Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Frankó Tibor.: Tangermündei capriccio
''^^^ЁйЁЁИйИШ Ш ймМ Ш^^Ш>, A közösség, katonai nyelven alakulat, amelyről szó lesz, a magyar királyi "vitéz nagybányai Horthy István honvéd Repülő Akadémia" utolsó (nem végzett) évfolyamából és az ugyanezen évfolyamhoz kapcsolódó, azonos elsőfokú repülőgépvezető kiképzésben részesült u. n. legénységi állományú repülőkből az akkori állami vezetők elgondolásai alapján létrehozott 1. repülő alapkiképző zászlóalj. Vezetőit a Repülő Akadémia tisztikara alkotta Kistelegdi Ernő őrnagy parancsnoksága alatt. A szerző. Felsőbb parancsra a zászlóalj Szentkirályszabadjáról Berlin- Gatow-ba települt a kiképzés folytatása céljából, melyre a háború utolsó felvonásának felgyorsult eseményei miatt már csak részben, kis mértékben kerülhetett sor, repülésről pedig már szó sem lehetett! Vezetőinknek — a tisztikarnak — akkor általunk még fel nem ismert célja egyértelműen az volt, hogy a zászlóalj túlélje a háború utolsó hónapjait és az alakulat tagjai biztonsággal térhessenek haza. Ezt a célt szolgálta Orsovay Ervin főhadnagy futárkénti Oldenburgba küldése is, azért, hogy megszervezze és biztosítsa csatlakozásunkat az ott tartózkodó 2. repülő alapkiképző zászlóaljhoz. Valóban ez volt küldetésének célja ? Létezett egyáltalán 2. alapkiképző zászlóalj ? Ma sem tudom. Azt viszont annál inkább, hogy ez az indoklás — mint az majd a későbbiekben kiderül — hivatkozásnak remekül bevált. Berlinbe érkezésünkkor — 1945 január első napjaiban — már valószínűvé vált, hogy a hadihelyzet rohamos romlása következtében repülésről szó sem lehet, arról le kell mondanunk. A hangsúlyt "túlélésünkre" kell helyezni. A környezetünkben lévő német alakulatokat egyre fiatalabbakkal töltötték fel és rövid kiképzés után bevetették őket a vészesen közeledő fronton. Ezt szerették volna a németek velünk is csinálni, de ekkor jött Kistelegdi őrnagy és közölte a németekkel: — Sajnos, ezt nem tehetik, mert nekünk felsőbb parancsra egyesülnünk kell a 2. alapkiképző zászlóaljjal. Ezt a célt szolgálta tudomásom szerint Orsovay főhadnagy már huzamosabb ideje Oldenburgban. Tőle ugyan egyelőre értesítés nem jött, de amint jelentkezik, nekünk azonnal oda kell települnünk. Ez a válasz bevált. Békében hagytak bennünket, még ha magukban pokolba is kívánták "felsőbb utasításunkat". Közben a zászlóalj századai gyalogsági, harcászati "típusgyakorlatokat" (mi neveztük el ezeket így) végeztek : látványos ki- és bevonulás a körletből a terepre végig a városrészen csatárláncban vagy csatároszlopban, olykor zárt alakulatban hangos nótaszóval, hogy mindenki lássa és hallja a magyarok komoly előkészületeit a harcba való bevetésre. Mások ugyanezen időben őrszolgálatot láttak el a repülőtéren, illetve a német repülő Akadémia területén. A front ez idő alatt egyre közeledett, ágyúzás hallatszott egyre erőteljesebben, és a frontra vonuló német alakulatokat egyre fiatalabb személyekből, 14-15 éves gyerekekből állították össze. Bizonyos területeken szokatlan mozgás, másutt vihar előtti csend uralkodott, s úgy éreztük, valami lóg a levegőben. Nyugtalan érzés feszített bennünket, s így érkezett el április 23-a. Kistelegdi őrnagy kora délután váratlanul felsorakoztatta az egész zászlóaljat, s röviden közölte, hogy Berlin körülzárása rövidesen befejeződik, a helyzet rendkívül komoly ! A helyi német alakulatok Berlin totális védelmére készülnek, minden hadrafogható személyt a védelmi vonalba irányítanak ! Alakulatunkat is be kívánják vetni, erre szólították fel a magyar parancsnokságot. Parancsnokságunk e kívánságnak nem tesz eleget, mert a felsőbb magyar parancsnokságtól korábban más utasítást kapott. Az önkéntesek bevetésétől nem zárkózik el, ezért felszólított bennünket, hogy lépjen elő az, aki önként bevetésre kíván menni. Síri csend volt és feszült várakozás . . . Egy ember lépett előre határozott elszántsággal: Váradi törzsőrmester, aki korábban az ejtőernyősöknél szolgált és akit igen jó katonának ismertem meg. Kistelegdi őrnagy félrehívta őt (később megtudtuk, hogy alaposan "letolta"), a zászlóaljnak pedig kiadta a parancsot, hogy azonnal pakoljunk össze és a lehető legrövidebb időn belül teljes menetfelszereléssel ugyanitt sorakozzunk. Váradit pedig utánunk küldte csomagolni, de nem engedte vesztébe rohanni! Mintegy négy óra múlva a zászlóalj menetkészen felsorakozott. Sötét este volt már. Mindenki megpakolva felszerelésével: két oldalzsákban a személyes holmik és a szükséges fehérneműk, tisztálkodószerek, pokrőckoszorú a köpenyen átvetve és végül nehezékként a puska. Mindehhez indulás előtt kiosztották a gázálarcokat is. Az élelmiszereket, az alakulat legfontosabb iratait, az Akadémia zászlaját és a páncélszekrényt kis teherautónkra és fogatokra (volt tehénvontatású is) rakták. Kiosztották az alakulat néhány kerékpárját is. A menet rövidesen elindult. A külvárost elhagyva a teher egyre nehezebbé vált, s az országúton kezdtünk megválni a kevésbé fontosnak ítélt holmijainktól. Először a gázálarcot dobtam el, de a tokját megtartottam, hátha jó lesz valamire ? Hajnal felé, mikor már nagyon nyomta a vállamat a puska — hiszen ilyen erőltetett hosszú útra a szokásos "típusgyakorlataink" nem készítettek fel — attól is megszabadultam ! A terhet így is egyre nehezebbnek éreztem, reggelre már alig vonszoltuk magunkat. Alakulatunk teljesen széthúzódott. Volt olyan, aki már 10 óra körül elérte a pihenésre kijelölt falut, de én csak déltájt érkeztem be. Teljesen kimerülve roskadtam egy parasztház tövébe, majd felvonszoltam magam a padlásra, miután közölték, hogy csak másnap reggel megyünk tovább. Nem vetkőztem le, ruhástól dőltem a szalmára. Csak a csizmától szabadítottam meg dagadt lábaimat. Azonnal mély álomba merültem, s csak később tudtam meg, hogy az milyen rövid ideig tartott. Ugyanis kb. délután 1- 2 óra körül riadót rendeltek el! A szomszéd községbe benyomultak az oroszok, azonnal tovább kell mennünk ! Teljesen kimerültén, kábán, szinte öntudatlan állapotban öltöztünk, kaptuk össze holmijainkat, de most lett ám csak igazán nehéz a málhánk ! Fáradt vállatok nehezen tűrték a rájuk aggatott holmikat. Ekkor valakinek nagyszerű ötlete támadt. Az elhagyott parasztház udvarán egy nagyméretű szekér árválkodott. Rakjuk 183
