MSZ "Levelek a szerkesztőhöz” rovatában olvastam a hősi halált halt Hoy Tibor testvérhuga által írt sorokat szeretett bátyjáról. A levél elolvasása adta azt a gondolatot és vágyat, hogy többet is megtudjak erről a fiatal repülőről. Kora tavasszal, előzetes levélváltás után meglátogattam Győrben a Hoy családot a Széchenyi tér sarkán álló emeletes házukban, ahol több generáció él együtt. Előre tudtam leveleikből, hogy kedvesen fognak fogadni, de ilyen barátságos — túlzás nélkül mondhatom —, testvéri fogadtatásra, mint amiben részem volt, nem számítottam. No, Jóska — mondtam magamnak — most itt a kínálkozó alkalom, hogy olyan dolgokat megtudj, amiket még Tibor volt bajtársai sem tudtak talán. Ezt azért jegyzem meg, mert Hoy Tiborról sehol — beleértve a hadtörténeti munkákat is — nem olvastam többet, mint hogy többedmagával 1944. november 5-én a túlerőben lévő ellenséggel vívott légiharcban hősi halált halt. Tibor húga, Edit asszony kezdett el érdeklődésemre beszélni igen szeretett bátyja dolgairól, majd Tibor Édesanyja folytatta az eddig negyven esztendőn keresztül magukbafojtott történeteket, melyek szinte gejzírként törtek fel. Mély meghatottságot éreztem, amikor a végtelenül kedves, 90-ik életévét taposó Édesanya kezembe adta azt a bőr levéltárcát, ami forrón szeretett egyetlen fiáé volt. A tárcát Tibor hősi halála után bajtársai adták át a családnak. Míg a tárcát nézegettem, szerencsésnek tartottam magam, hogy éppen Tibor Édesanyja beszélt s nekem nem kellett megszólalnom, mert nem is tudtam volna : nem jött volna ki szó az ajkamon a meghatottságtól. A levéltárca, melynek tartalma — régi 100, 20 és tízpengősök, hivatalos átvételi nyugták, stb. — közel fél évszázada érintetlenül fekszik benne, mint relikvia az Édesanya szobájában van éltévé, Tibor 20cm x 30 cm-es fényképe pedig az ágya felett függ. Húga is sok, Tibor által írt, egy kissé megsárgult levelet őriz egy írómappában. A finom ebéd elfogyasztása után megkértem Edit asszonyt: legyen kedves és kísérjen el bátyja sírjához. Szívesen tett eleget kérésemnek és az általunk vitt virágot és nemzetiszínű szalaggal átkötött szerény koszorút elhelyeztük a családi síron. Tibor Édesanyjától megtudtam azt is, hogy Tibor a repülésért hagyta ott az iskolapadot. Már 1944 augusztusában megsebesült egyszer és teljes felgyúgyulását be sem várva sietett vissza alakulatához, mert úgy érezte, ez a kötelessége Hazájával és bajtársaival szemben. A Hoy családnál tett látogatásom folytatásaképpen május 2-án leutaztam Nemesvidre, ahol Tibor gépe a légiharc után földeiért. Ezt a látogatásomat is előre leleveleztem az ottani polgármesterrel, Árvái Tibor úrral, aki mindent megtett annak érdekében, hogy kutatásomban segítségemre legyen. Találkozót hozott össze azokkal az idősebb emberekkel, akik emlékeztek erre a szomorú esetre, ezen felül rendelkezésünkre bocsátott egy kis gépkocsit is, amivel kimentünk a terepre, ö is velünk tartott. Megmutatták a földetérés színhelyét, melyről több felvételt készítettem. Egyik kísérőnk, Táncos Gyula úr, látta is a légiharcot és mindenre jól emlékezett. Elmondta pontosan mit és hogy látott: "ősz volt ugyan már, de aznap derült, napos volt az idő, jó látási viszonyokkal. A mezőn dolgoztam és láttam, hogy egy nagy amerikai repülőkötelék húz el fölöttünk déli irányban. Azt is láttam, hogy magyar vadászgépek folyamatosan támadják a bombázókat, s megfigyeltem amint az egyik magyar vadász egy a köteléktől kissé lelmaradt négymotoros bombázót többször támad és állandóan lövi. Már rojtosra lőtte kérem a farkát, de az még mindig repült ! Sajnos, utolsó rácsapását nem tudta befejezni, mert valahonnan a magasból egy "kéttörzsű" került a háta mögé és hosszasan lőtte. A magyar pilóta biztosan lövést kaphatott, mert hirtelen zuhanni kezdett. Még annyi ereje volt, hogy gépét felhúzza és ne függőlegesen zuhanjon a földbe. Bizonyára ki akarta venni gépét a zuhanásból — és ki is vette —, mert igen lapos szögben, elébb lenyírta az útjában álló fiatal akácsort úgy félmagasságban, majd a földúttól 10-15 m-re és a nemesvidi temetőtől úgy 300-400 m-re a földhöz csapódott. A gép előbb túrta a földet, majd megállt és igen rövid idő múlva felrobbant. A gép mögött az akácsorban állt — és még ma is áll — egy öregebb akácfa. Ennek a törzse és ágai fogták fel a pilótából megmaradt testrészeket, amelyek mellett találtak egy kis, kézzel kötött pulloverfoszlányt is. Ezt is betették a koporsóba. A pullovert Tibor Édesanyja kötötte neki ajándékul az előző év karácsonyára. Ez a darab az exhumáláskor játszott fontos szerepet, mert ezt ismerte fel az Édesanya és ez volt a bizonyítéka annak, hogy Tibor ült a gépben. Nemesviden temették el a temető kicsiny kápolnája mellett 1944 noovember elején." Eddig Táncos Gyula úr visszaemlékezése. A család innen exhumáltatta Tibor földi maradványait 1946 nyarán és a győri temetőben lévő családi sírboltban helyezte el azokat örök nyugalomra. Gondolkoztam Táncos úr előadásán, amiből arra is lehet következtetni, hogy Tibornak esetleg sikerült elhagynia a gépet miután az megállt a kényszerleszállás után, s a robbanás olthatta ki fiatal életét, miközben 6 igyekezett a géptől minél messzebbre jutni. Erre mutat az a tény, hogy testrészeit a gép mögött lévő akácfa fogta fel. Ki tudja ? - - -20 Tomcsányi József A hősi halált halt Hoy Tibor m. kir. honvéd repülő szakaszvezető sírja a győri temetőben. (Tomcsányi József felvétele,)
