Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Gáspárfalvy József: Egy vadászpilóta fogságbaesése
Gáspárfalvy József : Egy vadászpilóta fogságbaesése (Posztumusz) 1945. április 3-a. Bécstől 30 km-re, Tulln repülőterén bevetésre várunk. A veszprémi vadászrepülő ezred Messerschmitt gépei már régóta csak annyi benzint kaptak, hogy a másik repülőtérre átrepülhessenek. Szombathelyt, Grosspetersdorfot, Bécsújhelyi és Tullnt egyaránt villogó üzemenyagórával értük el. Ma reggel azonban minden gép tankját feltöltötték. Gépeink körül a gyepen heverészünk. A mellettünk húzódó országúton kis csoport közeledik. Egyszeresek ismerős arcot pillantok meg közöttük: Pitti Dezsőit Tibor barátom, akivel az elemi iskolától az érettségiig — 12 éven át — voltunk osztálytársak. Odafutok hozzá. Elmondja, hogy egyetemista társaival menekülnek a "testvérek" elől. Megöleljük egymást és indulnak is tovább, mert én nem időzhetek. (Évek múlva tudtam meg, hogy Olaszország után, Ausztráliában kötött ki és a Darwin-i repülőgépgyárban lett tervező mérnök.) Orosz Attilával — aki az Akadémián évfolyamtársam volt — arról beszélgetek : az az érzésem, hogy ma bevetésre megyek, ahonnan nem térek vissza, ö jól "letol", hogy ilyen hülyeség hogy jut eszembe, hiszen nem vagyok a bevetésre kijelöltek között. Mégis arra kérem, ha előérzetem beválik, adja át két bőröndömet vagy Laci, vagy Vince bátyámnak — amennyiben találkoznának —, akik egységeikkel szintén Ausztriában tartózkodnak. Néhány perc múlva megjön a bevetési parancs. Feldübörögnek a gépek motorjai és már gurulnak is a starthelyre, ahol négyesével sorakoznak fel. Az első kötelékből egy gép hiányzik. Motorja nem indult. Már fut is a harcálláspont sátra felől Debrődy Gyurka századparancsnokunk. Hozzánk érve, kérdezi tőlem : — Jóska, rendben a fűrészed 7 Igenis rendben ! — Akkor nyomás ! Futtában még odaszólok Attilának: — Ne felejtsd, mit kértem ! Derék szerelőim már forgatják az eclips, az inercia starter "kurbliját”, beugróm az ülésbe, magamra kapom az ejtőernyőt, a bekötő hevedereket, indítom a motort és már gurulok is a hiányzó gép helyére. Még néhány méter, de ők már nyomják a "kakaót". A reptér fölött összeáll a kötelék, irány a célterület Feladat: alacsonytámadás a Bécs ostromára felvonuló Tolbuchin hadsereg egységei ellen. Nemsokára megpillantjuk az országúton mozgó gépkocsikból és páncélosokból álló oszlopot. — Támadunk ! — hangzik a rádióban a kötelékparancsnok utasítása. Ráfordulunk az útra és néhány másodperc múlva az első raj négy gépéből nyolc nehézgéppuska és négy gépágyú tüze zúdul a mozgásban lévő oszlopra. A váratlan támadás nagy zűrzavart kelt, a teherautókról leugrálók futnak az árkokba menedéket keresni, több gépkocsiból és páncélosból lángok csapnak fel. Szinte súrolva az útszéli fák koronáját, a közeli erdő széléről légvédelmi ágyú torkolattüze villog, s gépem elején hatalmas ütést érzek. . . Nyomnám a gázt, de a motorom nem húz . . . Benyomom rádióm beszélőre váltó gombját és bemondom a gégemikrofonba : — Eltaláltak, motorom nem húz, kényszerleszállók ! — Értettem. Isten veled Jocó ! — hangzik a válasz. Egyre jobban lemaradok a köteléktől. Szerencsémre, annyi lendület még van a masinámban, hogy — kissé megemelkedve — alkalmas helyet keressek. Alattam erdő, utána szántóföld, azt célzóm meg. A főkapcsolóval áramtalanítok. Minden elektromos műszerem mutatója nullára esik. Behúzott futóval hasraszállok. Légcsavarom lapátjai 210 km-es sebességgel harapnak bele a szántásba, hatalmas porfelhőt vágva. Hasra rántom a botkormányt, leszorítom a gép farkát, hogy át ne vágódjak. Kibújok az ejtőernyőből és a porfelhő elültével felnyitom a kabintetöt. Kimászom és körbenézem a "fűrészt". A motor bal alsó részén ütött lyukon ömlik a benzin. Szerencsém volt, hogy nyilván nem nyomjelző, vagy robbanó lövedék kapott el, mert akkor égnék. Az acélmagvas "csak" kilyukasztott. Fájó szívvel mondtam búcsút hűséges masinámnak, amely igy, hasonfekve, harcsabajuszként hátrabicsaklott légcsavar lapátjaival meglehetősen szánalmas látvány volt. — Jobbra egy falu házai, szemben országút, amelyen az afrikai Rommel hadsereg járműveihez hasonló homoksárga színű teherautók robognak. Első gondolatom, hogy mi — téves harchelyzetjelentés alapján — német csapatokat támadtunk. Balra mesterséges árok húzódik, az úttól az erdőig. Ide húzódom be és közelebb megyek az úthoz. Jobbról egy bokortól takarva, felállók. Innen már kivehető a teherautókon ülő katonák kucsmáin virító vörös csillag. Tehát nincs tévedés, szovjet gépkocsioszlopot támadtunk A néhány kilométerre gomolygó füst jelzi ügyködésünk nyomait A bokor ágai közt kilesve látom a falu felől félkörben közeledő nyolc-tíz orosz géppisztolyost Nyílván figyeltek engem, mert nem a mögöttem lévő gépet célozzák meg, hanem egyenesen felém jönnek. A menekülés reménytelen, mert az erdő túl messze van és az árok sem olyan mély, hogy akár lehajolva is takarna. Kilépek az árokból — lássák hogy úriember vagyok — elindulok feléjük. Jobb kezemmel forgatom fejvédőm rádió- gumi zsinórját bal hüvelykujjam a pisztolytáskába akasztva. Közelebb érve a gitárjaikat rám szegező harcosokhoz, szinte kórusban ordítják:- Sztoj!.. hőre ruki! — Hát igen. — Az Akadémián olyan tantárgyunk hogy "Fogságbaesés" nem volt Viszont édesapám első világháborús elbeszéléseiből ismertem ezt a "szakkifejezést". Feltett kezekkel megállók Egyikük olyan közel lép, hogy géppisztolyának csöve a mellemet éri. — K.... fasiszt b... m... a... ! — anyámmal kapcsolatos ocsmány felhívást sziszeg és dühödten kezdi rángatni a derékszíjamat De az nem enged, mert a vége a hátamon vissza van hajtva a bujtatóba. Oda küld egy másikat az kifűzi, így már le tudja rángatni rólam. Kikapja a pisztolyomat és előttem a földbe lövi mind a hat töltényt Vállára akasztja géppisztolyát és magára csatolja az első trófeát Következik rádióhallgatós, gégemikrofonos bőr fejvédőm. Ezt a következő harcos kapja le fejemről, félrevonul vele, kitépi a csatlakozó zsinórt, gégemikrofont és a szíjaiba kapaszkodva boldogan vigyorog, ahogy a fejére húzza. A harmadik úgy lerántja szőrmebéléses bőrmellényem patentjét hogy az a kezében marad. Ledobja és a földbe tapossa. Egy másiknak is megtetszik a mellény és ketten kétfelé próbálják lerángatni rólam. A gyengébbnek látszó kezéből kirántom a kezem. így a másiké a zsákmány. Magára kapja és a zipzár két felét egymáshoz csapkodva próbálja becsukni. Nem megy. Odajön hozzám és mutogatással jelzi, hogy csukjam össze. Visszamutogatok, hogy azzal a kis "bigyóval", amit eldobott és a földbe taposott, azzal kéne összehúzni. Fogja a fejét és élénk szitkozódás közepette kapaija a földet. Keresi a patentét, de eredménytelenül. A következőnek aranyzsinóros fekete bársony hadnagyi vállapjaim tetszenek meg. A legjobban az jár, aki most két kézzel kapja el a csuklómat. Meglátva hajózó karórámat, kidülledt szemekkel, átszellemülten hörgi: "Császi!" Jogos a meghatottság ! Beépített stopper, víz- és mágnességmentes karóra még akkor ritkaság volt Másik karomon hajózó iránytű. Ez is "gazdára" talál, de nem sok öröme telik benne, mert haverja, akivel próbálja megfejteni az órának kinéző furcsa szerkezet rejtélyét, nyílván pokolgépnek nézi, mert lábával gödröt kapar, beledobja, földet túr rá és odébblépve úgy néz félve vissza, mint aki azt várja, mikor robban. Naivul azt hiszem, vége a souvenir-gyűjtésnek. Már majdnem megsajnálom a tejfelesszájú colos legénykét, amikor az mutogatva mondja : — "Szagyisz, szagyisz!" Nem értem. Mellém ül a földre. Hát erről van szó ! Üljek le. Talán hogy pihenjem ki az átélt izgalmakat ? ... Micsoda tévedés ! — Amint leülök, fürge mozdulattal kapja le jobb lábamról rövidszárú utászcsizmámat. (Tehát szó sincs pihenésről. — Mint később megtudtam, az óra után a ruszkik a csizmát tartották a legnagyobb becsben.) A másikat már magam húzom le, mert mit is kezdhetek fél csizmával ? Oda dobom neki, 6 meg nekem gumitalpú amerikai bakancsát Emeletről ugorhatnék bele az én 39-es lábaimmal, a három-négy számmal nagyobb bakancsba. ö viszont csak féllábon ugrálva tudja belepréselni jókora piskótáit csizmáimba. Mondják a haverjai: — To je málenki! — Nicsevó, charós ! — feleli és mint egy nyomorék csimpánz, megrogyott lábakkal döcög, keserves képpel a szántáson. Aztán körülfognak és bekísérnek a faluba kihallgatni 182 Megkezdődött életem legsötétebb 39 hónapja.
